Utolsó nap. Most búcsúznom kéne az évtől, és fogadalmakat tenni az újra. De nem fogom. Mert a fogadalmak mindig arra valók, hogy megszegjék azokat. Akkor meg minek? Ma tudom, mit érzek, ma tudom, mire vágyom, de holnap, az már rejtély, mert azt csak Isten tudja. De azért egy kis számadást tehetek magamnak, hiszen annyi minden volt ebben az évben, annyi jó és rossz dolog. Hogy Téged végleg elfejtselek, arra összpontosítottam, hogy bevonzzak egy új szerelmet, ami össze is jött de nem volt igazi. Kicsit olyan volt, mint a mesébe, minden olyan csodálatosnak tűnt az elején, csak valahogy a mese fordítva sült el, mert amikor megcsókoltam a királyfit, az békává változott, és hiába csókolgattam, akár a békaperspektíva, semmi változás nem történt. Ha bár én is békává tudtam volna változni, de valahol a köztes állapotban megálltam. Nem voltam sem királylány, de nem voltam béka se, így aztán a kicsi béka ma már csak egy szép emlék. Nem haragszom rá, mért is haragudnék, van egy pár csodás emlékem, ha többre nem tellett, hát istenem.

Minden kaland, minden majdnem szerelem megtanít valamire. Bár azt hiszem, hogy szeretem, bár azt hiszem, hogy ha egyszer kétszer nagyon jó vele, akkor már az egy kapcsolat, aztán felébredek. Csipkerozsi álmaiból felébredve, rájön, hogy az egész, csak egy Valóság só, vagy mi a csuda, hiszen senki sem volt őszinte, és ha az is lett volna, jaj kislány, ne légy már ilyen NAIVA!

De jó év volt. Minden, amit akartam megvalósítottam. Éreztem már év elején, hogy meg kell, tegyem a döntő lépéseket, és meg is tettem. Karácsony már elhozta nekem a válást. Elég morbid ajándék, de nem bántam, cseppet sem bántam. Az igazi fájdalom már évekkel ezelőtt volt, amikor megszűntem remélni abba, hogy valaha szeretni fog engem Mister Nagymenő. A legszomorúbb azonban nem az volt, hogy ő nem szeretet engem, nem éreztem, hogy szeretne, hanem az, amikor én megszűntem szeretni őt. Egy világ omlott össze bennem. Mára azonban csak azt tudom mondani, Úgy van jól, ahogy van. Az iskoláimmal sikeres vagyok, lassan azokat is befejezem. Igen de nemcsak ennyi volt. Olyan volt ez az év, mint a főnix halála. Mindent elégettem magam körül. Pályafutást, üzletet, házasságot, lakást, mindent cserélek. De már hamu minden, meglátjuk, hogy az újév az újjászületés éve lesz, vagy se?

Azt mondtad volt év elején, hogy akkor leszek boldog, amikor végre rendet teremtek magamban. Nos azt hiszem jó úton járok, lassan elengedem mindazt, ami nem tartozik életemhez. De nem engedhetem el haraggal, meg gyűlölettel, mert akkor semmit nem oldottam meg. Mindent és mindenkit nagy szeretettel engedek el. Nem, ez nem játszma, hidd el nekem, ez a valóság. Tanulom a szeretetet, tanulom azt, hogy ne fájjon. Nem állítom, hogy mindig minden simán megy, de már nem kapaszkodom a mankóimban, már nem kunyerálom a szeretetet, és nem reménykedek olyan dolgok után, ami csak fájdalmat okozna. Semmit sem bánok abból, ami történt, mert Isten mindig velem volt, megvédett minden bajtól és rossztól, és amit megtapasztaltam, arra szükségem volt. A pofonok csak erősítettek, megtanultam, hogy nem mindenki gondolkozik úgy, mint én, nem mindenkinek szent az én hitem. Az árnyék ott van a fény mellett, ennek így kell lenni, de én orcámat a fény felé fordítom, hiszen olyan rövid ez az élet, mért ne ragyogja be, mért is ne? Végül arra is rájöttem, hiszen téged sem kell elfelejtselek, szerethetlek anélkül, hogy lássalak, anélkül, hogy bármit is akarjak. Az önző szerelem az, amit a szívet megnyomorítja, ameddig csak adni vágysz, és nem várod a viszonzást addig boldog vagy, de jaj ha a viszonzásra gondolsz. Soha nem azt kapod, amit akarnál, és akkor már csak az árnyoldalát láthatod. A napokban azonban megtanultam még valamit. Ugyan ott van a vonzás törvénye, és csak kérj, mert megadatik, de ugyanakkor nem az van, hogy a szívedre hallgass, hiszen a szívedben születnek meg a vágyak. Nem a szívet is irányítani tudod, ha a gondolatnak teremtő ereje van, ha a gondolatainkra ráfigyelve befolyásolni tudjuk azt, akkor az érzéseinket is változtatni tudjuk.

Bár ez egy napló, nem a mindennapjaimat szeretném leírni ide, hanem a gondolataimat, az életemet, úgy ahogyan én látom, ahogyan én érzékelem, a környezetem, lehet a való, vagy illúzió. Miért írok? Eleinte azt hittem, csak azért, mert terápia, kiírva magamból  mindent mintha megnyugodtam volna, mintha másképpen látnám, de most már tudom, hogy nem ez az egyetlen oka. Érzem, hogy lassan a helyére kerülnek a dolgok. Még vannak kimondatlan dolgok, el nem mesélt történetek, de amint minden a helyére kerül, tudom, hogy megértem azt is, miért jöttem, mi dolgom van itt.