Sír a lelkem, már megint gondom van Okoskával. Ma tudtam meg, hogy a tegnap ellógott az utolsó két óráról, és ma az utolsó óráról. Osztályfőnöki órán, pedig úgy viselkedett, hogy az oszi, azt mondta rá, hogy ez már vért kíván.
Az osztályfőnöke egy nyugdíj előtt álló nő, próbálja kordában tartani, de nem sok sikerrel. Eddig legalább az ő óráin szépen viselkedett, de ma mintha szándékosan ki akarta volna borítani a nyugalmi állapotából. El volt nagyon keseredve.
Miért teszi ezt? Miért okoz ennyi gondot nekem ez a gyerek? Irigykedve gondolok azokra a szülőkre, akik mindig csak dicsekednek a gyerekükkel. Akik büszkék, mert gyermekük jól tanul, szépen rajzol, kiválóan énekel, szót fogad az iskolába, és egyáltalán nem okoznak annyi galibát, mint az én Okoskám. Aztán arra gondolok, hogy Okoska nagyon jófej. Ha tanulna, csak egy kicsit is, akár iskola első is lehetne, mert nagyon jó a felfogó képessége. Ezt még az oszija is elismeri. De nem tanul. Okoska gyönyörűen rajzol, ha egy kicsit gyakorolna, még művészi szintre is vihetné, de Okoska unja. Neki fog, aztán abba hagyja. Halálfejeket, meg szörnyeket rajzol.
Rajzolt ezelőtt 4 éve egy szörnyet. Nagy szemekkel, húsos orral és érdekes fura szájjal, ahogy vicsorog. Melléje, pedig odaírta: Nem vagyok szörny, csak meghaladtam a koromat.
Én meg csak nézek ki a fejemből ilyenkor, és nem tudom hová tenni az egészet. Okoska másodikos korában lerajzolta nekem a naprendszert az összes bolygókkal, meg azok holdjaival, gyűrűvel, mindent. Aztán lerajzolta a tejutat, a fekete lyukat és a többi galaxisokból is egy párat. Okoska néha egészen elképeszt, hogy miket mond, és miket tud.
De amikor esténként olvassuk a Bibliát, akkor van úgy, hogy akadozik. A szavakat egyszerre akarja elolvasni, nem szereti szótagolni, mintha gyorsan túl akar lenni. Mindenki azt mondja, adjam valamilyen sportra, de én nem tudom, hová adjam. Tudom, hogy mindegy volna, milyen sportra adom, a lényeg neki, hogy milyen kapcsolatot tud teremteni az edzővel. Neki az volna igazán fontos, hogy jó viszonyba kerüljön egy felnőtt férfivel. Az apja próbálja magához édesgetni, de valahogy nem megy neki. Okoska úgy érzi, hogy az apja gyűlöli őt, hogy nem szereti.
Rágja a körmeit. Néha nézem, hogy már nincs is mit rágni, és mégis, még valamit letép róla. Ez elég gond, valami nagyon bánthatja.
A körömrágás nagyon rossz szokás. A szakemberek szerint mindig valamilyen belső feszültség jele.
Tudom, hogy neki sem könnyű, de nem tudom levenni a vállairól a terheket, főleg, ha úgy érzem saját maga ellen dolgozik.
Segítséget kértem a paptól, a barátnőmtől, a bátyámtól, de senki sem tudott rajtam segíteni. Miért van ez, töprengtem el magamban. Kitől kérjek segítséget?
Hirtelen beugrott a válasz. SENKITŐL. Nem lehet kérni senkitől segítséget. Ez egy olyan dolog, hogy magam kell megoldjam. Azt még nem tudom, hogyan, de egyedül kell megoldjam. Annyi mindent kipróbáltam már, de semmi nem használt. Voltam nagyon türelmes, voltam türelmetlen, voltam kedves és voltam mérges, voltam megbocsátó és voltam szigorú. Mintha a lelkemmel játszana ez a gyerek. Aztán kaptam egy jelt. A jelről most nem mesélek, talán majd egyszer, de arra a következtetésre jutottam, hogy magamat kell megváltoztassam. Ha magamat megváltoztatom, akkor a gyerek is változni fog. Ha nem is fog változni, változni fog a kettőnk viszonya. Amikor valami rosszat tesz, azon fogok gondolkozni, hogy mi az, amit még rendbe kell tegyek magamban?
Minden embernek vannak vágyai. Nekem is. Azt gondolom, hogy az én vágyaim normálisak, hogy normális dolog arra vágyni, hogy legyen egy boldog családom, hogy a fiaim jól tanuljanak, hogy szót fogadjanak nekem, hogy én se legyek egyedül mindig, hanem találjak magamnak egy társat, aki velem van, amikor szükségem van rá, akivel együtt tudjuk megtervezni az életet. Igen, azt hittem, ezek normális vágyak.
Ma már nem is vagyok benne biztos. Mi van, ha nekem más jutott osztályrészemül? Mi van, ha nekem nem lehetnek ilyen vágyaim?
Ábrándozás az élet megrontója. Lehet, hogy nekem sem kellene többet ábrándozni. Csak tervezni, és menni a tervek szerint. Nagydolog ez a lélek. Mindig belegázol a dolgok közepébe és elrontja az olyan szépen felépített terveket.
Tudod, min gondolkoztam el ma? A Miatyánkban a legnehezebb az a rész, amikor mondod, hogy legyen meg Uram a te akaratod.
A Te akaratod legyen meg Uram, nem az enyém, mert te jobban tudod mi jó nekem.
Ha választanom kellene az között, hogy igazam legyen, vagy boldog legyek, gondolkodás nélkül választanám a másodikot.
De lesz valaha még egy esélyem?