Kinyitom s postaládám, hátha egy csoda történik. Hátha van ott egy levél, ami vidámmá tesz, vagy egy levél, ami gazdaggá, vagy boldoggá, vagy mindent egyszerre. Miért várom mindennap a csodát? És hát lássatok csudát, mert a csoda az, elmarad, de a csuda az mindenütt ott van. Az első levélben egy kedvesen mosolygó nő, azt ígéri neked, hogy megtanít boldognak lenni. Ő igen, ő aztán tudja, hogy mi tesz téged boldoggá. Azt is pontosan tudja, mért nem megy a kapcsolatod, mért vagy anyagilag padlón, meg még azt is elmondja neked, hogy miért vagy esetleg beteg. Aztán arra biztat, hogy kattintgass az oldalára, majd a legvégén arra utal, hogy fel kell iratkoznod egy tréningre, mert ha elvégzed a tanfolyamot, akkor biztosan megjön a boldogságod.

Hát igen. Hogy ez milyen egyszerűnek és milyen könnyednek is tűnik. Egyet suhintok a varázspálcámmal és minden gondom egyszerre oda lesz.

Én erre szoktam mondani, nesze SEMMI, fogd meg jól.

Mert hát látod, az igazságnak is több arca van. Igaz, hogy ha pozitívan gondolkozol, akkor sok mindent könnyebben meg tudsz valósítani. Igaz, hogyha hiszel magadban, vagy valakiben, valamiben, akkor az meg is fog történni. A gondolatnak teremtő ereje van. De mért van az, hogy minél több jó dolog történik meg az életedben, vagy akarod, hogy megtörténjen, annál több rossz is hozzád ragad, mintha a kommunista években volnánk, ahol: bocsi, de kenyeret csak úgy vehetsz, ha veszel még hozzá pudingot is, még akkor is, ha történetesen nem akarod a pudingot.

Már második honapja dolgozom. Kezdem azt hinni, hogy a rossz dolgok is hasznomra válnak. Isten jobban tudja mi jó nekem. Ha elmegyek falura tanítani havi 55o lejért lejárom mindennap a lábam, és még egy rakás ingázás, hajnalban kelés, délben, vagy délután valamilyenkor haza. Így meg kilencre járok, rugalmas programmal, amikor akarom, eljövök, és ha intézni való dolgaim vannak, még az is belefér. Diákjaim is gyűlögetnek, még esetleg kettőt vállalok, aztán elég is lesz, mert nem akarom túl terhelni magam. Be van táblázva az egész napom, de azért még este a fiúkkal is el tudok lenni, tudunk olvasni meg beszélgetni. Okoskám, ő még mindig a rossz úton van, de amióta voltam a pszichológusnál (egy nagyon jó szakembernél) kezdem megérteni a viselkedését.

-Mindent megértek, hogy nagyon nehéz neki is, de mivel magyarázza, azt, hogy lop a gyerek.

-Szeretetet lop.

Ez kicsit meredeken érintett, de éreztem, hogy van benne némi igazság. Sokat, sokat kel beszélgessünk, én és Okoskám.

Olyan könnyű eldönteni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, de amikor meg is kell valósítani, hát az már rázósabb.

Igen, Evrika, kiáltott fel azt hiszem Szókratész annak idején, amikor megtalálta a megoldást. Én is azt hiszem, mindennap, hogy megtaláltam a megoldást, de másnap már megint el vagyok bizonytalanodva.

El akartam szaladni a problémáim elől, azt akartam, hogy valaki más oldja meg helyettem, de rá kellett jöjjek, hogy ha elviszem Okoskámat messze valahová, azzal csak a mostani érzéseit erősítem meg. És én szeretem őt, de talán nem elég szeretni. A tegnap arra döbbentem rá, hogy túl sokáig halogattam a megoldást, túl sokáig ültem egy olyan házasságban, ahol megalázva, elnyomva éreztem magam, ahol sivárság volt és szeretetlenség. Megengedtem a volt férjemnek, hogy csúnyán beszéljen velem, hogy hozzám üssön, hogy úgy beszéljen velem, ahogyan csak a kedve tartotta. De már nem érdekel. A pánkó meséje elmúlt. Ha már visszaemlékszem is rá, nem fáj, vagy egyre halványabban. Az anyámat elengedtem, hetente meglátogatom, de már nem érint meg, már nem tud felháborítani, már nem tudok sírni miatta. Tudom, hogy nagy hiba volt magamhoz venni 14 éven keresztül, de ha újra meg kéne tennem, újra ezt tenném, mert sajnáltam. Nem tudtam elnézni, hogy éhezik és nélkülözik. Talán ha újra kezdhetném, azt tenném másképpen, hogy nem egy házba költöznék vele, hanem vennék neki magam mellett egy garzont. Talán akkor nem történnek meg azok a dolgok, amik megtörténtek, amik nagyon elmérgesítették az életemet. Az elképzelés jó volt, a kivitelezés pocsék. Úgy jártam én is, mint az orvos, amikor azt mondja:

-Asszonyom jó hírem van, a műtét nagyon jól sikerült, de a férje belehalt a műtétbe.

Idő mindent begyógyít. Ma már tudom, hogy mit akarok, és mit nem. Nem vagyok tökéletes, de más sem az. Vannak jó és vannak rossz tulajdonságaim. De alapjában véve egy jóindulatú ember vagyok. Szeretem embertársaimat, segítőkész vagyok. A gyerekeimet nagyon szeretem, próbálom legjobb tudásom szerint nevelni őket, bár néha hibákat követek el. Azt szeretném, ha jobbak és ügyesebbek lennének, mint amilyen én voltam.

Na, szóval, nem az kell nekem, hogy megvegyek minden reklámozott gyógyító tréninget