Hogy mi kell egy férfinek, és mi az, amit soha nem szabad kimondani? Na lássuk, kitalálod?

Hát persze, a csajok szentül hiszik, hogy soha nem szabad kimondani egy férfinek, hogy szereted. Van benne valami, hiszen ha uralod a helyzeted, ha ő az, aki mindig jön és udvarol, akkor ugyebár lehet az ember közben kedves, de a gyeplőt időnként vissza kell tartani, mert a férfiak egy kicsit olyanok, mint a lovak. Ha elengeded a gyeplőt, akkor elvadulnak, és lehet, hogy el is mennek.

Veronkának megrögzött elvei voltak. Ő volt köztünk a legidősebb, kb. ötven és valahány, és hát igen, a korát is mutatja. Bár megtehetné, mégsem az a típus, aki nagyon odafigyel magára. Egy kicsit el van hízva, de nem is az a gond az egész nőben, hanem valahogy olyan ápolatlan. Na nem, azt nem mondanám, hogy mosdatlan, vagy hogy mondjuk izzadságszagú, hanem olyan, mint egy jó falusi asszony, aki reggel, amikor felkel, mosószappannal jól meg mosakodik, megfésüli a haját, majd szolidan összeköti és azzal kész is van az aznapi smink.

Hát nekem ez egy kicsit kevés. De nem ítélkezem, jaj isten ments, hiszen mindenki úgy van jól, ahogyan jól érzi magát. Barna nő, szemüveges, de meleg tekintete van, és sokat mosolyog, amit az előnyére írnék fel. Az arca mindig pirospozsgás. Ő nem kell pirosított, használjon, o nem. Talán ha tanácsod adhatnék neki, akkor inkább az alapozót ajánlanám, amivel egy kicsit ezt a pirosságot enyhíteni tudná. De, hogy jövök én ahhoz, hogy tanácsot adjak neki? Nem biztos, hogy jó néven venné.

Hát igen, szakmai ártalom, amióta a szépségiparban dolgozom, még jobban ráfigyelek ezekre a dolgokra. De nem. Nem fogok szólni Veronkának semmit, hiszen nem szeretném, ha esetleges tolakodásomat sértőnek találná. Elkönyveltem magamban, hogy semmi közöm.

-         Hát igen, én úgy vagyok Bandival, hogy vagy azt csinál, amit én mondok, vagy ha nem, akkor megmondom neki, hogy az anyjapicsája- Veronka már nagyon belejött a beszélgetésbe, és szidja, szidja keményen a kedves kis Bandiját, aki amúgy olyan nagy mackó típus, aki mindig elhallgatja a Veronka zsörtölődését.

-         Te Veronka- lépek be én is a beszélgetésbe- nem jobb lenne, ha mondjuk egy kicsit szépen, kedveskedve beszélnél vele? Egy kis hízelgés, egy kis dorombolás soha nem szokott ártani? Egy nő mindig többre megy ezzel a taktikával, meg aztán a férfiak is jobban szeretik ezt a módszert.

Veronka megállt a magyarázatából, pár percig szinte tátogott, úgy vette a levegőt. közben erősen nézte az utat, hiszen arra is koncentrálnia kellett. Aztán felháborodva csattant egyet. Olyan volt akkor, mint egy váratlan menydörgés, vagy villámcsapás egy csendes nyári délutánon.

-         Még hogy én legyek kedves? Hát azt nem kapja meg! Legyen ő a kedves, legyen ő, aki megalázkodik. Én amennyit megtettem érte, azt soha nem tudja kiérdemelni. Amikor elvett engem feleségül semmije se volt, csak egy bőröndje, és ha kell most is azzal mehet…..

Na innen már olyan volt, mint amikor elvágják a szálat. Nem figyeltem rá. Ismerős az effajta gondolkozás. Ő a sértett, ő az, aki szenved, de a többinek esélye se, szava se lehet. Hamar rájöttem, hogy itt már nem is kell én mondjak semmit. Zúdultak a szavak belőle, ömlöttek. Tele volt keserűséggel, tele volt meg nem értéssel, bosszúval meg sok-sok bánattal. Sajnáltam Veronkát. Maga miatt sajnáltam. Már régen nem Bandiról volt szó, hanem csakis róla. Hogy őt a Bandi mennyiszer megcsalta, hogy őt a Bandi soha nem kímélte, de ő majd megmutatja, hogy most is, akármikor ő nélküle is boldogulni tud. Ő nem is számít a Bandira, mert neki nem kell senki, mert ő meg tud állni a lábán. Amikor kívülről szemlélsz valamit van úgy, hogy sokkal jobban megértesz dolgokat. Megértettem és elszomorított, hogy Veronka mennyire nem szereti önmagát. Ez az állandó bizonyítási vágy is abból eredt, hogy önmagának is be akarta bizonyítani, hogy ő jó, és ügyes, és bármit rá lehet bízni. Pedig ha tudná, hogy nem is az a fontos, hogy mennyire szép vagy nem, mennyire ügyes vagy nem. A legnagyobb baj vele az, hogy nem szereti, nem tudja önmagát elfogadni. De ezen már nem segíthettem, nem, mert ez az ő sorsa, az ő csomagja. Ameddig ő nem tudja feldolgozni magának, addig tanácsot sem fogadna el, sőt mi több, talán még meg is sértődne.

Így aztán csak ültem hátul a székemben, és hallgattam mélyen, közben arra gondoltam, hogy milyen jó volna most amikor hazamegyek, ha a Géza ott volna és én csak úgy simán hozzábújhatnék. De tudtam, hogy Géza nincs ott, sőt senki sincs. Na jó Félix, ő jönne, ha hívnám azonnal, de most valahogy nem volt kedvem sem a szexre, sem a nagy szenvedélyekre.

Eni baba is elkezdett beszélgetni. Fiatal lány még, hozzánk képest, 26 éves korával még olyan tapasztalatlan, de ugyanakkor mégis. Lehet, hogy bizonyos dolgokban mégis csak okosabb.

Elől Veronka mellett a kocsiban Eszter csak hallgat. Sokáig nem szól semmit, csak hallgat. Aztán nagy későre megszólal.

-         Lehet, hogy azt mondjátok most rólam, hogy hülye vagyok, de tudjátok mit? Én még a mai napig is szerelmes vagyok az Uramban.

Pár percig néma csend, senki sem pisszegett, aztán Eszter folytatta. Mintha nem is nekünk mondta volna, csak úgy hangosan gondolkozott.

-         Igen, lehet, hogy bolond vagyok, sőt biztos, hogy az vagyok, de akkor is azt mondom, az igazi szerelem nem múlik el soha. Amikor tizenhat éves koromban megláttam őt magam előtt, már akkor tudtam, hogy soha senki mást nem fogok tudni szeretni, csak őt. A többi mind eltörpült mellette, nem számított. Nő vagyok én is, egy jó pasast ma is megnézek, de igazán dobogni a szívem nem szokott csak érte.

-         Az nagyon szép, ha ennyire kiegyenlítitek egymást, ha ekkora összhang van köztetek.

Eszter csak mosolygott.

-         Azt nem mondtam, hogy nem szoktunk veszekedni, hogy nálunk soha nem csattognak az edények. Heves természetű vagyok én is, és amikor kihoznak a sodromból akkor én is ricsajozok. De bizony. Két nagy fiam van, és a férjem, sőt még velünk lakik egy öreg csavargó is. Én vagyok az egyedüli nő a családban, de amikor én felemelem a hangomat, akkor mindenki elhallgat. Igaz, hogy ritkán történik meg, de akkor, jaj.

-         Szereted, szereted, mert már meg is szoktad, de azért az a nagy szerelem, ami régen volt, az már nincsen meg.- próbáltam én is belefűződni a beszélgetésbe.

-         Nem- mondta rá kategorikusan- ez nem szeretet, az is van, de ez annál több. Lányok én még ma is szerelmes vagyok a férjembe. Amikor jön haza, még a kezét rá se teszi a kilincsre, és én már érzem, és megyek és nyitom az ajtót. Tudom, érzem, amikor érkezik. Az ő járását ezer közül is megismerem. Bármennyire csendesen jöjjön, én nyitom az ajtót neki.

-         De miért nyitod, hiszen úgy is bejön?

-         Nem tudom, késztetést érzek rá, alig várom, hogy megpillantsam. Néha elmegy hosszú utakra, olyankor nem tudok aludni. Az éjszakákat végig virrasztom.

-         De hiszen ez neked sem jó, saját magadat kikészíted.

-         Tudom, de amikor megérkezik, akkor rögtön megnyugszom. Történhet velem bármi, egész nap, tele lehetek idegességgel, akármilyen szomorú vagy mérges legyek, amikor este hozzá bújhatok, teljesen megnyugszom. Biztonságban érzem magam, és boldogság tölt el, ha a karjai között érzem magam.

Sokáig néma csend volt köröttünk, mindenki a gondolatait rakosgatta. Érdekes gondolatok voltak. A kisördög azért nem hagyott nyugodni.

-         Soha nem érezted, hogy megcsalt volna?

Nevetett, enyhe kis szomorúság volt ebben a nevetésében.

-         Dehogynem, mindig éreztem, ha valami, vagy valaki volt. Egyszer a telefonjában kaptam egy érdekes üzenetet is. Akkor kérdőre vontam, és nagyon összevesztünk. Borzalmas érzés volt. Nehezen tudtam feldolgozni.

-         És mi történt azután? – kíváncsian néztem rá

-         Soha többé nem néztem meg a telefonját, se nem kutattam soha utána. Nem akarom tudni, ha volt is valaki. Csak azt tudom, hogy van egy szép családom, két gyönyörű nagy fiam, és az uram mindig hazajön hozzám. Nem engedem meg magamnak, hogy a féltékenység fészket rakjon a szívemben. Bízom benne, és hiszek neki, mert hinni akarok.

A fények már régen égtek az úton, az autóban sötétség honolt. Lassan másra terelődött a beszélgetés, a férfiakat békén hagytuk.