Egy nap, amikor több találkád van, akkor az azt jelenti, hogy egyik sem fontos. Ha valami fontossá válik, akkor már csak arra tudsz összpontosítani. Jó kedvem kéne legyen. Láttam kisbékát, spriccolt belőle a jókedv. De amikor elment megint olyat mondott, hogy csodálkozni tudtam rajta. Nem számítok semmire tőle, de minden alakalommal elcsodálkozom rajta, hogy mi az, amiért még nem tudom lezárni vele a kapcsolatot. Ez egy olyan kapcsolat, ami nem is létezik, talán csak az én agyam szüleménye, talán csak ott létezik de még ott se biztos. Egyre inkább gondolok az írásra. De úgy, hogy azt végig is tegyem, ne szerbe félbe, ahogyan eddig. Érzem, hogy a jövőmet nagyon befolyásolni fogja az írás. Minden, amit eddig tettem, próbáltam jól és szépen végezni, ahogyan csillag megy az égen. Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen is legyen ez a könyv? Azt hiszem a legjobban az ember magáról tud írni, a saját tapasztalatairól, de azért nem szeretnék egy teljesen csak magamról szóló könyvet. Szeretném beleírni az egész világomat, amit eddigi életemben megtapasztaltam, sőt ezen is túl szeretném beleírni ezt a mai korszakot a maga szépségeivel és hibáival együtt. Talán egyszer majd jó hatással lehet az utókornak. Aztán azon tépelődöm, hogy nem túl sok az, amit bele akarok sűríteni egyetlen könyvbe? Ma nagyon okosan fogalmazta meg valaki a mondandóját a számomra. Nem kritizált, mégis célba ért, dicsért és mégsem volt elfogult. Azt mondta, hogy van érzékem az íráshoz, van hozzá tehetségem, de ne az apró nyavalyákkal foglalkozzam, hanem nagy dolgokról írjak. Igen de… és itt megállok egy percre. Mindenki nagy dolgokról akar írni, miért ne írnék én az apró kis nyavalyákról, amik kitöltik az életünket. Felneveljük a gyerekünket, de soha nem ülünk le velük arról beszélgetni, hogy hogyan is rontottuk el a mi életünket. Mi sem akartuk, hogy így legyen, és mégis megtörtént, egyszerűen ez lett a vége. Ami a legfontosabb az életben azt nem tanuljuk meg, azt nem tanítják sehol. Pedig a mateknál, az olvasásnál, írásnál is fontosabb az a tény, hogyan éljünk a nagyvilágban, hogyan viselkedünk az újonnan kialakult családunkban, ami a legfontosabb kellene legyen. De nem. Olyan az egész, mint egy nagy színház, színház az egész élet. És amikor vége lesz az egész színdarabnak, nem marad hátra más, csak elhasznált cafat rongyok és néhány érzés, mi pont olyan, mint az a szakadt ruhadarab, ami még rajtunk van. Ott lóg rajtunk, de már semmi nem jut az eszünkbe róla, mintha nem is hozzánk tartozna. De ha tanítanák, akkor talán másképpen lenne minden. Akkor talán el lehetne mondani annak a sarjadó fiatal párnak, hogy a szerelem nem muszáj elmúljon, a szerelem át is alakulhat tiszteletté és szeretetté. És el lehetne mondani annak a fiatalnak, hogy minden természetes, ha te is annak veszed, és minden természetellenes, ha annak is gondolod. Az, ahogyan viszonyulsz a másikhoz, az határoz meg téged, az, ahogyan viszonyulsz önmagadhoz, az jellemez leginkább. Beszélni kellene a tiszteletről. A tisztelet, amit nem azért kell gyakorolnod, hogy az anyád és az apád büszkén nézzenek rád, és mindennap hálát adjanak azért, hogy megszülettél. Nem. Ha nem viselkedsz tisztelettel, ők akkor is szeretnek és akkor is hálát adnak az Úrnak azért, hogy te megszülettél. A tiszteletnek egyéb elhivatása van. Ez a szó nagyon nagyot nyom a mérlegen, fontos szerepe van. Nem hiába az őseink azt mondogatták régen, amilyen a mosdó olyan a törülköző.

