Ma szabadnapos voltam, nagyot sétáltam a falu körül, újra és újra megcsodáltam a gyönyörű hegyeket és sokat gondolkodtam. Itt vagyok ebben a csodálatos országba, mert ide akartam jönni. Az ember bármit akar, ha igazán akarja, el tudja érni. Néha elcsodálkozom azon, hogy milyen teremtő erővel birok. Nagyon oda kell, figyeljek mit is kívánok, mert az megadatik. Azért mondom ezt, mert hajlamosak vagyunk teremteni mindenfélét. Csak most jöttem rá, hogy a tudatalattim még jobban működik, mint a tudatos. Igen akartam erre a csodás helyre jönni, de úgy képzeltem, hogy mindezért keményen meg kell harcolnom. Hiszen a bak az mindig harcol valamiért, valakiért vagy éppenséggel valami ellen. Miért kell folyton harcolnom? Sokszor felteszem magamnak ezt a kérdést. Hol hibázom el? Ha teremteni lehet, akkor miért nem teszem ezt könnyedén? Miért gondolom, hogy csak akkor érdemlem meg, csak akkor érhetem el, ha keményen, kőkeményen megharcolok érte? Igen, talán ezen kell változtatnom, jobban odafigyelni mit kívánok és azt lazán, könnyedén. Szeretek dolgozni, de most már szeretnék kicsit lazábban dolgozni, nem 9-10-12 órákat, hanem csak nyolcat, vagy éppen hatot. Miért nem lehetne hat óra munkából megélni úgy, hogy közben élvezzük is azt a munkát? Talán ez az, amire újabban koncentrálnom kéne. Hiányoznak a gyerekeim, de tudom, hogy jó döntés volt eljönni és hagyni őket, hogy egyedül boldoguljanak. 18 és 21 évesek. Lassan már dolgozniuk kellene. Okoska, bár nagyon értelmes, úgy döntött, hogy nem megy többet iskolába. Eleinte nagyon elkeseredtem, mi lesz vele alapon, aztán arra gondoltam, hogy én két egyetemet és még rakás iskolát végezve most is olyan munkát végzek, amihez egyik iskolára sem lenne szükségem. Sőt az utóbbi időben el is hallgatom végzetségemet, nehogy túlképzettnek tartsanak, és ez miatt utasítsanak el. Lassan azon mosolygok, hogy életemben már majdnem minden voltam. Jó nem voltam pilóta és orvos sem, de álmomban már repültem és gyógyító hajlamaim is vannak minden diploma nélkül. Ma a sétálás közben az út menti növényeket nézegettem és arra gondoltam, hogy mennyi sok gyógyító növény van, amikről szinte semmit nem tudunk. Régen a gyógyfüves asszony, akit még javasasszonynak is hívtak, amikor elment egy faluba gyógyítani, mielőtt bement volna a faluba kicsit körbe járta a határt és megfigyelte, hogy az útmentén, sáncokban és legelők szélén milyen gyógynövények nyílnak. Az Anyaföld jelezte ugyanis neki, hogy a faluban milyen betegségekkel fog találkozni. Ma is jelzi, csak nem figyelünk már rá, mert vakok vagyunk és süketek a régi bölcsességekre. Pedig ha megnéznénk a virágokat és gyomnak nevezett növényeket, amikről sajnos egyre kevesebbet tudunk, talán sokkal okosabbak lennénk, mint gondolnánk. A Földanyánk most is beszélget velünk, jelez nekünk, csak mi elfelejtettük őt megérteni és ráfigyelni. Ideje újra megtanulni az ő nyelvét, amíg még nem késő. Kincsem pár éve kijelentette, hogy ő gyógyító akar lenni, ennek én nagyon örültem és úgy érzem, hogy ez neki való feladat. De milyen feladat vár Okoskámra, aki bár nagyon éles eszű mind a mai napig nem találta meg a helyét. Kicsit lusta, kicsit kényelmes, nagyon tudja az embereket manipulálni, bár a régi rossz dolgai lassan visszaköszönnek neki és most már érzi, hogy ezen változtatnia kell, még mindig gondolkodik, még mindig azt hiszi, hogy úgy is tud élni, ha nem dolgozik. Én csak azt tudom, hogy el kell, engedjem a kezét és engedjem, hogy tapasztalja meg a dolgokat. Ha otthon maradok, akkor mindig rám akaszkodik, és sehova nem megy. De így lassan el kell, induljon. Egyre kevesebb pénzt küldök és lassan rá lesz kényszerülve, hogy saját lábára álljon. Mondtam neki, ha nem tanulsz, akkor dolgoznod kell. De semmi se muszáj, ellenben ha már nem tanulsz, akkor nekem se muszáj téged eltartani, hiszen már elérted a felnőtt kort. De azért nagyon sokat imádkozom érte.
