Én csak szeretetet akartam. Élni akartam a magam kis életét veled együtt, gyerekeket nemzeni, felnevelni őket, majd veled megöregedni. Azt hittem, hogy ez olyan egyszerű dolog, és annyira természetes, magától jövő, hogy nem lesz probléma. Egy igazi családot akartam, és semmi mást.

Minden reggel melletted felébredni, fogni a kezed, és este, amikor a Világ kifárasztott hozzád térni vissza.

Ma már tudom, hogy nagyon sokat akartam. Tudom, hogy ezért keményen meg kell harcolni, és még akkor sem biztos, hogy megtalálom.

Elengedtelek, már nem várlak vissza, már nem hívlak. Próbálom szokni a magányt. Mindennap, amikor felébredek, arra gondolok, hogy valahol ott vagy, és boldog vagy. És ha te boldog vagy, akkor én is az vagyok. A mosolyod fényévről is átsugárzik hozzám és letörli arcomról a bánatot. Még dolgozom rajta, ezek a fránya könnyek néha még kifognak velem, de rendben van minden. Az élet nem szép vagy csúnya. Az élet olyan amilyennek látni akarjuk, és én szépnek akarom látni.

Azt mondtad, amikor elmentél, hogy elvitted az egyik felemet, ezért maradt itt nekem a FÉLELEM.

Barátkozom vele, mondogatom, hogy nem félek, hiszem, bátor vagyok. Bátor vagyok és megoldom, ahogyan mindig is megoldottam.