Tartok egy szünetet. Bátyus azt mondja, ha román tanár akarok lenni, akkor minden román tételt zúgnom kell. Tudom, hogy igaza van. De azért mégis el vagyok keseredve. Minden, úgy ahogy sikerült, elvégeztem a két iskolát, és az utolsó vizsga passz. Pedig tanultam rá. Na jó, tudom, hogy másfélhét tanulás nem elég, de azért nem hittem, hogy ennyire rázós. Blaga és Arghezit kellett összehasonlítás képen írni egy esszét. Hát igen, Argézát ugyan átolvastam, de Blága valahogy kimaradt. Gondoltam, ha egy jó nagyot hasalok, akkor talán áthasalom magam legalább egy vékony ötössel, de nem. Pedig jó helyen jártam, hiszen mindkettő előszeretettel írt a halálról. Na jó, talán egy kicsit többet is kellett volna mondanom róluk, de nem jutott eszembe. Ott volt a nyelvem hegyén Argéza verse, de csak a szavak összevisszasága jött elő belőlem. Blága helyett mind az ólommal küzdöttem, pedig tudtam, hogy nem, nem Bacoviáról kell írnom, de ez van. Az élethez nagy szerencse is kell. Az pedig, nem mindig jön be nekem.

Most meg itt ülök keserűségem rakásán és magamat síratom.

Hívott Álmoska, jön hozzám, csak éppen fogadjam. Hát nem is tudom? Amióta Majdnemmel megjártam, valahogy nem vagyok olyan bátor. Olyan rohanó világban élünk, nem is ismerjük meg ki az, és már az ágyából kelünk fel reggel.

Nem megy, nekem már nem megy. Sose voltam gátlásos, de Majdnemnek gátlástalansága azzá tett. Már nem akarok, csak önmagam lenni. A rossz dolgok a legjobb tanítók. Néha azon gondolkozom, hogy milyen lett volna vele, ha másképpen alakulnak a dolgok. Ha én nem vagyok olyan kis Mimóza, ha ő csak egy szemerkényit is kedvesebb hozzám? Lehet, hogy már az óta együtt lennénk? Nem tudom. Lehet igen, lehet nem:

De mit számít mindez? A legtöbb férfi csak messziről szép, csak addig jó, amíg nem vársz el tőlük semmit. Exem vett ma a fiúknak két cipőt. Igaz az egyiket én fizettem, de az is jó, hogy elment és megvette. Ha kérném tőle a gyerekpénzt, tudom, hogy még ennyit sem venne, és talán még jobban bosszúskodna velem. Így aztán egészen jól megvagyunk. Amióta nője van egészen lenyugodott. Hiába na, még ő is kiéhezett a néhai szexre.

Az ember általában arról álmodozik, ami nincs. Ha beteg vagy, egyből az jut eszedbe, hogy mennyire fontos az egészséged, de amikor jól vagy, akkor olyan természetes dolog az. Mindennel így van.

Voltam Szovátán. Ott ültem a tóba, körülöttem emberek, mégis egyedül voltam. Magányos ugyan nem, mert mostanában egész jól el vagyok önmagam társaságában. Néztem a fákat, néztem a vizet és próbáltam mélyen lélegezni. Látod, ez a most, és ez olyan jó. Nem a holnapba kutakodni, nem a tegnapot siratni, csak a most. Még a reggel sem számít, és az este sem. Csak a most. A most pedig az, hogy ott vagyok egy tónak a közepén és lebegek. Boldog voltam. Testemet, lelkemet átjárta a nyugalom. Szemem behunytam és hálát adtam Istennek.

Társat akartam magamnak, mindenáron, és találtam is, de úgy jártam, mint Faust, minden csak illúzió volt. Lehet, hogy az, hogy most írok, az is illúzió?

Lehet, hogy nem is itt vagyok, hanem valahol egészen máshol?

Kicsi vagyok, kevés az Univerzumhoz, talán kicsi vagyok és kevés egy igazi nagy szerelemhez is? Kicsi vagyok, kevés az igazi nagy tudáshoz, de úgy van jól, ahogy van. Belenézek a tükörben és szeretem a szarkalábakat a szemem körül. Szeretem a szomorú szemeket, amik visszatekintenek rám, és a mosolygó szájat, ami mindent próbál elrejteni, mindent letörölni. Azért is szeretem Argéza verseit, mert a csúnyából alkot szépet. Mi az, hogy csúnya? Sztereotípiák, amiket belénk vertek. Nincs szép, és nincs csúnya, csak van, és vannak dolgok, érzések, napok, hetek, évek. Blága is az idővel küszködött. Nem akarunk meghalni, mert félünk. Félünk attól, amit nem ismerünk. Talán jól is van így. Ha tudnám, hogy mi vár rám, már nem is akarnám megélni. A REMÉNY az életben olyan, mint só az ételbe. Ha nem volna, nélküle szegényesebb lenne minden. Remélek, mindennap remélek, és mindennap keresem azt, amiért érdemes élni, amiért hálát adhatok neked Uram. Nem akarok panaszkodni. A NEMeket is ki akarom iktatni az életemből. Pedig vannak napok, amikor a levegő vétele is nehezebb. Néha végigaludnám az egész napot. Mostanában sokat vagyok fáradt. Pedig nem is dolgozom annyit, hogy fáradt legyek. Talán a lelkem teszi. Talán a rossz gondolatok súlya alatt görnyedek meg. Okoskám a régi, semmi sem alakult, még de már van úgy, hogy nem veszem szívre. Barátnéval beszélgettem. Neki szoktam elpanaszolni, amikor már nagyon ki vagyok.

