Amikor már kinyitotta az ajtót arra gondoltam, jó pasi. Magas barna és kellemes, egészen kellemes. Mosolygott és kedvesen betessékelt. Én nekifogtam a szokásos szövegnek és el kezdtem kitölteni az űrlapokat. De ő mindenről beszélni kezdett. Megkérdezte kávéznék vele? Nem tudtam nemet mondani. Innen már ment minden, mint a karikacsapás, szinte engem is meglepett, mennyire egy húron pendültünk. Ha engedtem volna még most is ott ülnék nála és beszélgetnénk. A témák szinte ömöltek belőlünk. Azt hiszem, bár nem merem biztosra állítani, ott volt a szikra közöttünk. De ez csak feltételezés. Ha keresni fog, akkor szerelem lesz belőle, ha nem akkor egy újabb szép emlék, amit mind illúziót a többi közé teszek. De ha azt mondanák, hogy szerelem első látásra létezik, akkor ehhez hasonlítanám. Csakhogy már annyiszor megégettem magam, hogy ki sem merem mondani. Ahogy a szemében néztem, ott láttam a mosolyt, ahogy a kezeit elnéztem, arra gondoltam, vajon milyen érzés lenne, ha hozzámérne?

Alig tudtam elszakadni, ő is alig engedett, de már végeztem a munkámmal, a kávé is elfogyott, és későre járt. Érdekes volt nagyon, várom, hogy mit hoz a holnap? Talán egy újabb szerelmet?