440
2017. március 29. írta: anyacska7

440

Rohan az idő, mintha csak álmodnék, egyik nap a másik után és megint péntek és megint hétfő. Régen nem szerettem a hétvégeket, túl nagy magány és szomorúság. Most is magány van, de a szomorúság csak a kerítés mögül leselkedik rám, nem engedem, hogy közel jöjjön. Ki vagyok én? Miért vagyok itt? Aztán arra gondolok, ha nem itt lennék, akkor hol lehetnék, és nem tudom a választ. Mostanában csak úgy történnek a dolgok, mintha nem is én tervezném, csak hagyom, hogy az események átfolynak rajtam. A tegnap randiztam egy idegennel. Egy olasszal. Nem volt rossz… de jó se volt. Olyan semmilyen íze volt. Talán én vagyok a hibás? De megfogadtam, hogy nem fogom többet semmiért hibáztatni magam, úgy volt jó, ahogy volt.

A készülődésnek varázsa van. Reggel már korán felkeltem, és kitakarítottam, aztán elmentem hajfestéket vásárolni. Egy új színt próbáltam ki most már másodjára. Arany szőkét, kisé vörösben játszó, de csak alig. Beültem a kádba és olajos illatos vízben áztattam magam sokáig, mert megérdemlem. Szeretnem kell magam, nagyon fontos. Szeretnem kell a testem. A bőröm még mindig selymes, bársonyos, de a hasam környékén van egy kis felesleg. Nos, azt is szeretnem kell, ahogy a ráncocskákat a szemem körül. A szemem se már a régi, régen szebb volt, de most egy kis festékkel jobban kiemelem. A smink arra való, hogy kiemeljük azt, ami bennünk előnyös és takarjuk amennyiben lehet, ami hátrányos. A kort nem lehet takarni. Negyven körül még zavart, de most 50 előtt már nem, mindent meg lehet szokni. Aki nem tudja elfogadni az öregséget, az kétszeresen szenved. Nem vagyok elfogult, látom, amit látok, de elfogadom, és arra gondolok, hogy ennek a kornak is megvannak a maga bölcsességei. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem és bölcsebb… vagyis remélem. Egy öt évvel, fiatalabb emberrel találkoztam. De nem éreztem a korkülönbséget. Szépnek és csinosnak éreztem magam. Vele sem volt külsőleg baj és elég kedves volt, mégis hiányzott valami. Végig úgy éreztem magam, mint egy szép kiegészítő valami. Ott voltam dísznek, mosolyogtak rám, még beszéltek is hozzám, de nem én voltam a fontos. Randizni hívott, de közben dolgozott. Elmentünk egy bárba, ahol ajándék italt vitt és velem is megkóstoltatta. Nem akarok többet alkoholt inni, mégsem tudom visszautasítani, amikor megkínálnak. Miért nem tudok nemet mondani? A megfelelési kényszer még mindig kerülget? Aztán ettünk is, én igaz keveset, csak csipegettem. Majd elBucsuztunk a bártulajtól és hazahozott. Az autóval negáltunk útközbe és csókolóztunk, meg hát… matattuk egymást. Nekem ez nagyon fura, már megint azt éreztem, hogy szerepet játszom. Erőszakosan csókolt és lehetetlenül. A legtöbb férfi nem tud csókolni. Egyszerűen lerohannak, és azt hiszik, hogy meg kell, fullasszanak ahhoz, hogy az jó legyen. A csóknak gyöngédnek kell lenni, kívánatosnak, hol intenzív, hol alig érjen az ajkadhoz, a jó csók kívántatja megát. Ezzel a férfivel is az volt az érzésem, mint a legtöbbel, hogy ki vannak éhezve és hamar jól akarnak lakni. Nem figyelnek rád, nem tudnak hangolódni. Egyedül játszanak, de elvárják, hogy te meg követni tudd őket. Ha zenében lehetne kifejezni, macskajajnak nevezném, amitől fogfájást lehet kapni. De ez van. Egy negyvennégy éves férfit már nem lehet tanítani. Én meg már nem is akarok senkit arra tanítani, amit már rég tudnia kellene.

Aztán hazajöttem és ma egész nap filmeket néztem és ettem. Salátákat és csokoládét. Vettem egy matracot is és neki akarok fogni jógázni. Lehet, jobban járok, mint hogy ilyen randikra járok, amik után rossz szájízzel maradok. Lehetett volna rosszabb is. Biztosan valamit ebből is tanultam. Köszönöm Uram.

A bejegyzés trackback címe:

https://segitseganyavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr1612315435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása