Jocó nem rossz ember, de néha olyanokat tud mondani, hogy kivágja nálam a biztosítékot. Pedig én elég türelmes ember vagyok. Tudom, hogy nem úgy gondolkodik, mint én, kineveti, amikor a reinkarnációról beszélek neki, ezért nem is igen szoktam ilyesmiket vele beszélni. Nagyon kevés ember van, akivel majdnem mindenről tudok beszélni. Ha jobban belegondolok, nincs is. Na de ez van. Az utóbbi időben az zavarja, bár nem tudom miért, mert én elő se nagyon hozom, hogy nem eszem húst. Ő meg a húst a hússal enné, ha tehetné. Hát egye, az ő teste és az ő lelke. Beszélgettünk, mint általában, elmeséli a sikertelen próbálkozásait, én vagyok az egyetlen barátnője, akivel kisebb nagyobb megszakítással már hét éve beszélget. A többi általában egy két hónapnál nem szokott tovább tartani. Hát, hogy miért nem tudom, de néha tud ő olyanokat mondani, hogy lefárasztja az embert. A múltkor csetten egy lánnyal és nem tudom mit mondhatott neki, mire a lá ny.- Lesütötted az agysejtjeimet
Erre az én kedves Jocó barátom, nem kapcsol, hogy vegyen vissza, hiszen már rég túllépett a Matrixon azt válaszolja: - Egy szívószálon keresztül leszívom az agyvelődet.
Utána meg csodálkozik, hogy a lány letiltotta.
- Te hülle,- így mondom neki a hülye helyett- az a szegény lány azt hitte egy pszichopatával akadt össze J
Szóval Jocó már csak ilyen 42 évesen még egy nagy gyerek, és az is marad. A múltkor valamiért vitázni akart velem, de én nem igen voltam rá vevő. Ekkor jött a beugratós kérdéssel.
- Szerinted az állatoknak is van lelkük?
- Persze, még az én kis virágomnak is van lelke, hiszen érzi, hogy beszélgetek hozzá.
- Na, igen és az én ürülékemnek is van lelke.
Erre már nem tudtam mit mondani. Puff… biztosíték kiment, most egy pár napig csend lesz, nem beszélgetünk. Jó volna beszélgetni… valakivel. na de kivel?