Szép lassan megörülök, érzem, hogy már saját magamon sem tudok uralkodni. Amikor olyan dühöt érzek iránta, hogy képes lennék megfojtani, akkor már a végsőket járom. Megrémítenek a saját érzéseim. Szeretni akarom, de nagyon nehéz.
Barátnő azt mondta, hogy legyek boldog és kiegyensúlyozott, és akkor ők is megváltoznak. De hogyan? Mindkettő szivarazik, és nem fogad szó. Kincsem, még úgy ahogy szót fogad, de ő is megteszi a rossz dolgokat. Előttem olyant húzott a kicsinek a karjára a seprű nyelével, hogy azt hittem eltörte a kezét. Nem bírok velük.
Istenem, Istenem, mért hagytál el engem?
Megbolondulok, szép lassan megbolondulok. Már nem bírom nézni, ahogyan egymást marja ez a két gyerek. Mért van bennük ennyi gyűlölet?
Kellene, tanuljak, kedden vannak a vizsgáim de, nem tudok, mert az, ami itt zajlik le az elviselhetetlen. Nem tudom, egyszerűen nem tudom, hogyan segítsek rajtuk, mit tegyek, hogy helyre hozzam azt, ami elromlott. Hogy tudott ennyire elromolni?
Megőrülök, érzem, hogy lassan megőrülök. Nem tudom, nem tudom, mit tegyek. Már imádkozni sem tudok.
Reggel elmentek egyik sem tett maga körül rendet. Amikor haza jöttek kértem, hogy tegyenek rendet a szobájukba. Kincsem rendet tett, utána leült számítógépezni. Attól is már hányok, hogy folyton a számítógép előtt ül. Okoska lefeküdt cipőstől az ágyba. Amikor felkelt, el kezdett követelőzni, hogy adjak 5 lejt, hogy menjen a strandra. Az apjuk megmondta, hogy nem viszi haza Okoskámat, mert lopott tatától. Én elhiszem, hogy lopott, mert tőlem is már nem egyszer, hogy kivette a pénzt a táskámból.
Nagyon rusnyán tett. Hiába mondok bármit, arra csak acsarkodik.
-Az Istok basszon már meg, dögölnél meg már egyszer, hogy szabaduljak meg tőled.
Ehhez és hasonló dolgokat ver a fejemhez. Ilyenkor csak állok tehetelenül és nem tudom, mit tegyek. Legszívesebben jól megverném.
Szégyellem magam, olyan történt velem, hogy nem hiszem el. Mintha az ördöggel cimborálnék. Soha többet nem engedek magamhoz közel senkit, és főleg nem férfit. Érzem, hogy mekkorát tévedtem. Amikor az ember érzékeny és elkeseredett, akkor jönnek az, úgymond helyes pasik, akik nagyon tudnak vigasztalni. Kellemes volt a hangja, és őszinte. Láttam egy képet róla. Csak féloldalasan, de azt mondtam, nem gond, ha nem látszik egészen, majd meglátom.
Első számú szabály. Senkivel nem beszélgetni, amíg nem nézel a szemébe. Másodikszámú szabály, nem öszintéskedni senkivel az első beszélgetésnél. Csak általánosságok, csak finoman. Csak úgy, mert amelyik okos, belegázol a lelkedbe, és akkor pisloghatsz kifelé. Ma hosszasan beszélgettem valakivel. A hangja és a gondolkozási stílusa hasonlított nagyon majdnemszeretőhőz, de finomabb változatban. Vagy kitudja. Azóta arra jöttem rá, hogy a sokféle emberek között vannak szadók és mazók. Nos Majdnemszerető szadó. Kifejezetten szadó. Lehet, hogy ő sincs teljesen tudatában, de dominálni szeret a nőn. Maga alá gyúrni, még szex közben is. Nekem, pedig nem a műfajom. Ezért nem találtunk.
Mindenféle dologgal foglalkozom, csak a fontossal nem. A fontos a számomra, pedig most az, hogy tanuljak, és fejezzem be az iskoláimat, a vizsgáim sikerüljenek, és utána keressek magamnak egy állást. Azon kívül még nagyon fontos, hogy rendeződjenek a dolgok, köztem és a fiúk között. Nem menekülhetek a szerelemben, vagy képzelt szerelemben senkivel most. A józan eszemre kell hallgatnom.
Most pedig elmegyek és lefekszem.