Arra gondoltam, hogy vajon mikor fogom befejezni az írást? Ha úgy írok, hogy másnak írók akkor most azonnal befejezhetem, mert mindig lesz egy olyan, hogy most ezt még beletesszük, de azért ezt mégse, nem ez túl személyes, ez meg annyira személytelen. Ezt nem fogják olvasni, vagy mégis?

Na de ha magamnak írogatok, akkor csak a saját érzéseimmel foglalkozhatok. Hát igen…..de mi is történt velem?

Lassan egy éve ki járok dolgozni külföldre. Előnye az, hogy lassan megtanulom a német nyelvet és valamivel többet keresek, mint itthon. Hátránya az, hogy még magányosabbnak érzem magam, sok barátomtól elhidegültem és a gyerekeimmel is kevesebbet vagyok. Megnőttek, mindkettő nagy szépfiú, de már nem az anyások, nem az ölelgetős korszakban vannak, ami hát megsúgom, nekem azért hiányzik. Folyton úton vagyok, hol jövök, hol meg megyek, zsörtölődöm, a rendért a szabályok betartásáért miközben érzem, hogy ők már nagyon unják, de én meg rosszul érzem, magam a rendetlen házban ahol csak én takarítok. Nem akarok helyettük takarítani, elhagytam őket hadd unják meg és maguktól jöjjenek rá, hogy azért takarítani kell, rendet rakni maguk körül. Hát ne tudd meg mi várt rám. Totális káosz. De ők köszönik, jól el vannak a rendetlenség tetején. Nem számít, ha a szennyes a tisztával összekeveredik, ha az ágy már nem is ismeri az ágyneműt, majd kidobjuk és veszünk újat, vagy mégse?

Ott idegenek közt vagyok, de rend van körülöttem, hiszen én csinálom a rendet, de mások meg vigyáznak rá. Fix programom van és hát nem öl meg a munka, csak magányos vagyok. Néha beszélgetek sorstársakkal telefonon, hogy a magyar nyelvet ne felejtsem el meg a gyerekeimmel skypon, amikor kedvük van, és nem felejtenek el. Vagy ha éppen valami extra pénz kell, kérjenek tőlem. Én meg szabad időmben írogatom a listámat, tervezek, mert hát az ugye kell. Tervek nélkül már nem is élnék, mi értelme lenne akkor felkelni. Most újabban azt tervezem, hogy eladom ezt a lakást, ami már így is túl nagy nekem és veszek egy házat. Szeretnék egy kertes házat, na, nem túl nagyot, elég, ha három szobája van, de legyen kert és legyen gyümölcsös fa a kertben. Jó volna, ha lenne ennek a háznak egy szép terasza is, pelargóniákat tennék ki a fakarfára és máris eszembe jut a gyerekkorom. Azt az időszakot vágyom vissza, amikor a legboldogabb voltam.

Visszajönni az országba dolgozni nem hiszem, hogy fogok, de nyugdíjas éveimre mindenképp. Azt azonban nem tudom, meddig fogom csinálni azt, amit most, hogy egyszer itthon, egyszer ott. Közben meg sehol se vagyok otthon. Van egy bőröndöm és azt cipelem mindig magam után. Okoska lassan változik, de még nem tudom, hogy ez mennyire jó vagy rossz. Még mindig vannak heves viták köztünk, de én igyekszem minél jobban lecsökkenteni ezeket. Kincsem, hát ő is változik, néha nem szeretem irányban. Érzem, hogy nem mindig őszinte hozzám, és el kezdett cigarettázni, aminek cseppet sem örvendek. Amikor mindennap két órát meditált akkor is elgondolkodtam, hogy ez most normális vagy nem egy 2o éves fiúnál, de most inkább szeretném, ha most is azt csinálná, minthogy cigarettázik, és hát iszik is. Nem mindennap, de elég gyakran. Nem igazán tudok mit kezdeni ezzel az ivászattal. Meddig van a határ? Meddig lehet, azt mondani, ez még belefér és mikor azt, hogy no, ez már nem fér bele? Nekem hónapok telnek el, hogy nem iszom semmit, ezért kicsit aggódom, amikor azt látom, hogy szinte mindennaposak a bulik meg összeülünk a haverekkel egy sörre. Lehet, hogy túlaggódom magam?

Na de legalább tanul, sikerült az érettségije és most fő suliba jár és szakmát tanul. Ez már kicsit megnyugtat. Még két évet és akkor már munkába is állhat. Szeretném, ha ő is meg tanulna németül és kijönne velem dolgozni. Az ő szakmájában bármikor el tud helyezkedni. Okoskám és elvégezte a nyolc osztályt, végre valahára és idén beíratom őt is egy szak suliba. A többi már tőle függ, hogy hogyan áll melléje. Ha elvégzi, akkor még belőle is lehet bármikor egy jó szakember. Amennyire szerettem én az iskolát az én gyermekeim annyira nem. Pedig jó eszű gyerekek, de mit lehet tenni a lustaság ellen.

Még mit meséljek? Semmi egyéb nincs az életemben. Néha még beszélgetek egy volt pasimmal, de már csak beszélgetés, és hát igen lassan két éve nem is járok senkivel, még csak nem is szimpatikus senki. Mindig olyan férfit vonzottam be az életemben, akik csak zűrt hoztak, vagy éppen ki akartak használni, így már lassan nem ismerkedek, és nem barátkozom senkivel. Kinek kellene egy olyan nő, akinek van két kamasz fia, és aki már a korban is benne van és kicsit meg is hízott és és és…..?

No, igen, senkinek, vagyis nem úgy, ahogy én szeretném. Mert hát szexre, arra még jó volnék, de minek? Ha nincs benne töltet, akkor inkább nem. Az ember negyven után egy kicsit másabb lesz, egyre inkább befelé fordul, a lelki dolgok fontossá válnak, és hát igen elkezdi kicsit másképpen látni a világot. Minden érdekel, de semmire nem ragadok le. Járok templomba és talán nagyobb a hitem, mint máskor, de most sem szeretem a vallási bigottságot. Azonban az, ereszd el a hajam, erkölcstelen világtól sem tudok megszédülni, valahogy az egyensúlyt keresem az életemben. Nem akarok már senkit megváltani, de még mindig keresem a helyem a világban. Sokszor gondolkodom azon, miért is vagyok a világon, mi célja van Istennek velem? Vagy, hogy egyáltalán mi az én feladatom? Néha úgy érzem, tudom, máskor meg minden egy nagy rendetlenség. Hát igen a renddel sokat küzdök. Nem szeretnék ugyan mániákus rendtartó lenni, remélem nem is leszek soha, de egy kicsit nagyobb rend lenne, az életemben azt azért nem bánnám. Lehet, hogy a belső rendemmel van nagyobb baj? Nem tudom.