És végre fél év után szabadságon vagyok. A tegnap még dolgoztam, ma már elkezdődött a szabadságom. De ahelyett, hogy most nagy terveket szőttem volna és belevetném magam a nagy felszabadulásban, egész nap egyedül voltam itthon és aludtam, főztem, ettem és filmet néztem. Nem azt mondom, hogy hűha de jó volt, de talán ez is kell néha. Pedig elterveztem, hogy jó idő van és elmegyek, szaladni azután meg neki fogok festeni és közben hallgatom a német hangos könyvet. Mostanában arra kaptam rá. Mégis nem lett belőle semmi.

Arra gondolok, hogy írni kellene. Annyi minden történik velem és jó volna leírni. Nagyon elmesélni nincs kinek, talán ezért kellene leírni. Amikor Angyal meghalt, úgy éreztem megszakad a világ és én csak zuhanok és zuhanok, és nem tudom meddig és hova. Csak a zuhanás érése volt velem nap, mint nap. Jó lett volna megosztani valakivel az érzéseimet, a gondolataimat, de nem volt senki, akit érdekelt volna az, ami bennem van. Az anyámat nem érdekeltem. Érdekes viszony volt köztünk mindig. Két különböző világban élő ember, aki soha nem tudja megérteni a másikat. Se a gondolatait, se a cselekedetei miértjét. Sokáig meg akartam neki felelni, úgy éreztem tennem kell valamit, hogy kiérdemeljem a szeretetét. Aztán volt időszak, amikor gyűlöltem, amiért ő az anyám és szégyelltem magam miatta. Volt idő, amikor sajnáltam és arra gondoltam, hogy ha én szeretem és adok, adok, neki akkor ő megváltozik és kiderül, hogy félreértés volt és ő is szeret engem. Úgy halt meg, hogy dühös volt rám. Nem tudom miért, de már nem is érdekel. Elfogadtam azt a tényt, hogy nem lehet mindent megérteni. Tudom, hogy én választottam őt az anyámnak és az apámat apának, de nem tudom miért? Talán a kirekesztés, a sehova se tartozás érzését akartam megélni ez által? Nem tudom. Az ember hajlamos arra, hogy azt gondolja az ő sorsa a legnehezebb, pedig nem így van. Vannak nehezebb és könnyebb sorosok is. Most már tudom. Az igaz, hogy amikor nagyon nehéz volt, vagy legalábbis úgy éreztem, mindig az írásba menekültem. Mindenkinek tudom ajánlani. Ha csak egy naplót is ír, nem baj, ha soha senki nem olvassa el, akkor is az írás egy jó terápia. Kiírod magadból a bánatodat és utána mintha minden könnyebb lenne. Nálam működött. Nemsokára hazautazom, és végre megölelhetem a fiaimat. Okoska elment német országba dolgozni, de tíz nap után hazaküldték. Reméltem, hogy nem így lesz, de mit lehet tenni. Járja ő is a köreit. Néha szeretnék neki segíteni, de nem tudom, mi a jó? Nem akarom, hogy teljesen rám hagyatkozzon, néha teljesen elzárkóznék tőle, de közben fáj a szívem érte. Az anya mindig azt a gyerekét búsulja, amelyik bajban van, vagy nem annyira, életre való. Talán egyszer büszke is leszek rá. Nem akarok mást, csak azt, hogy boldog legyen. Hogy megtalálja azt az utat, azt az életmódot ahol érvényesülni tud és tisztességgel megéljen. Szeretném, ha az Isten útját járná. Remélem az ő útja könnyebb lesz, mint az enyém. Nem fog annyit szenvedni. Bár néha azt érzem, hogy ő saját maga a legnagyobb ellensége önmagának.

Pasik? Férfiak? Nincs senki az életemben, és lassan beletörődöm, hogy ez most már ezután így is lesz. A munkahelyen néha hülyülök ezzel meg azzal, de csak a hecc kedvéért. Netten beszélgetek egy hatvanéves férfivel, de nem érzek iránta semmit. Eleinte arra gondoltam, talán jó lenne, ha lenne valakim, de egyre inkább azt érzem, hogy nem ő az, akire vágyok. Mindennap az unalmas duma, hogy aznap éppen mit csinált és hogy milyen ügyes volt. Ő egy oroszlán, az oroszlán meg szeret dicsekedni. Azt is szereti, ha dicsérik. Az oroszlánnak mindegy hogy ki van mellette, csak az a valaki őt fontosnak lássa és felnézzen rá. Már nagyon rég óta nem tudok senkire felnézni. Talán mert nagyon is látom az árnyékos oldalát mindenkinek. Pedig keresem, mindenkiben keresem a jót. Aztán ott van a Sonnenscheinom. Mindennap két mondatot írunk egymásnak. Hogy ez mire jó? Nem is tudom. Néha kicsal belőlem egy egy mosolyt. Talán ezért nem teszem ki a pontot, pedig tudom, hogy sehol semmi.

-Ne legyenek elvárásaid- mondotta Csaba… és valóban, mostanában csak saját magammal szemben vannak elvárásaim. Vele is megszakítottam a kapcsolatot. Kezdett nagyon negatív lenni. Mindig az okoskodó kioktatása már nagyon fárasztott.

Elkezdtem megint festeni. Örömöm telik benne. Nagyjából ennyi. Megyek filmet nézni. Olyankor mintha egy más világban járnék, elfelejtem önmagam és valaki már vagyok, szeretem a könnyű filmeket happyenddel és nagy szerelmekkel. Hát igen. Az álmodozás és a csokoládé. Ezek az én gyengéim.