Nem is tudom, mivel kezdjem. Hitetlen lettem, de azért megmaradok pozitívnak, nagyon pozitívnak. Voltam ma vásárolni, nem mintha nagy kedvem volna rá, de itt a barátnők között ez a trendi és bár én sokszor kilógok a sorból, néha úgy teszek, mintha nagyon lelkes lennék. Hogy miért teszem? Nem azért, mert hazudnék, hanem mert tényleg igyekszem, nagyon igyekszem lelkesnek lenni. Azt mondják a pozitív proféták, hogy ahhoz, hogy csak a jóra összpontosíts, jó, ha van egy füzeted, amibe felírod a jó dolgokat és hálát adsz érte. Már rég nem írtam bele, pedig írhattam volna, de valahogy ahányszor előveszem, elfog a bőgés. Na, jó biztosan csak ez a téli nátha környékez, ilyenkor jót tesz a sírás, mert mi másért is sírnék, hiszen én jól vagyok. Még azt is mondják ezek a nagyon okos guruk, hogy írd fel egy lapra a jó dolgokat, amiért hálásnak kellene légy. Nem írtam fel, de fel tudom sorolni. Hálás vagyok minden nap a csillagokért, amiket hajnalban, munkába menet köszöntök, a csendért, ami olyankor körülvesz. Olyankor nem látni az Alpokat, de tudom, hogy ott vannak és köszöntöm őket, és elmondom, hogy még mindig, minden nap csodálattal nézek rájuk, vagy gondolok. Az én gyönyörű hegyeim, szeretem őket. Aztán hálás vagyok azért a munkáért is, ami azt biztosítja nekem, hogy itt lehetek, mert hól lehetnék ennél jobb helyen? Aztán hálás vagyok Istennek az erőért, amit ad nekem, minden reggel, hogy elindulhassak az utamra, hogy ezerszer ugyanazt a feladatot meg tudjam tenni és még mosolyogni is tudjak. Áldást kérek tőle a napomra, a gyerekeimre és a munkatársaimra. Ha még van időm áldás kérek az összes ismerősömre és barátomra is.
Nemrég azt hallottam, hogy három féle hála létezik.
Az első az, amikor valami jó dolog történik veled és azért vagy hálás. Azt mondják jó az, ha hálásak tudunk lenni, mert jó energiát teremtünk magunk köré.
A második az, amikor hálás vagy a rossz dolgokért. Hát megvallóm, ez nekem kicsit nehezen megy. Hálás vagyok azért, hogy van két gyönyörű fiam, de a szívem összeszorul, amikor arra gondolok, hogy nem szeretik egymást. Amikor tudom, hogy a kicsike valahol van, és nem tudom, de érzem, hogy nem boldog, érzem, hogy mindig valamilyen bajban van. Ha itt van velem az a baj, ha nincs az. Talán én vagyok az, akivel nem lehet összeférni, talán én vagyok a türelmetlen. Angyal, amikor még élt, mindig azt mondta, ne maradjak egyedül, mert nem jó egyedül lenni. Kell egy társ. Azt hiszem, egy jó társat ki kell érdemelni. Nem mindenkinek adatik meg a szerencse. Nekem legalábbis nem volt hozzá szerencsém. Talán ezért is hálásnak kellene lennem. De mi a jó benne? Az igaz, hogy legalább nyugodt az ember lánya, nincs, aki bosszantsa, de nincs akihez szólni se, és már unom, hogy minden barátnőt ilyenkor vasárnap nyaggatok. Van nekik nálamnál jobb dolguk is. Hálás vagyok a virágomért, már hét levele van és úgy nő mintha húznák.
Talán hálás kellene legyek a szomorúságomért is, meg a sírásért is, akkor lehet, hogy már nem is fájna úgy. De azt se tudom, már miért vagyok szomorú és miért is fáj?
A harmadik hála az, amikor nincs se jó se rossz, csak egyszerűen hálás vagy mindenért és mindenkiért. Ez az, amire csak nagyon kevesen képesek. Hálás lenni, mert az jó. Mint a Nap, ahogyan süt, válogatás nélkül mindenre és mindenkire. Cipőnek a dala jutott eszembe… szeretni valakit valamiért…
