Kapcsolatok, emberek, fájó és boldog, öröm és sírás. Emberek, arcok, szavak, hozzám simuló szavak, amik néha vigasztalnak, máskor meg belém hasítnak.
Ez az én életem, küzdelmekkel, harccal, nevetéssel, bánattal teli élet.
A Te életed milyen? Nem hasonlít az enyémre? Talán nem ilyen formában, de te is sírtál, te is kacagtál. Neked is volt kitörő örömöd, voltál halálosan szerelmes, csaltál és megcsaltak téged is. Munka, munka, munka. Játék és munka, öröm és bánat, és egy szempillantás alatt tovaszáll minden. Egyszer, bár egyszer az életben megálltál-e azt kérdezve magadtól – Vajon mindent megtettem, amit lehetett, vajon jól döntöttem, amikor egyszer-egyszer változtatni mertem az életemen? Vajon tényleg az vagyok, aki szeretném, hogy legyek?
Mennyi számtalan sok kérdés, és egyikre sem kapunk választ, mert magányosak vagyunk. Együtt és mégis magányban. Nem száz év magány, hanem ezer év, ezredévek a magányban.
Csodálatos teremtmény az ember, csodálatos és mégis megfejthetetlen. Pedig olyan egyszerű minden….olyan egyszerű lehetne.
