Nem tudom, nem tudom, mit tegyek? Úton vagyok, elindultam, de azt sem tudom, jó úton járok, vagy csak imbolygok össze vissza?

Gondolkozom naphosszat hogyan tovább? Még az anyagi életem is olyan bizonytalan, mihez kezdjek, mit tegyek, ami biztos? Mit szeretnék és mi az, amivel jól is jövök ki?

Tanítani szeretnék, de nagyon nehéz. Nehéz bejutni a tanügybe, mindenütt ismeretség szükséges, pedig olyan kicsi fizetések vannak, én nem értem, akkor mégis miért nehéz találni egy katedrát? Kinek mondjam el, hogy jó tanár vagyok. Tényleg, jó tanár vagyok?

Attól, amiért én azt hiszem, még semmi nem bizonyítja, hogy jó tanár vagyok. De akkor mit tegyek? Szeretnék valami olyat tenni, amit szeretek is, és pénzt is, anyagi biztonságot is nyújt nekem és a gyerekeknek.

Valaki kell nekem is, aki csak az enyém… két napja csak ezt hallgatom, vagy megbolondultam, vagy tényleg elfogott a vágy. Megcsapott a szerelem szele és az óta annak hatása alatt vagyok.

El kell, döntsem mi is a legfontosabb és össze kell szednem magam, mert ez így nem mehet tovább.

Okoskámat elvittem az orvoshoz. Megállapították, hogy ADHD betegségben szenved és gyógyszerezni kell. Azt hiszem, így lesz a helyes. Sokáig nem akartam elfogadni, hogy beteg a gyermekem. Hiszen nem is látszik rajta, egészséges és eleven, és mégis. Beteg. Hiperaktív és nem bír magával, néha annyira szorong, hogy nem tudom, mit tegyek.

A munkahelyem se a legjobb, a múlt hónapban semmit nem kerestem. Nem tudok így élni, valamit tennem kell. Szükségem van egy jó munkahelyre. A szomorú csak az, hogy annyi mindenhez értek és mégsem vagyok esélyes. Elmehetek esetleg egy túrkálóban ruhát rendezni minimál bérért? De ez sem lenne megoldás, nekem sok pénz kell, egyedül nevelem két gyermekemet és kell a pénz. Akár reggeltől estig is dolgozom, csak legyen értelme. Valamit, valamit sürgősen ki kell, találjak. Jó is, hogy nem jött össze az a szerelem, most úgy sem lenne időm rá, akkor meg minek? Nekem nem magammal kell törődnöm, hanem a gyerekeimmel.

Mintha Szellőcske barátnőmet hallanám beszélni.

