Sokszor gondolok arra, vajon nekem milyen feladatom van ezen a földön? Miért választottam magamnak ezt az életet, ezeket a barátokat, embereket, akik körül vesznek engem. Egyáltalán miért pontosan erre a helyre születtem le? Csepp vagyok a tengerben, és nem érthetem a nagy tengert, de már nem lázadok. Elfogadom a sorsom, olyannak amilyen. Próbálom a mindennapjaimat szépnek és jónak látni. Próbálok magamból jót adni és akkor is szeretni, amikor szeretetlenség vesz körül, és azokat is, akik nem tudják viszonozni.

Nem vagyok Jézus, még csak Teréz anya sem vagyok. Nem vagyok senki. Csak egy egyszerű asszony, aki keresi a maga útját, ebben a világban. De ha szükségét érzed, hogy beszélgess velem, ha úgy érzed, hogy senki sem hallgat meg téged, én kinyújtom a kezem és felajánlom neked, hogy meghallgatlak, elbeszélgetek veled. Azt nem ígérem, hogy helyetted megoldom a problémádat, azt sem ígérem, hogy tőlem megváltozik majd az életed, de ha kimondod, talán megkönnyebbülsz. Látod én is, azt teszem. Kiírom magamból, és szélnek eresztem. Aztán felveszem újból a batyumat és imádkozok, hogy adjon az Úr erőt nekem, erőt elviselni a batyut, erőt, hogy mosolyogni tudjak, még akkor is, még azért is.

A Mester azt mondta, hogy ha beszélsz valamiről, egyetlen egy dolgot kell szem előtt tarts. Hiteles kell légy. Nagyon sokszor látom körülöttem is azokat, akik nagy szavakkal dobálóznak, hogy mennyire nem hitelesek. Nem baj, ha gyenge vagy, nem baj, ha egyedül vagy, nem baj, ha nem minden sikerül, de ismerd be magadnak. Legalább magadnak. És akkor abban a percben már erősebb vagy. Nézd, én sem vagyok erős, sem bátor, igenis félek, néha nagyon félek. De meg tanultam a félelemmel élni, megtanultam, hogy én irányítom az életem és nem a félelem. Nem kell okosnak lennem, nem kell nagy tetteket tennem, egyszerűen csak embernek kell lennem.

Az élet olyan, mint egy utca, aminek két oldala van. Az egyik, ahol süt a nap, ez a napos oldal, a másik, ahol nem süt, mert esetleg fák vannak, vagy egyéb tartja az árnyékot. Ez az árnyékos oldal. Ha elindulsz az utcán, persze, hogy a napos oldalra vágysz, de amikor már úgy érzed, nagyon süt a nap, áttekingetsz az árnyékos oldalra. Ne csak tekints át, hanem menj is át. Merj menni, merj élni, átmenni a másik oldalra. Amikor meg az árnyékban fázol, újból átmehetsz a napos oldalra.

Gondolkoztam azon, hogy mi az oka annak, hogy ülünk a szarba és siratjuk magunkat, és rájöttem, hogy az egyik legnagyobb oka a kényelem. Nem baj, hogy ott ülünk, de sokkal kényelmesebb siránkozni, sajnáltatni magunkat, ahelyett hogy tennénk valamit. Én saját magam is ilyen vagyok. Amikor aztán megunom a siránkozást, megrázom magam és elindulok.

-Na látod boszi, nem is olyan nehéz- szoktam mondogatni magamnak. Elindulok a napos vagy árnyékos oldalon, mindaddig, amíg eszembe nem jut, hogy jobb volna, ha a másik oldalon járnék.