Egész életemben harcoltam valami, vagy valaki ellen. Jó akartam lenni, a legjobb. Nem mindig sikerült, csak illúzió volt az egész, csak önámítás. Jó mihez képest?

Ma nem akarok sem jó, sem rossz lenni, egyszerűen csak nyugodt szeretnék lenni. Tenni a dolgom és békén hagyni másokat, mások pedig hagyjanak békén. Azt hittem jó vagyok abban, amit csinálok, a tegnap mégis nyakra-főre bénáztam. Egyszerűen nem tudtam bemutatni egy valamire való terméket, nem tudtam kezelni a problémát, ahogyan mondaná a főnökasszony. Túlságosan elhittem magam és ez dühít. A kommunikáció nagyon érzékeny dolog. Hogyan fogj hozzá a beszélgetéshez, hogyan magyarázd, el mit is akarsz, amikor még nem is tudod, melyik terméket fogod eladni neki. Az a gond, hogy én nem eladni szeretnék, hanem csak ajánlatokat tenni. Bemutatni a lehetőségeket, és a döntést majd rábízni. De tudom, hogy ez sem jó, hiszen ha ráhagyom a döntést soha nem fog belőle megszületni semmi. Sok tárgyalást kell, még lefolytassak, hogy jó legyen. A tegnap azonban kész kudarc volt, ami nagyon lehangolt.

Három órát ültem az iskolagyűlésen is. Elmondták nekem, hogy mit kell, tegyek. Fegyelmeznem kell Okoskámat. Igen, ezt én is tudtam, csak nem olyan egyszerű. Amikor már úgy el van szállva, nehéz lesz őt visszahozni. Túlságosan engedékeny voltam vele? Nem tudom. Kezelhetetlenné vált sajnos az évek folyamán, egyre kezelhetetlenebbé.

Össze kell szednem magam nagyon. Semmire se szabad összpontosítanom most csak a munkára és a gyerekeimre.