A vágy sóvárgássá válik, ha készen állsz mindent feláldozni érte. A sóvárgás magasabb rendű, mint az élet - képes vagy meghalni érte. Sok vágy van - sóvárgás csak egy lehet, mert a teljes energiádra szüksége van, úgy van szüksége rád, ahogy vagy, egész valódban.
Nem tarthatod vissza semmilyen részedet, nem közelíthetsz a sóvárgásod felé óvatosan, okosan, mérlegelve. Ennek őrült ugrásnak kell lennie.
Az emberek nagyon széttöredezettek: az egyik vágy északra visz, a másik délre, minden vágy más irányba, és megőrjítenek. Ezért nem jutnak sehová az emberek - lehetetlen bárhová jutniuk -, mert az egyik részük ebbe az irányba halad, a másik részük pedig a másik, homlokegyenest ellenkező irányba. Hogyan érkezhetnél meg? A megérkezéshez a teljes valódra szükség van. Ezért látod azt, hogy az emberek csak vonszolják magukat. Egyáltalán nincs meg bennük az élet intenzitás a; ez lehetetlen. Számtalan irányba szivárognak - így nem lehet energiájuk.
De ennek a sóvárgásnak nagyon üdvözültnek kell lennie; nem szabad komolyan csinálnod, mert abban a pillanatban, hogy komollyá válsz, feszült leszel. A sóvárgásnak intenzívnek kell lennie, de egyáltalán nem feszültnek. Játékosnak kell lennie, vidámnak, tele nevetéssel, tánccal és énekkel. Nem szabad kötelességgé válnia.. Nem istennek engedelmeskedsz vagy bárki másnak - egyszerűen úgy élsz, ahogyan élni akarsz; ezért vagy üdvözült. Azt választottad, hogy így fogsz élni, ezen a módon akarsz lángolni... de annak táncoló lángnak kell lennie.
OSHO
Ezt érzem én is sokszor, hogy bennem van a vágy, de nem mindenáron, és amikor kapaszkodni kezdek benne, amikor már kételkedem, akkor előjönnek a félelmeim, és mint rozsda a vasat úgy kezdi lassan emészteni a gondolataim, és akkor nehéz felülkerekedni a félelmen, a stresszen és újból elengedni magad. Egy kicsit mindennap meghalok, hogy újra születhessek, szebbnek és jobbnak, mint voltam. Mindennap valakit kiengedek a szívemből, mert menni akar, és mindennap helyet készítek valaki másnak, aki bekérezkedik. Nem zárom be a kapukat, mert áramoltatni kell mindent, a szavakat, a szeretetet, a tanítást, az elfogadást és az elengedést.
Nálam volt Virág, megtettem, amit kért és beszélgettünk. Sajnos nem, úgy ahogy szerettünk volna, nem annyit, mert ma mintha átjáró ház lett volna a szalon. Egyik jött a másik ment, mindenkinek volt valami mondandója, és nekem mindenkire időt kellett szánnom. De ma már nem is volt annyira letörve Virág. Mintha kezdett volna, visszabilleni az egyensúly a lelkében. Éreztem a szavaiból a valóságot, azt, amit lehet, hogy ő nem is lát olyan tisztán, mint én kívülálló. Szereti párját, mindig is szerette, de ugyanakkor kicsit uralkodik is felette. Ő azt hiszi, ha megad neki mindent, a kényelmet, a kiszolgálást, a készételt, ruhát, akkor uralkodhatok is felette, legalábbis én így vettem ki. Mi az, hogy félrejár, hogyan engedi meg magának? Virág jó ember, de a jó emberek mellett sokszor nehéz élni, mert ők csak fehér és feketében látnak. Nekik nincs más szín az életükben, nincsenek árnyalatok. Ilyen volt az én exem is. Ha ő valamire azt gondolta, hogy az jó, akkor fel sem ötlik a fejében, hogy esetleg én rossznak, vagy legalábbis kevésbé jónak látom. Nem, nem az a szándékom, hogy Virágot kritizáljam, távol áll tőlem, hiszen jogom sincsen rá. Én nem ítélkezem senki felett, mert nem tudom, holnap mit érek, de azt tudom, hogy amikor egy kapcsolat nem megy, akkor kettőn áll a vásár.
Nem az a gond, hogy párja megcsalta, ezt még meg is bocsátotta volna neki, de hogy az a kapcsolat már három éve tart, az megbocsáthatatlan.
- Mit gondolsz, mit lát abban a nőben?
- Hát fiatalabb, és növeli az egoját. Egy hatvanéves férfinek nagyon tetszelgő, ha egy harmincöt éves nő szédül utána.
- De arra nem gondoltál, hogy esetleg csak barátok, szükségük van valakire, akivel beszélgessenek?
- Ha csak beszélgetés lenne, az nem zavarna, de többről van szó.
