Ezeket a gondolatokat ma egy kicsit neked írom, akit ugyan nem ismerek, de aki érdeklődsz utánam, és kérdésekkel halmoztál el. Megpróbálok válaszolni rájuk, hogy mennyire sikerül, azt nem tudom.

Hogyan fér össze Isten és az Ezotéria?

Miért kellene választani? Miért volt már kislánykoromban az, hogy az egyik kislány választás elé állított.

De én nem választottam. Az eredmény az, lett, hogy magamra maradtam, ők ketten elmentek. Aztán egy idő múlva visszajöttek, de akkor már semmi nem volt a régi. Ők mindent elfejtettek, én nem tudtam.

Katolikusnak születtem, és ha valami nagy erőszak nem tör az életemben, akkor így is fogok meghalni. Nem akarok átállni egy másik vallásba sem, de attól tisztelem valamennyi vallást, és kíváncsian fordulok mindegyik felé. Legtöbbjükben van egy közös dolog. Mindegyik a szeretetről, a megbocsátásról és az elfogadásról tanít. Más nyelven, más módón, de ugyanazt. Akkor meg minek változtatnék. Hogy a katolikus vallásban sok olyan van, amivel nem értek egyet, az is igaz, de hát nem vagyok én arra méltó, hogy ítélkezzem bármi felett is. Gondolj csak bele. Nincsen egyetlen egy kapcsolat sem, sem házastársi, sem baráti, munkahelyi vagy egyéb kapcsolat, ahol mindig sütne a nap. Vannak ellentétek, vannak napok és éjszakák, és minden olyan sokszínű. Ettől olyan csodálatos minden. Ha Isten is úgy akarja, és lesz egy újabb kapcsolatom, tudom, hogy az nem lesz tökéletes. Tudom, hogy lesznek napok, amikor undok leszek és semmi sem lesz jó, vagy éppen ő lesz ilyen. De ha a fontos dolgokban megegyezünk, ha érzem, hogy szeret és tisztel, akkor megbocsátok, akkor elfogadom a másságát is. Mert ez úgy van jól.

Olyan vagyok, mint egy ingaóra. Szeretek kilengeni, hol jobbra, hol balra, de mindig visszatérek a középre, ahol van az igazi egyensúly. Minden érdekel, mint a kisgyereket, aki nyitott szívvel, elálló lélegzettel hallgatja a mesét, és mindent elhisz. Kíváncsi természetem soha sem telik be a sok csodával. De amit nem képes eszem felmérni és elfogadni, azt engedem, akár a csörgedező patakvizet elfolyni, keresztülfolyni rajtam.

Ha megkérded tőlem, hogy milyen Isten, azt válaszolom, nem tudom. Akár a tenger és a csepp meséje. A csepp nem ismeri a tengert, hiszen ő csak egy csepp, kicsike, parányi, de tudja, hogy része az egésznek, hogy nélküle nem lenne a tenger. De a tenger ismeri a cseppet, ismeri az összes cseppeket, ami alkotja őt az egész nagy tengert. Látod, én is ilyen kis csepp vagyok, akinek nem gondja az, hogy milyen a nagy tenger, az Isten. Tudom, hogy része vagyok valami nagy és csodásnak, tudom, hogy fejlődőm kell, tudom, hogy összetartozom sok más cseppel. Ha tudnám milyen az Isten, akkor az már nem hit volna, az már tény lenne, az már tudat. De nekem csak hitem van, az is kevés, néha még egy mustármagnyi sem. És sok kételyem is van. Én soha nem vitázom Istenről.

Van és kész, hiszek benne. Hogy más mit hisz, és mit fogad el? Abba nem szolok bele, hiszen Isten a legszebb dologgal ajándékozott meg bennünket. A szabad akarattal. Jogod van hinni, és jogod van nem hinni.

A tudomány Istenhez közelebb kellene, vigyen, és nem eltávolítson. Na de az se baj, ha néha eltávolodunk. Mindennek megvan a célja. Olyan ez, mint a gyermek esetében aki, ahhoz, hogy tudja a jóságot, meg kell tapasztalja a rosszat is. Ahhoz, hogy viszonyítani tudjunk, néha az árnyékos oldalát is meg kell élni az életnek. A lényeg, mint az ingaóránál, hogy vissza tudjunk lendülni a másik oldalra is.

Érdekesen indult a mai nap, későre keltünk, hiszen szombat, és hosszasan lustálkodtunk, aztán Kincsem készült, mert apjával el kellett menjenek. Okoska is menni akart, de nem engedtem. Tata betegeskedik mostanság, ők meg ha ketten vannak, mindjárt- mindjárt felhevül a légkör, és már veszekednek, meg civakodnak. Egy beteg embernek nem hiányzik két kamasz civakodása, úgy hogy pont, az egyik megy, a másik marad.

Tovább már nem is sorolom, az lett belőle, hogy felmérgelődött és elkezdett csúnyán beszélni velem. Az első reakcióm az, volt, hogy jól megverem, aztán arra gondoltam pontosan ezt nem szabad megtennem. Mély levegőt vettem és többet nem szóltam hozzá. Később elment kirándulni, felpakoltam és elment. Egész nap egyedül voltam. De nem éreztem magam magányosnak, hiszen velem voltak aprócska gondolataim. Mint ahogyan a Mester mondja, vigyázni kell rájuk, mert rossz irányban futnak néha el. Most pedig este van és készülök lefeküdni, de előtte még teszek magamnak egy kis számadást a mai nappal, és aztán megyek.