Mentem az úton, kopogott a cipőm sarka, olyan ismerős, annyira megszokott. Érzéseim összevissza dobolnak bennem, találkára indulok. J. nek nem adtam még nevet, nem tudom mi illik rá a legjobban, talán majd idővel kialakul. Közben, amíg a kopogásomat hallgatom azon filozok, hogy esetleg virágot kapok tőle. Szép is lenne egy vörös rózsa, egy száll virág, nem nagydolog, de néha mindennél szebb gesztus. Istenem milyen régen nem kaptam férfitől virágot. Aztán megrázom magam, jaj, Boszi, nem szabad erre gondolnod, nem szabad ábrándozni, mert elrontod még azt is, ami szép lehetne.

-Nem, nem fontos, hogy virágot kapjak, nem fontos semmi. Ami igazán fontos most csupán az, hogy jól érezzem magam. Hapi azt mondta nekem legutóbb, hogy figyeljem önmagam, figyeljem a reakciókat, ahogyan érzek, és legyek résen, mindvégig legyek résen. Nem tudom, mit szeretnék, érzéseim nagyon bizonytalanok, hiszen micsoda nagydolog a szerelem, micsoda rejtély?

Aztán ott áll előttem. Nincs sem virág, nincs semmi olyan, ami meghatna. Még nem is öltözött túlságosan szépen fel. Farmer nadrág, és tréning felső. Kicsit furcsállom, de már megszoktam, hogy ne legyenek elvárásaim.

De semmit nem bántam meg. Mint ahogy nem bántam meg egy barátságot, egyetlen egy kalandot sem, úgy ezt se. Érdekes volt, nagyon érdekes. Még jól is éreztem magam.

Ott ültünk a teázóban, lehúzott cipővel, egymással szemben. Aztán átült mellém, én meg mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, a lábamat az ölébe tettem.

Masszírozni kezdte a talpamat, én meg úgy tűrtem, mint cica a simogatást.

Néztem az arcát, a száját, az ajkait és arra gondoltam, vajon hogy csókol?

Egészen jól, minden jó volt vele, egy dolog azonban hiányzott. A pillangók nem voltak ott a gyomromban. De ez engem nem is zavar. Minek a szerelem, ha mindig csalódással végződik?

Alapjában véve, egy szép nap volt, hiszen jól éreztem magam. Meglepő módon okosabb, mint hittem, születet intelligenciával érezte át a ki nem mondott gondolatokat is.

Sokat beszélgettünk, ami arra volt jó, hogy szimpátia alakuljon ki köztünk. Tetszem neki, ezt már az első találkozásunkkor éreztem. Amivel azonban nem tudok azonosulni, hogy gyereket akar, meg falusi életről álmodozik. Nem, ezek nem az én vágyaim. Nekem már van gyerekem, én már nem gondolok más gyerekre. Ha neki volna gyereke, még el tudnám fogadni, de hogy most ebben a korban szüljek, az már nem nekem való. Ahhoz nagyon kellene szeresek egy férfit, meg nagyon kellene bíznom benne, hogy még egy gyereket vállaljak. Ilyen pedig nincs. Nem tudom, ha tudnék még valaha valakiben annyira bízni.

Így aztán megegyeztünk abban, hogy barátok vagyunk. Amikor együtt lehetünk, jól érezzük magunkat, de nem építünk egymásnak elvárásokat.

Ha összegeznem kéne, annyit mondhatok… jó randi volt. Úgy érzem egy szép kapcsolat fog kialakulni belőle. Semmi elvárások, semmi kötelezettségek, csak egyszerűen jól érezzük magunkat. Kell ennél több?