- Szerinted, elválna tőled a férjed?
- Nem, soha. Azt, amit tőlem kap, soha nem adná fel, semmi és senkiért.
Valahol megértem mindkettőt. Ott van egy férfi, aki még hatvan évesen is elég jól néz ki, és akinek hiányzik az életéből valami. Valami, amit a felesége nem tud megadni. Mert az évek alatt lezajló viták megmérgezték a vágyakat, beszennyezték az álmokat. Megértem Virágot is, amikor egy nő megalázva, letiporva, érzi magát, akkor azt nagyon nehéz megbocsátani.
Hol van az igazi szeretet? Szerelemről már nem is merek beszélni. Egyszer, valamikor még szerelem volt. Én nem hiszem, hogy férje azért nem szereti, mert kövér, és öreg, hiszen Virág 8 évvel fiatalabb nála. De ha Virág utálja saját magát, nem szereti a testét, és folyton csak panaszkodik, akkor ezt sugározza ki magából. Bár nem elfogadott, de meg lehet érteni, ha a férfi menekül, ez elöl. Talán már unja, talán már valóban ő is így látja Virágot, ahogyan ő saját magát. Mi nők, sokkal kritikusabbak tudunk lenni a saját testünkkel, lelkünkkel szemben, mint maguk a férfiak, de ha folyton negatív kisugárzásunk van, előbb utóbb, mások is elhiszik rólunk. Tükröt tartanak elénk, mert ők is olyannak kezdenek látni, mint mi magunkat. Az első dolog, amiben segíthetek Virágnak, hogy megtanulja elfogadni önmagát, és úgy szeresse a testét, ahogyan van. Próbáljon többet áldozni magár, öltözködjön, lelje örömét abban, amit magára vesz és tanulja meg a saját testét ápolni. A következő lépés az lenne, hogy tanuljon meg többet mosolyogni, és erősítse az önbizalmát. Ehhez szükséges a HIT. Minél jobban hiszünk Istenben, annál nagyobb a bizalmunk. A félelmek mindig ott settenkednek körülöttünk, de ha hitünket megerősítjük, akkor többször mosolygunk, mint sírunk. Tudom, hogy nem lehet mindig happy és nem lehet mindig mosolyogni. Vannak rossz napok, vannak szomorúságok, fájdalmak, de ha meg tanulunk mosolyogni ezeken is könnyebb átlépni. Ha érzem, hogy ott vagy mindig mellettem akkor bátran megyek át a parázson, mondotta volt a barátnőm a Mesternek. A Mester még csak meg sem fogta a kezét, de ő hitt benne, és átment.
De mindennél fontosabb a szeretet. Ha Virág megtanulja az igazi szeretetet, ha meg tanulja önmagát szeretni úgy, ahogyan van, akkor megtanul megbocsátani is. Megbocsátani önmagunknak a legnehezebb, beismerni azt, hogy nem volt igazunk, hogy sokszor tévedtünk mi is. Amikor önmagadnak megbocsátasz, akkor már másoknak is meg tudsz bocsátani. Ha Virág megtanulja a megbocsátást, akkor szeretni fogja újból a férjét. Nem úgy, mint, most hanem az elfogadó, és elengedő szeretettel. Akkor fog igazán megváltozni az élete Virágnak. Már magam előtt látom, ahogyan megy sugárzón, büszkén és mosolyogva. Akkor már nem fog számítani, mások mit gondolnak, akkor már nem fog számítani, hogy a férje szereti vagy sem, és lehet, hogy akkor az ő szíve is vissza fog fordulni hozzá. Ha nem akarja elveszíteni, azt jelenti, hogy még van benne remény. Még van benne szeretet. De ha akkor találja elhagyni, Virág akkor is boldog marad, mert megtanulja mi az igazi érték.
Milyen szépen végiggondoltam ezt, de vajon hogyan fogom elmondani neki? Vajon meg fogja érteni azt, amit üzenni akarok neki? Vajon el tudja, el akarja fogadni? Nem tudom. De azt tudom, hogy a döntés az övé. Én elmondhatom, ő meghallgatja, de ahogyan Jézus is mondotta. Sokan hallották, és nem értették, sokan nézték és nem látták. Virág csak akkor fogja megérteni és elfogadni a változást, ha már felkészült rá. Nekem húsz év kellett hozzá, és még mindig érzem, hogy tanulnom kell, neki vajon mennyi időre van még szüksége. Lehet napok, lehet évek, lehet életek.
Azon gondolkodom most, hogy miért könnyebb a más baját látni? Miért nehéz a saját életem rendbe tenni? Azt hiszem itt közre játszódnak az érzelmek. Mert a Virág érzelmei nem az enyémek, és látom, hol hibázik, és hol cselekszik jól, míg a saját hibáimat lassabban veszem észre, és nehezebben fogadom el.