167.milyen is vagyok?
2011. április 19. írta: anyacska7

167.milyen is vagyok?

 

Nem vagyok prűd, és nem vagyok gátlásos. Volt időszak, amikor az voltam, de hiszem, hogy kikezeltem magam az óta.
Szóval, nem vagyok gátlásos, de nem vagyok gátlástalan sem. Akkor mi vagyok?
Szeretem nevén nevezni a gyermeket. Ha valami fáj, ha valami bánt, azt ki kell mondanom. Az embereket megnevezem. Szemében mondom el, hogy mit gondolok róla. Próbálok nem ítélkezni senkiről, de ha már van véleményem, akkor azt nem rejtem véka alá, nem a háta mögött mondom el, hanem a szemébe nézve, úgy. Ha valami tetszik, azt i elmondom. Nem esik nehezemre megdicsérni bárkit, ha úgy érzem, megérdemli, sőt örömömre szolgál. Szeretem az embereket, legfőképpen a gyerekeket. Nemhiába velük van mindig dolgom. Azért akarok újból tanítani is. A gyerekek valahogy mindig őszintébbek, kegyetlenebbek, de őszintébbek is. Sok mindenen keresztül mentem, sok bánatban és sok örömben volt már részem. Büszke vagyok magamra, azért, hogy mind ezek mellett, nem z
Rom el magam a világtól, nem raktam fel a korlátokat, sőt igyekszem őket lebontogatni, még azokat is, ami még van. Tudom, hogy mindegyiket nem lehet. Tudom, hogy emberi mivoltunkat korlátok határolják meg, de igyekszem a fölösleges korlátokat eltávolítani, igyekszem megérteni az életet úgy, ahogy van. Éld az életed, mondja, az egyik kedvenc könyvem. Én azért kiegészíteném úgy, hogy éld az életed úgy, ahogyan lehet. Éld az életed annyira jól, amennyire az élet megengedi. Nem mindegy, hová születtél? Nem mindegy, milyennek születtél, ezek már el voltak döntve, de rajtad áll, hogyan sáfárkodsz az adott talentummal, hiszen van, akinek a kevés is sok, és van, akinek a sok is kevés.
Nem vagyok túlbuzgó vallásos, de hitem napról napra erősebb lesz. Érzem. Nem szoktam az embereket meggyőzni semmiről. Sem arról, hogy melyik vallást kövessék, vagy ne kövessék, sem arról, hogy hogyan éljenek, mit egyenek, sem arról, hogy menyire káros a cigaretta. Utálom, de ha a barátom azt szereti, akkor próbálom elfogadni, olyannak amilyen. Nem vagyok egyik véglet sem, mégis szeretek élni. Szeretek lelkesedni szép eszmékért, amiket költőink is már megzenésítettek, szeretek táncra perdülni, akár magányos éjszakán is, ha szól a zene, könnyűnek és boldognak érzem magam. Ha bánt valami, a tánc, a dal feledteti velem azt. Nem vagyok se szebb sem okosabb, mint te, de szeretem magam, elfogadom magam olyannak amilyen, vagyok. Bár néha bántanak a múló napok, bár néha fájnak öregedő ráncaim, azért én a mosolyt választom, azért én amolyan… csak azért is… vagyok. Szeretem az állatokat, de nem tartok állatot, mert attól félek, nem vagyok rá érdemes, szeretem a virágokat, de néha elfelejtem megöntözni őket. Ilyenkor bűntudatom van. Szeretem a gyerekeket, de még egy gyereket nem biztos, hogy elvállalnék. Attól félnék, hogy kudarcot vallok, hiszen az én gyerekeim, nagy leckét nyújtanak számomra. Néha már azt hiszem, megbukok. Szeretem a szexet, szabadon mindent, ami csak jól esik, de nem vagyok perverz. Mindenbe a művészetet, a szépséget keresem. Néha egy érintés többet jelent, egy átszexelt éjszakánál. Úgy gondolom, hogy az életben minden benne van. Isten azért teremtette a nőt és a férfit, hogy kedvét lelje benne. Azért van a szerelem, hogy szebbé varázsolja az életet. Nem tartom helyesnek, amikor egyneműek szeretkeznek, de soha nem ítélkezem rajtuk. Elfogadom a másságukat, nem mutatok újjal, hiszen honnan is tudnám, mi lakozik a szívükben, honnan is tudnám, miért éreznek úgy ahogyan? Az tudom azonban, hogy bárki legyen az ember, aki velem szembejön az úton, lehet csúnya, vagy szép, lehet fehér, vagy fekete, lehet cigány, vagy zsidó, lehet szegény vagy gazdag, nekem egy dolog jár az eszemben. Jézus arra tanított, hogy ő a testvérem. Még akkor is, ha néha úgy érzem, ellenségem ő. Nem az a nehéz, hogy szeresd azt, aki téged is szeret, az igazi megpróbáltatás az ellenségedet szeretni.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://segitseganyavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr622841238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása