Miért panaszkodom? Az történik mindig amit én akarok. Na jó, nem mindig. Szeretnék büszke lenni a fiaimra. Azt szeretném, hogy jól tanuljanak és az iskolában elismerésben részesüljenek. Mint annak idején én. Szeretném, ha olyan barátai lennének Okoskának, akikben megbízhatok, akiket beengedhetek a házamban, anélkül, hogy félnék, hogy esetleg meglopnak. Szeretném, ha mindkét gyermekemmel jó viszonyom lenne. Szépen beszélgetnének velem, és szót fogadnának. Szeretnék több pénzt keresni, hogy megvehessem azt a cipőt és azt a ruhát amit ők kívánnak. Okoskámnak és Kincsemnek új számítógépet szeretnék venni. Szeretném, ha nagyon sok munkám lenne. Miért akarok sokat dolgozni? Első sorban, mert akkor több pénzem lesz, és másodszorra, akkor nem fogok másra gondolni, nem tudok szomorkodni, mert egyszerűen nem lesz rá időm.

A tegnap az Ex. azt vágta a fejemhez, hogy én szétziláltam a családot.

-Annyi éven keresztül mondtam neked, hogy ez így nem mehet tovább, ez így nem jó nekem, az semmit nem számít? Miért maradtunk volna együtt, amikor már semmi szeretet nem volt köztünk?

-Sokan mások is így élnek és attól még együtt vannak, mert nem olyan önző dögök mint amilyen te vagy, hogy csak magadra gondolj.

Hát igen. Én csak magamra gondolok. Világ életemben csak magamra gondoltam.

Késő bánat, eb gondolat. Csak néha, amikor senki sem látja, elmerengek azon, hogy mi lett volna, ha nem most, hanem tíz éve válok el?

Lehet, hogy sokkal rosszabb lenne most, de az is lehet, hogy mára már volna valakim.

De mi van, ha már nem találok senkit? Olyat aki nekem is jó legyen, és aki engem és a fiúkat is elfogadja?

Tudom, hogy nagyon kevés esély van rá. De annyira makacs vagyok, hogy nem tudom elfogadni, és még áltatom magam. Hátha, hátha van még CSODA.