Ez az, amit nem akarok
Úgy képzelem, hogy a Múlt kezében van egy varázsecset, amivel életed minden szépségét feketére festi. Minden szerelmet keserűséggé, minden boldogságot csalódássá, minden sikert kudarccá változtat. Azt hazudja, hogy akkor könnyebb lesz a búcsú attól, ami elmúlt, végül talán még az élettől is… Ne herdáld el önkíméletből, gyávaságból sorsod ajándékait!
Summa summarum: a lelkünk teljes kitárulkozása még a legbizalmasabb kapcsolatban sem ajánlatos. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy személyes titkai legyenek. Márai idézi Az igazicímű regényében egy gyóntató pap szavait: Maga nagy bűnt készül elkövetni. Teljesen birtokolni akar egy emberi lelket.
Akkor mit tegyünk?
Hallgassunk minden olyan dologról, ami egy kapcsolat szempontjából jelentéktelen, s a másiknak csak fájdalmat, megaláztatást vagy féltékenységet okoz. Ne légy gyáva és gyenge, viseld egyedül a terheidet, ne akard a partnered vállára lőcsölni!
Ám köteles vagy beavatni a partneredet, ha érzelmileg komoly dologról van szó, pl. beleszerettél valakibe vagy más okból el kell hagynod! Nem szabad becsapni senkit, aki fontos vagy egykor fontos volt a másiknak.
Az európai erkölcs kötelességeddé teszi, hogy egyértelművé törd magad. Pl. csak szeress, csak közönyös legyél, csak távolodj el stb. S ha a valóságban nem így van? Ha szeretsz, de néha eleged van, ha nem tudsz nélküle élni, de időnként untat, sőt gyűlölködsz, azt kívánod, bár menne el… Mindezt fojtsd el magadban! Tudom, hogy nehéz, tudom, hogy neurotikus lehetsz tőle, ha az elfojtás nem sikerül tökéletesen. Mégis, ha ezek csak átvonuló hangulatok, ne tedd őket maradandó sérelmekké.
Meg kell ismételnem: ne légy pukkancs! Az ember sok olyat mond dühében, amit nem gondol komolyan, mégis nagyon fájhat, örök nyomot hagyhat. Ne herdáld el könnyelműen, indulatból életed értékeit!
Tíz jellemző vonás
Az indigó gyermekre leginkább jellemző viselkedési minták:
1. Egyfajta felsőbbségi tudattal jönnek a világra (és sokszor ennek megfelelően viselkednek).
2. Úgy érzik, megérdemlik, hogy „itt legyenek”, és csodálkoznak, ha valaki nem osztja ezt a nézetet.
3. Az önbizalom nem jelent problémát számukra. Gyakran közlik a szüleikkel, hogy kik ők.
4. Nehézségeik vannak az abszolút tekintélyelvűséggel (megkövetelik a magyarázatot és a választási lehetőséget).
5. Bizonyos dolgokat egyszerűen nem tesznek meg: például nem szeretnek sorban állni.
6. Csalódottá válnak a megszokások szerint működő rendszerektől, melyek nem követelik meg a kreativitást.
7. Gyakran más megoldásokat találnak bizonyos problémákra, mint társaik az iskolában, vagy mint szüleik odahaza; emiatt nonkomformistának tekintik őket.
8. Antiszociálisak, hacsak nem a magukfajtákkal vannak együtt. Ha nincs körülöttük hozzájuk hasonló, gyakran magukba zárkóznak, és az az érzésük támad, hogy senki emberfia nem érti meg őket. Az iskola nehezen viselhető el számukra.
9. Nem reagálnak az ijesztgetést alkalmazó fegyelmezési módszerekre (például a „Na várj csak, amíg apád hazajön, és meglátja, mit csináltál!” típusú mondatokra).
10. Nem félénkek: egykettőre közlik, ha szükségük van valamire.
Erőszak nélkül nevelni
Az indigó gyermekek nevelésével kapcsolatban kulcsfontosságú az erőszak nélküli kommunikáció. Mind a szülőnek, mind a pedagógusnak meg kell érteni sajátos nyelvezetüket, az agyműködésüket és különleges érzékenységüket, s a nevelésüket ehhez kell igazítani. Az egészségügynek pedig megfelelő szűrő, diagnosztikai és terápiás rendszerrel kell(ene) segíteni a munkájukat.
Ez nem is olyan egyszerű a mai társadalmakban, ahol többszörös érdek fűződik ahhoz, hogy másfajta kommunikációjú gyermekeket beteggé nyilvánítsanak.
Nem csupán virtuális diagnózisokat kreálnak (ADD, ADHD), hanem a ránk erőszakolt gyermekellenes oktatási rendszerrel, a brutális médiával és agymosó reklámokkal, valamint a környezetmérgezés fölötti szemhunyásukkal egyenesen „termelik” a zavart gyermekeket.
Tetteik motivációja feltehetően a következő:
1. Nagy számú, befolyásolható, szolgalelkű állampolgár előállítása.
2. A gyógyszergyártó konszernek profitéhségének mindenáron való kielégítése.
Eme két ok szervesen összefügg a Ritalin nevű tudatmódosító szerrel (becslések szerint az USA-ban több mint 6 millió gyermeket kezelnek pszichotróp gyógyszerekkel ADHD, depresszió és egyéb pszichés betegségek ürügyén).
