Kormos városban lakom. Azért hívom így… mert az. Ahányszor anya kiterítette a fehér ruhákat a blokk (panellakás) elé száradni, azok egyre szürkébben kerülnek vissza. Utálom a fehér ruhát, mégis erőszakkal rám adnak egy-egy darabot. Így, aztán ahogy csak tehetem, hamar…
Ültem a parkban és néztem magam előtt a járdát, arra koncentrálva, hogy semmire se koncentráljak. Néha jó úgy lazítani, hogy semmi ne jusson az eszünkbe. Csak hagyni, hogy teljenek a percek. A nap a szemembe sütött, de hagytam, hadd süssön. Behunyt szemmel elképzeltem, ahogy…