Attól, hogy egy pasi "izmos kockahas macsó", még lehet, hogy az ágyban csak maszatol.
Ma reggel az egyik emailem-ben ezt a mondatot olvastam.
Jót kacagtam rajta. Soha nem hajtottam a kockahasú pasikra, sem a túl szép férfiakra. Valahogy úgy éreztem, ezek a férfiak annyira el vannak telve önmaguk bámulásával, hogy rám már nem is tudna figyelni. Lehet, hogy téves volt ez a gondolta, de nem tehetek róla, ha taszítottak a manekin alkatok.
Azt mondják: a férfi, csak egy fokkal legyen szebb, mint az ördög, de legyen jó a lelke, legyen kedves és megbízható.
Ajaajaj, hol lehet ma már megbízható pasit találni?
Nos ezeket a gondolatokat olvasva, azt gondolhatnád, hogy én egy férfigyűlölő, megkeseredett nő vagyok. Pedig nem. Imádom a férfiakat. Színessé teszik az életünket, nekünk nőknek. Mindegyik pasimra szeretettel gondolok vissza, hiszen bárhogyan is történt, tanultam tőlük valamit. Sokat kaptam én a férfiaktól. Én, aki úgy nőttem fel, hogy azt se tudtam, milyen férfinek lenni, aki húsz évesen láttam először meztelen férfi testet, elég jól elboldogulok. A legszebb emlékeim férfihez kötődik. Az első csók, az első randi, az első tánc, az első hegyen való korcsolyázás. És még sok, sok apró kis történetek, amik, lehet, hogy másnak unalmasak, nekem filléres emlékeim, amikhez ragaszkodom. Az exemmel is nagyon sok szép emlékem van. Bármennyire is elromlott a kettőnk viszonya, neki köszönhetem két gyönyörű gyermekemet.
A tegnap kicsengetési bulin voltam. És amint már az lenni szokott, hogy hasonló, hasonlót vonz, mellém ült egy régi ismerősöm, nő, akiről kiderült, hogy szintén elvált. Öt év után is annyi düh, és fájdalom volt benne, hogy rossz volt hallgatni.
-Kellene, alakítsunk egy nő klubot, azokkal a nőkkel, akik gyűlölik a szexet, és a férfiakat. Sokan társulnának hozzánk.
Nem akartam megbántani, hiszen átéreztem a fájdalmát, de én nem gyűlölöm a szexet, és a férfiakat sem. Én mindkettőt szeretem. Nem tudom elképzelni az életem, hogy egyedül élek ezután és magamba zárkózom. Tudom, hogy még el kell, teljen egy kis idő, amíg minden a helyére kerül a lelkembe, de reménykedem abba, hogy egy napon bekopog az ajtómon az én társam. Aki nem kell gyönyörű, legyen, nem kell másnak tetszedjen, elég, ha én szépnek, kedvesnek és főleg okosnak lássam. A külső dolgok elenyésznek. A legszebb férfi is idővel megöregszik, nekem olyan férfi kell, akivel szívesen megöregszem, akivel mégis szívben mindig fiatalnak fogom érezni magam. Bolond szerelmesnek. Ha jön egy új kapcsolat, és végül kiderül, hogy nem tartós, arra sem kell elkeseredni. Senki nem tehet arról, ha két ember nem talál. Ez van. Valamit megtanultunk egymástól, aztán továbbállunk.
Meséltem neked, hogy imádok táncolni? Azt hiszem, már mondtam. Mindig is táncoltam. A táncra mondja Müller Péter, hogy: egyszerre érintelek, érezlek és értelek.
Igen, erről van szó. Ő az, aki igazán megfogalmazza azt, amit igazán érzek. A tánc az Istennek a legszebb megteremtett dolga. Vagy az emberré. Járok hastáncra. Ezt egyedül is lehet, nem kell hozzá partner. Még csak próbálkozom, bénázok nagyokat, de érzem, idő kérdése, és menni fog.
Elképzelem, ahogyan egy év múlva, már táncolni fogok. Olyan ez a tánc, mint egy szerelmi vallomás. Kígyózik, reng az egész tested, mintha minden testrészed külön élne, és mégis az egész egy-egységet alkot. A csípőrázás az már jól megy, de amikor több elemet össze kell kapcsolni, és egyszerre figyeld a csípőd rengését, és a karod kígyózását, és a vállaid mozgását, no akkor bedobom a törülközőt. De a gyakorlat teszi az embert. Addig fogok próbálkozni, amíg egy napon már annyira természetes lesz, hogy nem is gondolok rá, csak a zenére hallgatok, és révülten táncolok.
A tánc az gyógyítja a lelket is. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Gyermekeim mindennap meglepnek valamivel. Mostanában inkább rossz dolgokkal, mint jóval. Azt hiszem, túlságosan is aggódom értük. Az éjszaka többször felriadtam, különös álmaim voltak. Tudom, hogy csak kölcsön kaptuk őket, és mindegyik egy külön kis világ, mégis aggódom értük. Nem tanulnak úgy, ahogyan szeretném. Olvastam volt, hogy Jósé Silva az agykontrollal segített a gyerekein, hogy hatékonyabban tudjanak tanulni. Olvastam régen ezt a könyvet. Azt hiszem, ideje újból elővenni, hátha segíteni tudok általa a gyerekeimen. Nem is az a legnagyobb gondom velük, hogy nem tanulnak, hanem az, hogy még mindig hazudnak nekem.
Pedig elmagyaráztam nekik, hogy bármit is tesznek, nekem el kell mondani. Próbálom megtanítani nekik, azt, hogy minden tettükért, felelőséget kell vállaljanak. Bármit is tesznek, minden egyes cselekedet, valamit elindít. Legyen az jó vagy rossz. Nem tudom, mit tegyek. Mostanában sokat imádkozom, kérem az Urat, hogy világosítsa fel az elmém, és adjon egy ötletet, mivel tudom őket segíteni. Nem tehetek meg helyettük mindent, de talán valami adódik, amivel kedvet kapnak a tanulásra. Nekem ez nagyon szokatlan, hogy a mai gyerekek nem tanulnak. Én emlékszem gyerekkoromban nem tudtam elaludni, ha nem éreztem, hogy minden leckémmel készen állok, és mindenből tanultam. Ők azonban nem szenvednek ettől. Őket nem is igazán izgatja az iskola. A legtöbb gyerek gyűlöli az iskolát. Ez a legnagyobb probléma. Valamit hosszú időn keresztül tenni, amit nem szeretünk. A gyerek gyűlöli az iskolát, a szülő a munkahelyét, és hadd ne soroljam tovább.