Nálam volt Baba. Szép nő, csak kicsit kövér. Tudja, hogy kövér, tisztában van vele, és zavarja is, de nem tesz semmit róla, hogy esetleg változtasson rajta. Nem az a gond, hogy kövér, hanem az, hogy nem tudja így kövéren elfogadni magát. Zavarja nagyon, hogy kövér, de ugyanakkor semmit nem tesz azért, hogy megváltozzon a helyzet. Hát ki érti ezt?

-Nagyon szeretek enni. Tudom, hogy nem kéne annyit egyek, de amikor eszem, egyfajta eufórikus boldogságot érzek magamban. Annyi más bánatom van, annyi megaláztatás, annyi szégyen ért az életbe. De amikor eszem, akkor minden érzékszervem arra összpontosít. Minden más kikapcsol. Nem gondolok a sérelmeimre, nem gondolok a bűntudatomra, nem gondolok semmire csak az ízekre, és valóságos szerelmes leszek beléjük.

-Ez nem is baj, de akkor nem szabad, hogy bűntudatod legyen. Miért van bűntudatod?

Szomorúan néz rám.

-Tudod, már gyerekkoromtól azt sulykolták belém, hogy gyenge vagyok és álhatatlan, hogy semmire nem vagyok képes, hogy bármit is kezdek el, nem tudom befejezni. Így aztán, egy idő után tényleg olyanná kezdtem válni, amilyennek leírtak. Az evés számomra egyfajta menekülés. Amikor eszem, nem akarok senkinek megfelelni, nem akarok, senkinek semmit bizonyítani, egyszerűen élvezem az ízeket, és olyankor nem is gondolok semmire. Ez a nemgondolkodás nagyon jó érzéssel tud eltölteni.

Babának igaza van. Sokan szeretnénk néha lazítani, néha betegre zabálni magunkat, hogy ne keljen agyalni, gondolkozni annyit.

Bürokrácia. Amikor kimondom ezt a szót, negatív érzések vesznek hatalmukban. Miért? Azt hiszem ezzel te is így vagy. Valamit el kell intézni, de az nem olyan egyszerű. El kell menni a néptanácshoz, vagy adóhivatalhoz, vagy rendőrségre, vagy pénzügyre, vagy egyéb más állami szervhez, és aztán kezdődik a hórás tánc. Ha elkezded, nehezen hagyod abba. Egyik ablakból a másikhoz küldenek, itt egy pecsétet, ott egy aláírást, amott pedig egy fejbókolás, hogy minden rendben van vagy nincs. De ha még rendben van, sincs kész, hiszen akkor el kell menni egy másik épületbe, ahol be kell fizetni egy x összeget, azzal a nyugta számmal még be kell jelentkezni különböző részen, majd kitöltenek egy papírt, azzal meg újból sorba kell járni egy-két ablakot, meg nemistudomhány ajtót. NOS, ez csak röviden vázlatolva, mert ehhez hozzájön az is, hogy mindenütt sor van, azt ki kell várni, aztán milyen hangulata van a kedves köztisztviselőnek, lehet, hogy kedves, de lehet, hogy valami szúrja a begyét és durván, arrogánsan beszél veled. Lehet, hogy neked is rossz kedved van, és ugyanúgy visszaválaszolsz, vagy még élesebb hangon. Hát igen. Az embernek elszorul a torka, és görcsbe rándul a gyomra, ha megint valami papírokat kell intézni. A Bürokrácia olyan, mint egy nagy rákos daganat. Rossz indulatú daganat. Mert kérdem én, mi lenne, ha felére csökkentenék az embereket, hiszen úgyis az Internet világát éljük, s ha már elmegyek egy helyre, miért nem lehet ott helyben kitölteni azt az adatokat, befizetem, és a számítógépen azonnal meg kell, kellene jelenjen minden. Akkor meg minek még 1oo felé elmenni?

Ugyanez a helyzet a rendőrökkel is. Amikor nem kell, ott vannak, amikor szükség van rájuk sehol senki.

Elmondok egy esetet. Fiktív név, de igaz történet.

Kovács Lajos barátom megy a saját autójával, ami egy furgon Csíkszereda felé. A Hargita tetőn megállítják a rendőrök.

