Rendezek, folyton csak rendezek és mégis, még mindig minden olyan rendetlen körülöttem. Csorran, cseppennek a munkák, de örülök nekik, és hálát adok minden kis dologért. Pasik, megint a pasikról beszélek. Nincs egy komoly férfi az életemben, de van sok olyan, aki vagy messze van, vagy, vagy, vagy.

Magyar, ő Londonban van. Azért adtam neki ezt a nevet, mert nagy magyar. Folyton arról beszél, hogy mit kell tenni a magyarságunkért. Sok mindenben igaza van, de nekem néha az agyamra tud menni. Olyankor látatlanba teszem magam egy darabig, aztán újból beszélgetünk. Kedvelem. Nem szeretem, mint férfit, hanem mint embert. Törődik másokkal, és amit a legjobban szeretek benne, hogy nagyon Istenhivő. Nagyobb hite van, mint nekem. Érdekes, és kalandos élete volt, de azért nem adta fel. És ez a nagy hite viszi őt előre. Nem az esetem. Alacsony, csak olyan magas, mint én, és nagyon vékony, de okos, sokat olvas, és szereti a művészetet. Azt hiszem, felcsapok madámnak, és megszerzem őt a nővéremnek. Már mondtam is neki, és látta a nővérem képét. Tetszik neki, és benne van. Nővéremmel is beszélgettem. Tudod, hogy ez nem az első lenne? Ahány párt én hoztam össze, mindegyik ma boldog. Áldás van rajta. De Isten utjai kifürkészhetetlenek. Mindenki megérdemli, hogy boldog legyen. Magyar, pedig jó ember, néha ugyan egy kicsit sok nekem a magyarkodása, meg a világmegváltó természete, de azért kedvelem. Nővérem boldog ember tudna lenni vele. Hát majd meglátjuk.

Meséltem neki, hogy festegetek. Igaz, amióta Okoska megszületet azt is csak nagyon ritkán. Nem volt mindenre idő. Nyáron néha elmegyek egy-egy festőtáborban, és ott akkor kiélem alkotási hiányomat, de ez is csak ritkán esik meg. Most azonban, úgy döntöttem, ha lejárnak az iskoláim elkezdek megint többet festeni. Ez is egy jó terápia. Magyar sokat biztat. Hogy teteje legyen a dolognak, még rendelést is adott nekem. Igaz, hogy elképeszt az ötleteivel, de amikor azt mondtam neki, hogy ez túl kemény nekem, azzal biztatott, hogy merjek nagy lenni. Én, aki azzal küszködöm, hogy nehogy többet képzeljek magamról, mint ami vagyok, most azt kapom, hogy merjek nagy lenni. Ha mellettem lett volna, biztosan megölelem, annyira jól esett az, hogy hisz bennem. Sőt, nemcsak hogy hisz, hanem nagyon is komolyan gondolja. Küldött nekem pénzt, hogy vegyek festéket, meg ami még hiányzik. Olyan jó érzés volt, amikor felvettem a pénzt, bár nem volt sok, akkor is. Arra gondoltam, hogy van egy ember, a világ másik felében, aki aggódik értem, aki segíteni akar nekem, és van egy férfi, aki a gyerekeim apja, és aki soha meg nem kérdezi, hogy van pénzem kenyérre? Igen, csodálatos ereje van a hitnek. De néha kell egy kis segítség, néha kell egy kis bátorítás. Azt mondta, hogy ha festek több képet, akkor még szerez nekem vevőket, és hogy tegyük fel a nettre, és onnan is jöhet pénz. Igen. Minden lehetséges, csak hinni kell benne. Ez az ember bízik bennem, pedig még soha nem találkoztunk, csak netten beszélgettünk, és akivel leéltem a fél életemet, az nem ismer, és nem lát olyannak, amilyen vagyok.

A Pasi, akit csak így szólítok, mert tulajdonképpen nem tudok még neki más nevet adni, ő sincs itt mellettem. Az országban van, de elég messze tőlem. Igaz, mindennap megkérdi, hogy mikor jöjjön hozzám. Úgy vagyok vele, hogy minden stimmelne és mégis. Magas barna, és nem is rossz képű, értelmes, intelligens, jókat tudunk beszélgetni, biztosan a szex is jó volna vele, de. Mért kell, mindig ott legyen az a de? Fiatalabb min én, és én nem igazán bukom a fiatalabbakra. Szeretem, ha a férfi magabiztos, és ha idősebb vagy olyan magam fajta. Régen kifejezetten azt szerettem, ha legalább egy évvel több, mint én, de most, már ha három-négy évvel fiatalabb se számít, hiszen az még belefér. De a tíz az már sok. Őt ugyan nem zavarja, de engem igen. Mit kezdjek vele? Esetleg egyet jól érezzük magunkat, aztán passz. De akkor megint hol vagyok?

De nem gondolkozom rajta, hogy kivel hogyan alakulhatott volna, vagy alakulhatna? Hiszen minden pontosan úgy van jól, ahogyan van. Én megadom magamnak az esélyt, és ha másképpen sikerülnek a dolgok, akkor csak annyit tudok mondani.

C’EST, LA VIE!