Korábban is voltak példák a fennálló rendet, a hatalmi konszenzust megkérdőjelező „más” nemzedékek problémájának „többhasznú megoldására”.
A hippik egy részét erőszakkal kivitték a vietnami háborúba, az otthon maradottakat ezzel megfélemlítették és konformistává tették.
Az eladott fegyverekkel extraprofitra tettek szert: két legyet egy csapásra...
Most a gyermekeket szándékosan vagy hanyagságból (?) „hiperaktivizálják” a mérgező élelmiszerekkel stb. – sőt felmerül a gyanú, hogy a védőoltásokkal is! –, s ha a lassan archaikussá váló oktatási rendszerrel meggyűlik a nebulók baja, vegyszeresen szabályozzák a viselkedésüket!
Ma már közhelynek számít, hogy a gyógyszeripari profit a fegyvergyártáséval vetekszik...
A jelszó tehát most is maradt. Két legyet egy csapásra...
A jelszó tehát most is maradt. Két legyet egy csapásra...
Gondoljunk az aprószentekre
Ez a mostani semlegesítési politika már több mint kétezer éves. Gondoljunk csak az aprószentekre...
Az aprószentek azok a 2 év alatti fiúgyermekek, akiket Nagy Heródes öletett meg Betlehemben a napkeleti bölcsek látogatása után. Máté evangéliumában olvashatjuk a történetet (2,1–18), amely teljesen összhangban áll Heródes egyéb véres tetteivel. Hatalmi féltékenységből feleségének és fiainak sem kegyelmezett, s ezért akarta mindenképpen megöletni az újszülött zsidó királyt is.
Az aprószentek számának kérdésében eltérőek a vélemények: néhány tucattól 14 ezerig találni utalásokat.
A valódi indigó gyermekek a mi kis Megváltóink, ezért a többi gyermekkel együtt ők is veszélybe kerülhetnek a korlátokat lassan nem ismerő „ritalinozás” miatt!
MINDEN GYERMEK AJÁNDÉK.
MINDEN GYERMEK AJÁNDÉK.
Jan Tober gyönyörűen fogalmazza meg: „Jövőnk a gyermekeinkben rejlik. Itt az idő, hogy szívünkre hallgatva újjáformáljuk jelenlegi valóságunkat, és hagyjuk, hogy kiegyensúlyozottabb létben éljünk. Legyünk mi a régi utaktól az újakig vezető Szivárványhíd – gyermekeink, önmagunk és a bolygónk számára.”
A mai nap nem az én napom volt. Olyan semmilyen nap, amit ha lehetne ki is, hagynám a naptárból. Légy boldog, lágy jó kedvű, vigyázz a gondolataidra. Igen, igen, tudom az elméletet kívülről, mégis amikor átölel a depresszió, nem tudok kibontakozni karjaiból. Miért kellenek az ilyen napok? Ilyenkor csúnyának érzem magam, boszorkánynak, aki még csak nem is ügyes. Egy tehetségtelen boszorkánynak, aki még seprűn sem tud repülni. Szeretnék segíteni az embereken, szeretnék tanítani, főleg gyerekeket, de amikor ilyen napom van, akkor mindent és mindenkit kétségbe vonok. Semmi érdemlegeset nem tettem, ma, olyan voltam, mint egy robot. Lehet, hogy azok is vagyunk? Ahogyan a Mester mondta, hogy nagyon fejlett, szerves robotok vagyunk. De akkor minek az érzések, minek a sok hűhó. Az jutott eszembe ma, hogy mennyivel könnyebb lenne az életem, ha nem volnék olyan kurvára érzékeny. Ha nem bántanának a szavak, a kifejezések, vagy néha csak a gesztusok. Ha mindent le tudnék seperni magamról, mintha meg sem történt volna. Boldog vagyok, boldog vagyok, boldog vagyok, mondogatom magamban, közben sikítani szeretnék. Nem, nem tudok angyali lenni, amikor rossz kedvem van, nem tudok mosolyogni, amikor sírhatnékom. Akár a rajzfilmben, amikor süllyedt az egész sziget, ők meg énekelték.
-Nem süllyedünk, nem süllyedünk!
Attól, amiért nem akarok tudomást venni róla, attól még létezik. Ez az amit, nem lehet a szőnyeg alá seperni.
Így aztán kimondom.
Ma nagyon rossz napom volt. Olyan semmilyen kedvű nap, amikor nem jön, hogy bármit is tegyél, amikor még a sírás is fáraszt. Azt sem mondhatom, hogy hiányzott valami.
A bánat belebújt a kabátom ujjába és hiába kerestem, nem találtam meg.
A bánat velem volt délután, és hiába kérdeztem, nem válaszolt nekem.
A bánat ott settenkedett körülöttem, hiába küldtem el,
A bánat ma olyan volt, mint egy influenza, rám ragadt, hiába menekültem.
A bánatot egyedül csak TE, vihetted volna el, ha megjelensz az életemben.
ÚJRA.