-Á most megvan! Miért szállít feketén munkásokat?

Kovács Lajos hátrafordul majd előre, megrökönyödött képpel.

-Mondja, lát valakit az autóba? Vagyis rajtam kívül?

A rendőr elpirosodik, majd így folytatja.

-Ez egy furgon, és nincsen license rá, vagy esetleg van?

-Igen ez egy furgon és nincsen licensem.

-Na mit mondtam?

-De miért kellene nekem licensem legyen rá?

-Mert ha szállít valamit, akkor arra licens kell.

-Igen, ha cég autó.

-Igen.

-De ez nem cég autó.

-Nem?

-Nem

-Kié az autó?

-Az enyém.

-Kérem az iratokat.

Kovács Lajos odaadja az iratokat, a rendőrök hosszan megnézik, majd megforgatják, aztán visszaadják.

-Ki a Kovács Lajos?

-Én.

Amikor már végkép nem tudják, mit mondjanak, elengedik az üres furgont.

Amikor Lajos barátom elmesélte nekem a röhögéstől kidülledt a szemem.

-            Mért nem mondtad, amikor hátranéztél, hogy: Szálljatok le baszki. Hátha a szellemlények leszálltak volnaJ.

Nos kedves barátom, ezért megy az egész ország szarrá, mert akkora rendetlenség van benne, mert senki nincsen a helyén, és mert olyanok vezetik, meg igazgatják az országot, akiknek, magyarán halvány fingjuk sincsen a szakmához.

-Tegnap láttam egy filmet, a Kapitalista Egyesült Államokról. Csupa szép és jó sztori, hogyan tették tönkre az országot, és hogyan hullott el a középosztály, inkább azt mondanám, hogyan vérzett el a középosztály.

- Ne menjünk olyan messze, itt is már ugyanaz a séma. Van nagyon gazdag ember, és a többi a proli. De a proli már majdnem rabszolga lett.

-Nem majdnem, már azok vagyunk, modern rabszolgák.

-Na igen a népet mindig is jól lehetett bolondítani. Két dolog kell a népnek ahhoz, hogy csöndben maradjon és tűrje a rabigát. Kenyér és cirkusz.

Nem tudom azt mondani, hogy jól vagyok, ha látom, hogy te nem vagy, nem tudom azt mondani, hogy én boldog vagyok, ha látom, hogy te sírsz. És hiába mosolyogsz, és azt mondod boldog vagy, ha én nem vagyok. Hát nem érted, nem értitek? Minden dolog befolyásol, minden egyes könnycsepp fájdalmat okoz nekem is és neked is és neki is, és nekik is, és mégis. Meddig kell várni, amíg feleszmél a Világ, hogy ez nem jó, hogy valami nem úgy működik, ahogyan kellene? Tudod milyen? Hiába takarítok az én házamban, és közben a szemetet az ajtóm elé, vagy kicsit kintebb eldobom. Amíg szemét van odakint, addig behozom a házamba is. Ezért van az, hogy tennünk kell, tennem kell azért, hogy ott kint, a házam előtt, a városomban, az országomban, az erdőmben, és, mindenütt ahol élek, tisztaság és rend legyen. Amint kint, úgy bent, ami kicsiben úgy nagyban, amint lent, úgy fent.

-Mit tehetek én kisember?

Ez a mondat a legkönnyebb, amit kimond a kisember, akár én is, ha nem akarok tenni semmit. Lássuk csak, mit is tehetnék? Én, Te, Ő, Mi, Ti, Ők. Először is magamat megnevelhetem. Utána példát adhatok, a gyerekeimnek, barátaimnak, szüleimnek, társamnak (ha van) és mindenkinek. De ne feledd, ne csak mond, hanem tedd is meg, ne csak tedd, hanem higgy is benne. És ha jönnek az ellenszelek? Nos akkor vállald fel, hogy te ugyan kisember vagy, de nem rabszolga. És a kisemberek szavaznak, a kisemberek olyanok, mint a víz, amely jön és előbb-utóbb mindent tisztára mos. Habár a víz van alól, és felül a gálya, azért a víz az ÚR.