Le akarok fogyni. Legalább 1o kg, de az is lehet, még többet. Nem ettem húst két hónapig, most húsvétra azért ettem kicsit, de kész, eldöntöttem, hogy megint nem eszem egy jó darabig. A kenyeret is le kellene, mondjam, meg az édességet. Nekem soha nem volt fontos az étel, nem tudom akkor most mért olyan nehéz lemondani. Amikor bentlakó voltam, az anyám soha nem pakolt nekem semmit. A lányok esténként összeültek és közösen ettek, mindenki, amit hozott otthonról. Engem is hívtak, engem is megkínáltak, de én soha nem vettem el semmit. Mert nekem nem volt, amit a közösbe betenni. Sokszor azt találtam ki, hogy amikor fogtak neki enni, akkor elmentem ki a tanulóba és levelet írtam, vagy éppen tanultam valamit. Úgy tettem mindig, mintha halaszhatatlan ügyeim lennének. Tudom, hogy a hátam mögött összesúgtak, de nem érdekelt. Egy kicsit mindig kívülállónak éreztem magam. Nekem nem voltak szép ruháim, nem volt különleges cipőm, egyáltalán semmi különleges dolgom nem volt. Egyetlen dolog, ami volt, az, hogy tanultam, és terveztem a jövőt. Ez tartott életben. Nem baj a most, mert majd jó lesz. De az idő eltelt, és most már egyre kevesebbszer mondom, hogy majd. Szeretnék végre a mostban élni, de a most csak szomorúsággal van tele. Olyan boldog voltam négy nap, annyira boldog, hogy folyton csak mosolyogtam. Aztán hirtelen elpattant a húr és már semmi nem maradt. Mintha csak álmodnék. Emlékszem gyerekkoromban feküdtem éjjel az ágyban és nem tudtam aludni. Közben meg azon gondolkoztam, hogy mi van, ha az egész csak egy rossz álom? És vártam, hogy fel fogok ébredni. De nem ébredtem. Most is itt ülök, már jóval éjfél után van, és még mindig nem tudok aludni. Csetteltem, de annyi hülye szólított le, hogy valósággal belefáradtam. Már az is untat. Mindig újra és újra kezdeni a beszélgetést, aztán eljutsz egy pontig, amikor már be akarod fejezni. Nem akarok megsérteni senkit, de a negyedik mondat után érzem, hogy semmit nem akarok tőle, még azt sem, hogy beszélgessek. Huszonévesek harmincasok rám szállnak, mert, hogy izgató az idősebb nő, ettől meg megyek a falnak. Sok buzeráns. Olyankor bevetem nekik, hogy 6o vagyok, attól már nem gerjednek annyira. De még így is van pár, aki nem hagyja abba. Olyan szegény világ van, annyi a magányos ember, aki nem tudja, mit kezdjen magával. Istenem, én is ilyen vagyok? Nem tudom, mit kezdjek magammal?

Fáj ez a nem létező szerelem, pedig most már érzem, hogy nem ment volna. Már az is gyanús kell, legyen, hogy két házassága és vagy 5 kapcsolata volt és egyik sem ment egy idő után.

Reggel fel kell kelni és egy rakás intézni valóm van. Valami új munkát is kellene, keresek, csak az a bajom, hogy nincsen kedvem rá. Nem is tudom, mire lenne kedvem? Szeretnék végre békében és nyugalomban élni, hogy ne reszkessek a holnapért, hogy mit adok enni a gyerekeknek? Legyen meg a mindennapim és egy kicsit még pluszba, akkor már nyugodtabb lennék.

Na de ahelyett, hogy itt nyavalyognék neked, inkább felteszek egy zenét. A zene mindig jó, a zene gyógyítja a lelket. Hiányzol, sokszor hiányzol nekem, pedig itt vagy, a gondolataimban itt vagy, mégis. Az ölelésed hiányzik.

Azt kell, megtanuljam, hogy senkire nem számíthatok, csak önmagamra. Néha mondják nekem, hogy nem jó, hogy annyira önálló vagyok. Én nem akarok ennyire önálló lenni, de a szükség visz rá. Szeretném, ha végre valaki rólam is gondoskodna, hogy ne kelljen, annyit idegesítsem magam. Valaki, aki mellett biztonságban, szeretve érzem magam. Úgy érzem, nagyon tudnám szeretni. Persze ez nem olyan egyszerű. Az egész élet nem olyan egyszerű, pedig én arra vágyom, hogy egy kicsit legyen egyszerűbb. Mindig is szerettem az egyszerű dolgokat. Mégis, az egész életem annyira bonyolult. Ez van.

Az élet örömeit kell megkeresni, szeretnék elmenni, úszni, egész télen arra vágytam, hogy menjek el egyet úszni és szaunázni, de vagy egyedül voltam, vagy nem volt pénzem. Mostanában nagyon sok időm és pénzem ment el az orvosokra. Hol az egyik volt beteg, hol a másik. Festeni szeretnék, de nincsen rá időm, és úgy nem tudok, hogy közben idegesítem magam. Kutyafuttában nem lehet. A nyugdíjas éveimben, ha megérem azt fogom csinálni, csak festek és olvasok, meg nagyokat sétálok egész nap.