Ma úgy tettem, ahogyan elgondoltam. Nem kiabáltam, nem szóltam semmit, és amikor elment az iskolába, megvetettem szépen az ágyát, és kitakarítottam az ő szobáját. A gond az, hogy Kincsem szobája is egy nagy rumli. Azt már nem takarítottam ki. Vele másképpen fogok eljárni. Holnap péntek, és addig nem engedem, hogy számítógépezzen, amíg nem takarít a szobájában. De nem fogok kiabálni egyikre sem. Megtanítom őket, hogy a nyugodt beszédemre hallgassanak. Ha nem, akkor sem büntetem őket, csak egyszerűen elfejtek olyat főzni, amit ők is szeretnek. Elfelejtek finomságokat venni. Nem tudom, mi mást tehetek. És közben mondom, és mondom. Már én is unom néha.

Vagy inkább arra kéne, gondoljak, hogy a gondolatnak teremtő ereje van.

Mondogatni fogom.

-Csodálatos gyerekeim vannak. Szófogadóak, okosak, és szeretnek olvasni, meg tanulni. Mindkettő kitűnik valamiben. Mondjuk Okoskám gyönyörűen, rajzol. És az most nem kamu. Tényleg gyönyörűen rajzol, egyre többet és egyre jobban. Kincsem meg szépen gitározik. Sportra is kezdenek járni. Kincsem kevesebbet, mert inkább tanul. Készül az egyetemi felvételre. Valamit el akar végezni. Még nem döntötte el, hogy mi lesz, de valamit mindenképpen.

Jó lenne egy listát írni. Jó lenne, legalább

Annyi könyvet már elolvastam, annyi mindent megtanultam, vagy legalábbis úgy gondoltam, hogy megtanultam. A vonzás törvénye. Bevonzunk mindent, amit csak akarunk, amit szeretünk, csak arra kell összpontosítani, úgy kell gondolkozni. Amikor félünk, amikor rettegünk a kudarctól, akkor is teremtünk. Megteremtjük a kudarcot, előhívjuk, akár egy filmkockán azt, amitől féljük. Akkor meg mondogathatjuk.

-Na ugye, na ugye, hogy megmondtam, hogy nincsen szerencsém?

Tudom, mindent tudok, és hiszem is, hogy így van. Sokszor történt már velem csoda, sokszor tapasztaltam meg a teremtés csodáját, jól is és rosszul is. Tudom, az elmélet prímán megy, mégis amikor a gyakorlatba kell ültetni, akkor valahányszor megbukok. Valamiért nem mindig működik. Tudod olyan, mint egy makrancos kocsi. Püfög, elindul, már azt hiszed sínen vagy, és akkor se szó, se beszéd, megáll. Nincs tovább.

Azt hiszem a HIT-tel van baj. Nincs elég hitem. Ha csak egy mustármag hitem is volna, hegyeket mozdítanék. De nincs elég hitem. Csak mondom, csak mondom, de ott legbelül, valami gáz van. Segítségre van szükségem. Valaki, aki biztasson, aki megfogja a kezem, aki azt mondja:

-Csodálatos vagy, ne add fel. Jól csinálod, csak ne add fel!

Segítséget is kapok, néha már sok is. Mindenünnen jönnek a jelek, néha már túl sok, túlon túl. A nettről, az emberektől, a barátoktól, az ismeretlenektől. Mindenki el akarja adni nekem a tudást. A tudást, hogyan legyek boldog. De nekem nem a tudás kell, nekem pénz kell. Boldog vagyok, és tudom, hogyan kell élni, de pénzre van szükségem. Azt kell megteremtsem. Ilyen kurzusok, olyan kurzusok, elég. Ha elvégzem az iskolákat, egy kicsit megpihenek, és arra összpontosítok, hogy biztonságot teremtsek, anyagi biztonságot magamnak, és a gyerekeimnek. Üres gyomorral még imádkozni is nehezebb. Vagy nem?

Magamnak írom ezt a naplót. Első sorban magamnak. Aztán Neked, és aztán azoknak, akik olvassák. Mindennap másképpen alakulnak a dolgok. Érzem, hogy jó irányban haladok. Néha kételkedem, néha még el fog a félelem. A félelem az ismeretlentől, de erősítem a lelkem. Még sokáig írni fogok. Ezt a naplót is. De azt már eldöntöttem, bármi is történjen, ezer egy írásnál elbúcsúzom tőled. Véglegesen. Ha addig rám találsz, annak nagyon fogok örvendeni. Én leszek a legboldogabb ember. DE ha addig nem találsz rám, akkor sem fogom folytatni ezt az írást. Talán más dolgokról fogok írni, talán belemélyedek valami másba. Tudom, hogy mi a dolgom. Lassan körvonalazódnak a feladataim. Tudom, hogy miért jöttem erre a földre, tudom, hogy mi a feladatom ebben az életemben. Az embereken kell segítsek. Tanítanom kell a gyerekeket, és a felnőtteket. A szeretetre kell tanítanom őket. A saját éltemmel kell tanítanom őket. Mindenkit, kivétel nélkül. De ahhoz, hogy hiteles legyek, először magamat kell megerősítsem. Hogyan adjak nekik erőt az élethez, ha nekem nincs erőm a saját életemhez.

A Mester azt mondta, hogy aki tanítani akar, annak hitelesnek kell lennie.

Ahogy kint, úgy bent, ahogy lent, úgy fent.

Beszélgettem Kukaccal. Így hívom ezt az úriembert, de csak azért, mert ő adta magának ezt a nevet. Azt mondta a tegnap.

-Sokat fájt a lelkem. Imádkoztam a Szűz Máriához, és most már érzem, hogy nem fáj annyira.

Rájöttem arra, hogy ezért vonzottam be az életembe. Neki is sokat fáj a lelke. Ha ne éltem volna át ezt az érzést, most nem érteném meg, miről beszél. Igen, a lélek tud fájni. Fizikai fájdalommal tud fájni. Nekem is sokat fájt a lelkem. Éreztem néha, hogy kihasad a lelkem a testemből és elszáll. Nem értettem meg, miért van ez az érzésem, nem értettem meg, hogyan tudnám elmulasztani ezt a fájdalmat. Amikor azonban tegnap ott voltam a Szűz Mária lábainál, mintha letettem volna ezt a fájdalmat.

Tudom, hogy neked is fáj. Lehet, hogy eltagadod, lehet, hogy nem akarsz venni tudomást róla, de én tudom, most már tudom, hogy neked is fáj. Mindenkinek fáj a lelke, aki nincsen a lelki társa közelébe. Mert Isten teremtette a férfit és a nőt, hogy azok egyet alkossanak. Minden embernek van egy lélektársa. Minden ember arra vágyik, hogy találkozhasson vele. Addig, amíg nem találkozik vele, fáj a lelke. Van úgy, hogy eltereli a figyelmét róla. Van úgy, hogy beletemetkezik a munkába, és abban próbálja örömét lelni. Van úgy, hogy habzsolja az életet, és azzal próbálja ezt az ürességet betömni. Van úgy, hogy álszent módon beáll egy vallásba, és eszméket gyárt magának. De ha nem találja meg a saját lelkében a szeretetet, akkor mindig is fájni fog a lelke. Égeti minden reggel, amikor felébred, és feszíti a mellét, mintha szét akarna robbanni.

Aztán fel kell, beveszi a színes piruláját, és megrázza magát, mintegy lerázva magáról a szeretet gondolatát. Elhessegeti magától, hazudik, kegyesen hazudik magának, és már úgy érzi, hogy nincsen semmi gond, hiszen jól van, mindene megvan.