Itt ülök a fehér lap előtt és várom a fennkölt gondolatokat, de sehol semmi. Csak közhelyes dolgok jutnak eszembe és magam is csak közhelyesnek, érzem, de ami ennél is elképesztőbb, hogy nem is bánt a dolog. Pedig milyen fennkölt lenne, most nagy dolgokról odázni. Okoskám…

 Beszélgettünk egész éjjel. Vagy majdnem. Tetszik nekem. Meleg barna szemei vannak, és én a barna szemekért oda vagyok. De tudom, hogy ez még semmit nem jelent. Óvatosabb leszek vele, mint eddig. Nem engedem magamhoz közel, tanultam a múltkoriból, nem akarom, hogy aztán fájjon.…