Az igazi nőnek csak a szemét nézd és ezt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell ismerni a lelkét.
Ha a lelke felől nézed, az első réteg a fájdalom, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel meg tanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédség és a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és rég elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát vagy csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.
Olyan szép ez az idézet, remélem neked is tetszik. Igen, kérem szépen, nekünk nőknek szép lelkünk van, és időnként jól esik, ha más is észre veszi, ha értékelve és megbecsülve érezhetjük magunkat. Na de azt mond meg, hogy nem ugyanez van a férfiakkal is? Mindenki szereti, ha megbecsülve és értékelve, elismerve van valamilyen szinten, módón?
Jól vagyok, ma különös nyugodtság vett rajtam erőt, és aggályaimat próbáltam letenni, aggódjon értem a holnap, mert amíg Isten tenyerében vagyok csak megoldódnak apró vagy akár nagyobb gondjaim bajaim. Mégis van valami. Valami megmagyarázhatatlan. Amikor egyszer Holdsugár megkérdezett engem, hogy hiszem azt, hogy vannak energiarablók, azt mondtam, hát persze, de azok közvetlen környezetből adódnak. Nem ő másképpen értette. Most kezdem érteni mire is gondolt. Az történik, hogy valaki jár folyton az eszemben. De olyan az egész, mintha akaratomon kívül történne az egész. Nem is érdekel már, hiszen semmi jövőt, sem jelent nem látok vele, és mégis. Azt hiszem, sokat gondol rám, és ezt érzékelem én is. Az éjszaka is vele álmodtam. Különös volt, mert nem voltak érzéseim, és mégis, mintha valami befejezetlen dolgom lenne még vele. Ott állott velem szemben és bocsánatot kért. De nem a szokásos bocsánatkérés volt, hanem magyarázkodott.
- Nem minden az, aminek látszik. Én nem vagyok olyan, amilyennek gondolsz.
- Te meg nem tudod, hogy én milyennek gondollak.
- Na és milyennek gondolsz? Mit gondolsz rólam?
- Nem tudom, egyszerűen nem tudom.
Amikor reggel megébredtem azon töprengtem el, mire való volt ez, hiszen én nem is gondoltam rá, már elég rég óta. Lehet az, hogy ő gondol rám, és ő nem engedi el a köztünk levő fonalat? Amikor már nem is gondolok rá, egyet-egyet rándít rajta? Én őszinte ember vagyok, ami a szívemen azt ki is mondom. Tudom, hogy nem mindig jó, de ez vagyok én. Miért olyan bonyolult minden?
Ha valakit szeretünk, miért nem lehet megmondani neki a szemébe, anélkül, hogy elveszítenénk. Vagy ha nem érdekel már, akkor mégis mi dolgunk van még mindig vele?
Annyi kérdés, amire sosem jön válasz, annyi kárba veszett energia, annyi értelmetlen gondolat.
Ha akarsz valamit, hívj fel és mond el, legyen hozzá bátorságod. Vállald azt is, hogy esetleg elutasítlak, vagy esetleg elfogadlak. De tedd meg, legyen rá bátorságod. Ha pedig nincs bátorságod, akkor engedj el. Ne gondolj folyton rám, és ne kapaszkodj bele a lelkembe, mert érezlek, de ez nekem se jó, és neked sem. Döntsél és cselekedj!
