Rend és rendetlenség. Ez maga az élet. Nem vagyok az a folyton rendet rakó nő sem, néha rendetlenség terem körülöttem, mert amikor alkotok, akkor mindent széthányok, amolyan művészi rendetlenséget teremtek magam körül. De aztán rendet teszek, mert egy idő után a rendetlenség is kezd zavarni. Nem kell más mondja, engem is zavar, és elteszem. Most amikor költöztünk a gyerekekkel, sokáig rendetlenség volt körülöttem. Amikor új életet kezdesz, akkor minden felbolydul, a rend is átalakul. Emlékszem ültem az üres szobában és gondolkoztam, próbáltam elképzelni mi hova fog kerülni, mert amikor hozták a bútorokat, akkor már nem volt sok idő gondolkozni. Csak mondtam, ezt ide, azt oda. A bútorok a helyükre kerültek, aránylag, de utána még hetekig a dobozok nem akartak elfogyni. Még mindig volt doboz, sőt ha megnézem még most is, van egy-két doboz, ami még várja a sorsát, hová alakul. Valahová feltevődik, vagy egyszerűen ki a kukába. De előbb a benne levő tartalomnak valahol hely kell. Ahogy gyűltek a dobozok, az történt, hogy Okoska is egyre jobban rendetlenített, semmit nem fogott össze, semmit nem tett a helyére, csak gyúrta és dobálta a dolgait. Egy napon arra ébredtem, hogy rendet kell teremtsek Okoska körül, mert akkor ő is megváltozik. Vettem az összes dobozokat, és ami ott volt az ő kis sarka körül, mindent eltakarítottam. Igaz máshová rendeztem, de úgy, hogy körülötte a hely felszabaduljon.

Nos az ígéret megvolt, de nem mindig jön össze, de amióta én elraktam a dobozokat, mintha egy kicsit rendesebb volna Okoskám.

Kincsem sem szereti a nagy rendet maga körül. Vettem nekik egy aranyos kiskukát, hogy a papírokat legalább oda gyűjtsék össze. Mintha egy kicsit alakult volna, de még messze áll a rendtől. Kincsemnek most külön szobája van, és nem, nem takarítok benne. Ő már nagy és a saját szobáját rendezze. Néha megvonom tőle a számítógépet, olyankor összeszedi magát és takarít, aztán eltelik pár nap, és megint kell szóljak. Hiába na, én lettem a házisárkány, aki mindig csak füstöl, meg morgolódik. Noszogatni kell őket.

Ugyanez történik a mindennapi életben is. Néha nagyon össze kell hányni a megszokott rendet, hogy aztán új rend alakuljon, ami változást és jót is hozhat az életünkben. A változás nem mindig kell rossz legyen, lehet jó is, a hozzáállás is sokban meghatározza. Én a válást nem úgy fogtam fel, mint egy szükséges rosszat, hanem mint egy változásnak az első lépését. Nem könnyű, ki mondja azt, hogy könnyű, de az óta érzem, hogy tisztábbak a gondolataim, inkább tudok önmagam lenni. Igen, meglehet azt is tenni, hogy az ember nem válik el, mert nézi a gyerekeket, nézi a vagyont, és akkor pótszerekhez nyúl. Vagy szeretőt tart, vagy iszik, cigarettázik, vagy elkezd barkácsolni, hogy soha ne legyen a családdal. Egy fajta menekülés ez mind. Van, akinek jó, van, akinek nem. Nekem nem tett jót, én őszinte ember voltam, és vagyok, én szeretem, ha bent is ugyanúgy van, ahogy kint. Nem tudok önmagamnak hazudni. Másnak, ha nagyon kell még elmegy, de önmagamnak nem. Nagyon sok ember önmagának hazudik a legtöbbet. Elfolyt és takar, aztán valahol kirobban a lufi. És akkor takaríthat, nem tudja mi történt, csak semmi sem olyan amilyennek szeretné. Amikor beszéltem bátyusnak a legelején a válásról, hogy meg fogom tenni, azt mondta nekem, hogy jól gondoljam meg.

Olvasom Polc Alen könyvét a Rend és rendetlenség. Az egész életünk egy nagy rendetlenség. Folyton rendezünk, rakjuk a helyére a gondolatokat, dolgokat, kapcsolatokat, és mégis ha jobban belegondolunk, sehol sincs rend. A rend azt jelentené, hogy csend és mozdulatlanság. Akkor, pedig legyen egy kis rendetlenség inkább, de folyon, pörögjön körülöttem minden, akár egy csergedező patak, akár a szél, mely huzatként átjárja a házat, kivive hol rosszat, hol jót, de megszelőztetve azt.