Tabuk nélkül kellene éljünk, mégis azt látom, hogy mi a nyugati emberek tele vagyunk görcsökkel és téves hitelmélettel. Tudom, hogy az európai emberre súlyosan rányomta bélyegét a sötét középkor, és még mindi nem tudtuk levetkőzni azt, és mint ahogyan a Balog Béla könyvében olvastam, hogy ott volt nekünk a Vörös korszak, a nagy Kommunizmus, amikor még csak beszélni sem lehetett a szexualitásról. Aztán jött a nagy Forradalom, ami hát persze, hogy a szennyet hozta be külföldről, a nagy szabadság nevében. Szabadon lehetett a legádázabb pornográfiát mutogatni, és akkor mi történik? Szégyenkezve, mint aki bűnös dolgokat keres, tele önváddal, vagy a sznobizmus jelmezében bújva teljesen megtagadni a szexualitást. Azt hiszem, inkább Kelet kellett volna beáramoljon, mint Nyugat. Kelet, ahol a mi elképzelésünk szerint az emberek jóval maradiabbak, sokkal, tisztábban, és szebben élik meg saját szexualitásukat. Mi itt, nem beszélünk róla, és ha beszélünk, akkor olyan hangnemben és olyan módon, amit szégyellni kell, vagy kellene. Mindenki, ahogyan megéli a saját szexualitását, olyan is. Ha nyitott vagy és szabadelvű, ha szépnek látod, akkor az gyönyörű, ha szégyenled, de közben úgy érzed, vonz a perverzitás, akkor arra a felére térsz mindinkább. Én azt szoktam mondani, mindenről lehet beszélgetni, de nem mindegy hogyan.

Amikor évekkel ezelőtt kezembe került a Káma Sutra és elolvastam el voltam ragadtatva. Megvallom, én is hoztam magammal gyermek és kamaszkóromból belém táplált tévhiteket, amiért volt idő, hogy szégyelltem saját testemet, de mára már levetkőztem ezeket. Találkoztam olyan férfivel, aki nem szégyellte a legmerészebb dolgokat sem kipróbálni, de ugyanakkor szégyellt bemenni nappal egy szállodában, csak azért, mert esetleg lett volna rá lehetősége, vagy egyszerűen zavarta a villanyfényben való szeretkezés. Vajon akkor mennyire volt nyitott ez az ember önmagával szemben? Mennyire őszinte?

A tegnap a kezembe akadt egy érdekes könyv, mint amint az már lenni szokott. Bár most kicsit zsúfolt a programom, szesszió, új állás, második iskola, gyerekek, de azért már belelapoztam, és kifejezetten élveztem, amit olvastam benne. Keleti könyv a taoizmusról, a szexről és a szexuális energiákról. Ami különösen megfogott benne, hogy a nyelvezete nagyon szép, sőt egyenesen irodalmi. Élvezetes olvasni, anélkül, hogy folyton a fasz, picsa, segg, baszás, és más ronda kifejezésbe botlanál. Azt gondolnánk, hogy anélkül nem lehet leírni, de igen. Például: Íme, egy lista a szexualitással kapcsolatos taoista kifejezésekről

MELLEK        –A Szerelem Harangjai    (hát nem csodálatos?)

Sorolhatnám tovább is, de nem az a célom, csak egyszerűen az gondolkoztat el, hogy akiket mi szinte lenézünk, mert magunkat felsőbbrendűeknek, okosabbaknak, tehnológia szempontból fejlettebbeknek tekintünk, mégis ők azok, akik az igazi érzéseket, az igazi őstudást birtokolják. Energiákról beszél a könyv, szexuális energiákról, ami nemcsak hogy jobb kedvet hoz, hanem egyenesen gyógyító hatása van. Gondolkozz vissza, mikor egy jó kiadós szex és szeretkezés után annyira feltöltődve érzed magad, hogy napokig tele vagy energiával, alkotó munka vággyal és tenni akarással? Összefügg nem? De fontos, nagyon fontos, hogyan éled át. Ha úgy éled meg, hogy egy csoda történt veled, vagy ha úgy, hogy szégyelled, mert még beszélni sem szabad róla?