Haragudtam rá, pedig éreztem az igazságot a szavaiban. Igen, igen, mi nők vagyunk a hibások, amiért belemegyünk a kisded játszmákba, és megengedjük, hogy eltapossanak, hogy megalázzanak. A férfiak azt hiszik, hogy nekünk jó az, ha megaláznak. Szeretik azt hinni, hogy mi a szolgáik vagyunk, a cselédek, vagy egyenesen a rabszolgák. Ki vagyunk nekik kényük kedvükre tálalva, és ők azt tehetnek velünk, amit akarnak. Ha akarnak, megdédelgetnek, de ha nem, akkor akár belénk is rúghatnak, mert ők az erősek, a legyőzhetetlen félig istenek, félig ördögök.

Nem ittam semmit, de már úgy beszélek, mintha.

Pedig nem is haragszom rájuk, csak egyszerűen agyalok, meg agyalok. Igaza van Nahornak, túl sokat agyalok. Vajon, ha kevesebbet agyalnék, akkor tudnék szeretni? Igazán szerelmes lenni? Azt hiszem, nem is a férfit vágyom, hanem magát a szerelmet, az érzést, amit már oly régen nem éreztem. Szinte már hazudnék magamnak, hogy érzem, még akkor is, ha nem. De vajon megéri hazudni? Hazudni önmagamnak a legnagyobb hazugság. Mi is a hazugság? Mi is a különbség az igaz és hazug között? Hiszen az én igazam lehetne a te hazugságod. Akkor hogy is van ez? Minden relatív, mondottá Einstein. Csak a viszonyítási tétel igaz, de még az is csak relatívén igaz. Ha… akkor.

Gazdag akarok lenni. Kurvára gazdag. Annyira gazdag, hogy ne legyenek többet anyagi gondjaim, hogy ne kelljen, idegesítsem magam azért, hogy holnap miből fizetem ki a számlámat, hogy mivel veszek a gyereknek cipőt, és ha megkívánok valamit, bármit, ne az árát kelljen, nézegessem. Gazdag akarok lenni. Erre minden második levelem erről szól. Ha továbbküldöd xy-nak, ha ezt és ezt megteszed, akkor ömölni fog a pénz. Lárifári. Nem leveleket, pénzt akarok kapni. Nem ígéreteket, hanem tényeket.

Be akarok rúgni. Annyira be akarok rúgni, hogy már ne is tudjak gondolkozni.

Hazajött a gyerek. Az apjáról beszél. Soha nem kérdek semmit, mindig elmondják, még azt is, amit nem kéne.

-Apa a barátnőjét úgy írta be a telefonba, hogy, szerelmem.

-Jó neki.

Nem haragszom rá. Rég volt, amikor még érzéseket tápláltam iránta. Mégis fáj. Nem az fáj, hogy ő szerelmes. Nem az fáj, hogy neki van egy szerelme, hanem az, hogy én olyan régen éreztem azt, hogy már nem is emlékszem.

Nekem csak Nahor van, akivel órákat beszélgetünk, de akivel nem is akarok találkozni. Olyanok vagyunk mi ketten, mintha már ötven éve házasok lennénk. Nem szeretem, mégis felhívom időnként, hogy beszélgessünk. Van, hogy jól sikerül a beszélgetés, van, hogy csak vitázunk és veszekszünk. A veszekedés az inkább úgy megy, hogy ő mond hosszasan, ecseteli az én hibáimat, én meg hallgatok. Ilyenkor nem szeretem.

Ma kedves volt, amikor kedves, szeretek vele beszélgetni.

-Szeretlek, amikor így beszélsz velem. -mondtam neki.

-Én mindig szeretlek.

-Amikor piszkálódsz, akkor bizony nem szeretlek.

-Olyankor csukd rám a telefont.

-Na, erre nem is gondoltam. Majd legközelebb azt teszem.

Attól meg teljesen kiakadna. Nagyon okos bizonyos dolgokban nagyon jártas, de vannak dolgok, amikhez nem sok érzéke. De nem ismeri be. Én beismerem, hogy nem sokat értek a politikához, hogy vannak dolgok, amikben járatlan vagyok, de attól még nem érzem magam kevesebbnek. De amikor azt mondta, hogy azért nem vagyok boldog, mert nem érdemlem meg, mert nem tudok úgy viselkedni egy férfivel sem, ahogyan kell, akkor bántott, amit mondott. Mi van, ha igaza van? Mi van, ha tényleg azért nem tudok megtartani senkit magamnak, mert kiállhatatlan vagyok? Aztán arra gondoltam, ha valaki olyannak lát, az nem is nekem való. Nehéz túl lépni a sok, sok fájdalmon, de ideje már. Nem tekintgetek vissza, tudom, hogy jó úton járok. Nem baj, ha nincsen senki, aki szeressen, nem baj. Én akkor is ok vagyok. Vannak barátaim, van két csodás gyermekem. És itt vagy nekem te Uram. Benned soha nem csalódom. Még akkor is, ha néha kiakadok, ha néha perelek veled, ha néha haragszom rád, legtöbbször a saját hibám miatt, én tudom, hogy te akkor is szeretsz. És elfogadsz olyannak, amilyen vagyok. Néha szomorúnak, máskor meg fudrinak, meg amilyen hangulatom van, olyannak. Mert te Uram ismersz engem. Te tudod, te jobban tudod, milyen vagyok, még önmagamnál is jobban. És ha te szeretsz engem, akkor nagy baj nem lehet. Csak annyi, hogy egyszer meghalok. De ha te vársz rám Uram, akkor az sem olyan nagy baj. Ahogyan Argéza is mondja:

„Am fugit de pe Cruce.

Ia-mă-n braţe şi ascunde-mă bine.”