Felhív a fiam, Kincsem és elkezd nekem panaszkodni, amitől nagyon feldühödöm, mert már látom, előre mire megy ki a játék. Pénzt akar megint kunyerálni. Minden héten annyi pénzt kap tőlem és az apjától, hogy másnak az egy gyengébb fizetés, és ő ebből kell magát ellássa, csak kaja és apróságok, de neki ez nem elég, mert mindig történik valami, vagy elveszíti a pénzt,vagy a barátnőjének kellett ajándékot vegyen, vagy a kaját a testvére megette és ő a szegény megint a pácban van és siránkozunk az anyukának, hogy most akkor utaljon már pénzt, mert a sok se elég amit kap. Mindig ezek a viták. Hol rontottam el? Miért nincs egyik gyerekem se belátással, hogy megteszem, ami tőlem telik, néha még többet is és szeretném, ha… mit is szeretnék?

Talán azt, hogy kicsit önállóbbak legyenek, hogy be tudják osztani azt ami, van, és ha több kell, akkor tegyenek érte, és hogy minden cselekedetükért vállalják a felelősséget.

Szóval már megint rossz anya vagyok, mert megmondtam szemében, hogy mit gondolok, és hogy ha nincs elég pénze, akkor ne vásároljon majd megadómra. Karácsonyra drága laptopot kapott az öccse meg semmit. Jó ez nem az ő hibája volt, mert Okoskámnak is felajánlottam, hogy ha megcsináltatja a papírjait, akkor kihozom ide egy hétre és ez lenne az ő ajándéka. De nem, ő annál kényelmesebb. Ott is rossz anya voltam. Így aztán nem kapott semmit. Ez van. Azértírom ide, mert senkinek nem mondhatom el, egyrészt mert szégyelem, hogy ilyengyerekeim vannak, másrészt, mert senki nem értene meg és harmadrész, mert panaszkodni se akarok. De ki kell mondjam. Az éjjel nemaludtam, fájt a fülem, de ez senkit nem érdekel. Van két fiam, két csodálatos gyermek és mégis egyedül érzem magam. Ez szomorú.