Megint szombat. Nincs ezzel semmi baj, csak érzem, ahogy folyik az idő és még mindig ott tartok, hogy mi értelme van az életemnek. Arra gondoltam újból neki kellene fogjak írni. Szeretek írni mégis miért nem tudom befejezni a regényemet, amit elkezdtem? Talán újra kellene írni, talán nem is érdekes, talán, talán. Azt hiszem, el kell, jussak arra a szintre, amikor egyáltalán nem az érdekel, hogy ki milyennek lát engem, milyennek ítéli az írásomat vagy bármit, amit csinálok, hanem én élvezzem, élvezzem minden percét az életemnek. Ok, hogy sokat elértem az életem során, ok, hogy bármit is eltervezek, csak bejön, csak megvalósítom, de amikor már megvan, akkor miért nem érzem az örömet? Mintha teljesen másképpen alakulna minden, ahogyan elképzeltem, ahogyan megálmodtam. Egyszer azt mondta valaki… a Bakkok mindig a nehezebb utat választják. De miért nem tudok én olyan Bakk lenni, aki azt mondja, elég volt a nehéz útból, most ki akarom próbálni a könnyű utat.

Egy húsgyárban dolgozom és akármennyire is áltatom magam, nem igazán azt csinálom, amit szeretnék. Jó, hogy jobban fizetik, mint otthon, de itteni viszonyhoz képest siralmasan fizetik, és én arra gondolok néha, hogy ennél többre lennék érdemes, ennél többet tudnék, csak a nyelvet kell, tökéletesítsem. Elkezdtem tanulni a német nyelvtant egy tanárnő segítségével. Heti két alkalmat szeretnék, skypon keresztül. Nagyon remélem, hogy jó lesz. Azon kívül olvasok németül és hangos könyveket hallgatok… amiben ugyan sokszor belealszom.

A gyárban munka közben van időm gondolkodni, monoton és unalmas munkát végzek, két-három mozdulat egész nap ezerszer vagy tízezerszer. Néha amikor fáj a karom, vagy a hátam azt mondogatom magamnak, hogy ez csak izomláz és ettől csak erősödik a testem. Akkor ez most áltatás, vagy tudatos önagymosás. Ez az önagymosás szó általam kitalált szó. De nem is rossz. Összefolynak bennem a dolgok, néha már azt hiszem, tényleg jobb lenne egyáltalán nem gondolkodni. Olvasom Drunvaló könyvét, de a 172 oldalon már ott tartok, hogy biztos akarom ezt tudni? Biztos, hogy a Genezist akarom megismerni meg a geometria azon formáját, ahogy bebizonyítja nekem hogy Isten gondolatai nem mások, mint rezgések és a színek és szagok is csak rezgések bizonyos frekvencián keresztül.

Vissza akarok menni ahhoz a kislányhoz, aki még úgy gondolta, hogy Isten egy jóságos szülő, akinek mindent el lehet mesélni őszintén, és aki meg is hallgat, aki jobban tudja, milyen vagyok, mint én magam. De minél több könyvet olvasok, minél több videót meghallgatok, egyre inkább arra jövök rá, hogy semmit se tudok. Akkor mire való ez az egész paradigmaváltás? Néha úgy érzem, egyedül vagyok a világban és minden, mint egy kártyavár összeomlik bennem. Vannak terveim. Vannak, mert kell, hogy legyen, ezek tartanak életben. Mindennap felkelek, elmegyek a gyárba és közben várom a hétvégeket, amikor jókat tudnék aludni, de mivel egész héten háromnegyed ötkor kelek, akkor már nem tudok hat után hétvégén se aludni. Még akkor, se ha későbben fekszem le. Vannak terveim, mert az tartja bennem a lelket, de annyiszor, de annyiszor felteszem magamnak a kérdést… biztos, hogy ezt akarod… jó ez neked… szereted ezt??????? Neeeeeeeeeeeeeeem. Nem tudom, mit akarok, nem tudom, mit szeretnék. Vágyaim vannak, de van, aki azt mondja, ne legyenek vágyaim, mert azoktól szenvedek. Ha nincsen vágyam, akkor mi értelme az életemnek? Hallgatom Gunagrihát aki azt mondja, hogy a meditálás Istennel való találkozás, a meditálás közben igazán boldog az ember. A baj az, hogy nem tudok meditálni. Leülök, becsukom a szemem és várok. Várom, hogy Isten megszólítson, vagy ha Istennek nincs is ideje rám, akkor egy angyal, vagy egy tanító mester. De senki és semmi. Csak a gondolataim bolyonganak körülöttem, amitől aztán ideges leszek és el kezdek valamit csinálni. Na, szóval az van, hogy nincs semmi különös. Szeretnék írni, de nem, tudom miről. Talán arról a nőről kellene, írjak, aki 13 éves kora óta készül megírni a nagy regényét, amivel híres és hírhedt lesz, de már lassan 36 éve, még mindig ott tart, hogy tervezi, neki fog, aztán abbahagyja, majd újra elkezdi, és újra abba hagyja.