2oo kerek szám. Ennyi bejegyzés után az ember azt mondhatná, hogy elérkezett valahová. Én, pedig nem érzem, hogy megoldódtak volna a gondjaim. Pedig rajta vagyok. Nem mondhatom, hogy csak ülök a gondjaim tetején és rinyálok, miközben semmit sem teszek, hogy jobbá varázsoljam az életemet. Önmagammal vagyok állandó harcba. Pedig nem is akarom. A legnagyobb bajom, hogy, folyton azt hiszem, valamit elrontottam, és jóvá akarom tenni. Ha valakit megbántok, általában bocsánatot szoktam kérni, és a következőben próbálok jobb lenni. De mi van akkor, ha engem bántanak meg? Hát igen, van úgy, hogy hiába várom, hogy az illető bocsánatot kérjen, mert eszében sincs, pedig én szeretnék megbocsátani neki. Aztán kitalálok mindenféle ürügyet, hogy védjem őt magam előtt, hogy mivel magyarázható a viselkedése. A gond az, hogy meg akarok bocsátani, de nehezen megy. Pedig nem a bocsánatkérésre kell várni, egyszerűen csak meg kell bocsátani és kész. Nem kell ő tudja, még azt sem, hogy megbántott. Nos ez nehezebben megy, mert ok, ok, hogy azt mondom- megbocsátottam neked, mert nem tudok haraggal a szívemben élni, de mi van akkor, ha mégis fáj, amikor rá gondolok?
A Mester azt mondaná erre, hogy azért fáj, mert még nem bocsátottam meg. A tüske még ott van a lelkemben és szeretném kivenni. Ez a nehezebb feladat. Már nem haragszom rá, már nem is várok tőle semmit, mégis mindennap ott van a fejembe, és én szeretném véglegesen elfelejteni. Még azt is, hogy létezett.
Aztán arra gondoltam, eljátszom magamnak a meg nem történtet. Hiába várom, hogy jelentkezzen, eljátszom magamnak, és akkor hátha véglegesen sikerül lezárni.
Felhív és mondja, hogy erre járt, igyunk meg együtt egy… valamit… bármit.
Találkozunk.
-Hogy vagy?
-Köszönöm megvagyok, és te?
-Én is köszönöm.
Aztán néma csend egy darabig.
Tudod, szerettem volna elmondani, hogy nem mindig az, aminek tűnik, és hát, azt hiszem elrontottam a dolgokat.
-Igen, én sem az voltam, aki szerettem volna lenni.
-Tudom, hogy nem lehet meg nem történtté tenni, de legalább bocsánatot akarok kérni.
-Köszönöm, sokat jelent nekem. A lelkemben már régen megbocsátottam, de nagyon jól esik, hogy megtetted ezt a lépést. Köszönöm.
-Akkor barátok maradunk?
-Igen, most már igen.
Miért, volt ez fontos? Nem tudom. De már jobban érzem magam. Angyal mindig azt mondta nekem.
-ne múljon el úgy a nap, hogy haraggal a szívedben veted meg ágyad.
Igaza volt, neki mindig igaza volt.
Az idő mindent megold. Akit el kell engedni, azt elengedi, akit meg kell tartani, azt megtartja. Most még tétovázok, de remélem, mire az ezredik bejegyzéshez jutok, már minden átalakul. Nem szabad kapaszkodni, nem szabad értelmetlen illúziókat alkotni. Álmodni ugyan kell, de az álmaink megvalósíthatok, legyenek.
Olvasok egy nagyon jó könyvet. Tudtad, hogy a tenyeredben levő vonalak meg is változhatnak az idők folyamán, Én nem tudtam, és ez nagyon furcsa. Mégis csak igaz, hogy mindennap újra írhatod a sorsod. Én mától újra fogom írni a sorsomat. De most a legfontosabb, hogy sikerüljenek a vizsgáim. Szoríts nekem. Szükségem van egy kis támogatásra. De ha lejártak, akkor visszajövök és mesélek, tovább mesélek. Mesélőnek születtem, ez által gyógyítom magam, és ki tudja, talán másokat is. Most úgy búcsúzom el, ahogyan egy kedves barátnőm szokott.
A fény legyen veled. Ragyogja be a napodat és törölje le a ráncokat, a fáradságokat, a sóhajokat. Az élet gyönyörű csak látni kell a szép oldalát.