2016január 28 este

Igyekszem rendet rakni az életemben. Ma rendszereztem a képeimet, már rég akartam. Közben hallgattam Echart Tolle beszédét. Azon agyalok már jó pár napja, Istenem, micsoda paradigma van az életemben. Paradigmaváltás, néhány éve még azt se tudtam mit jelent ez a szó. Kíváncsi ember vagyok, mindig is az voltam, de lassan úgy megürüsödtek az információk, hogy ember legyen a talpán, aki el tud igazodni rajta. Mint azon a játékon, ahol mondanak igazat is és hamisat is és egy adott ponton már nem tudod, hogy melyik melyik, annyira összefolyik minden. Amikor az ember megszületik, állítólag tiszta lappal érkezik. Letörölik az előző életek nyomait és teljesen tiszta emléktelen lappal érkezik a világra. Én nem tudom, hogy mi igaz ebből, mert emlék foszlányaim vannak három éves koromból. Éspedig valami olyasmi, hogy nem akarok itt lenni ebben a valóságban, vagy illúzióba, mert vissza akarok menni. De nem tudom, hogy hova vissza, csak azt tudom biztosan, hogy valami tévedés történhetett, mert én nem akarok itt lenni. Az a másik hely sokkal jobb. És most mért pont én kell, ezt felvállaljam? Valami történt. Ha tiszta lappal érkezem, akkor természetes kell, legyen az a sors, amiben vagyok, mert ugye mást nem ismerek, de bennem ott ég a keserűség, hogy át lettem verve, hogy nem ezt ígérték. De ki? Akkor még nem tudtam mi az a reinkarnáció, mi az a párhuzamos élet, mi az, hogy Isten, mégis beszéltem hozzá, talán minden nap. Valahol befelé, mintha magamnak, és mégse, valakinek, aki ott bent van. Közben meg tanultam az életet, az én életemet. Mindig rácsodálkoztam az életre, a dolgokra, az emberekre, kíváncsi voltam és talán az első szó, amit megtanulhattam az volt, hogy :MIÉRT?

-Miért másnak van apja és nekem nincs?

Anyám azt mondta, hogy nekem is van apám, csak hogy egy gazember, aki nem akar felelősséget vállalni a saját gyermekéért.

• Mi az, hogy felelősség?

Anyámnak nem volt soha türelme bármit is elmagyarázni nekem, csak később értettem meg, hogy felelősség, azt jelenti, hogy gondoskodni, vállalni, még akkor is, ha az kényelmetlen. Később arra is rá kellett jönnöm, hogy anyám sem akart felelősséget vállalni. Csak egyszerűen, nem tudott elmenni, de amint tehette másra bízta a saját felelősségét. Akkor megfogadtam, hogy majd ha nagy leszek és gyerekem lesz, én vállalni fogom a felelősséget. Nem tudtam akkor mire teszek fogadalmat. Az ember azt hiszi, hogy megtett mindent, ami rajta múlott, de ki tudná megmondani elég az, vagy sem? Azt mondják, hogy a külvilág tükröt tart eléd, és abból megtudhatod, hogy helyes úton jársz vagy sem. Na de mások meg azt is mondják, hogy mindenki a saját tükrét tartja eléd, és lehet, hogy az nagyon is torzít, akkor meg mi az igazság? Már megint visszakerültem oda ahonnan elindultam.

• Hallgass a szívedre.

Igen ez jó ötlet, de nem biztos, hogy a helyes megoldás. Talán azt kellene, tegyem, hogy a szívemre hallgatok. A szívem azonban néha nagyon bánatos. Én meg nem akarok bánatos lenni. Felfogadtam, hogy mindig a fél pohár tele részre összpontosítok, bármi is történjen.

A felelősség nagydolog. Azt hiszem, amikor boldog voltam, hogy gyerekeim születtek, nem gondoltam arra, hogy mekkora felelősséget vállalok magamra. Azt hittem, hogy jó apát választottam a gyerekeim számára, hiszen ő jó ember, mindenki azt mondja, aki ismeri. Illemtudó, segítőkész és még vallásos is. Aztán amikor eldöntöttem, hogy elválok tőle akkor is még azt mondogattam, hogy ő jó apa, csak nem jó férj, és én nem tudok már vele élni. Talán én vagyok a hibás, hogy nem tudom elviselni továbbra is a piszkálódó természetét, és biztosan ez azért van, mert nem szeretem eléggé. Igaz az is megjárta az eszem, hogy, ha másképpen viszonyulna hozzám, talán meg tudtam volna még jobban szeretni. Hát igen, a szeretet nyelvünk nem volt egyforma és sehogy sem tudtunk összhangba kerülni. A kettőnk vitái és egyetnemértése rossz hatással voltak a gyerekeinkre is. Mikor végre már eldöntöttem, hogy elválok, akkor megint azt gondoltam, hogy a lehető legjobb döntést hoztam. A fiuk kamaszkorban voltak és hát biza ők nem így gondolták.

• Igazán várhattál volna még egy pár évet a válással.

Amikor a kicsi fiam éjszaka úgy elment, hogy azt se tudtam merre van, hiába hívtam az apját, mert nem jött, hogy együtt keressük meg. Akkor már éreztem, hogy egy jó apa másképpen oldja meg, de ő akkor éppen új életet akart kezdeni egy új nővel, és minden dühét rám vetítette. Most már tudom, hogy én vagyok mindenért felelős. A tudatlanságom áldozata lettem. De ma már elfogadom, mert ami elmúlt azt már nem lehet vissza csinálni.

A gyermeki énem mindig arra vágyott, hogy felnőtt legyen végre, hiszen a felnőttek mindenre tudják a megoldást. Amikor azonban megnőttem rá kellett jönnöm arra, hogy a felnőttek sem tudnak sokkal többet, de nem merik bevállalni és úgy tesznek, mintha nagyon okosak lennének. Egyszóval hazudnak.

A felelősségről a legtisztábban a kishercegben olvastam. Ha megszelídítesz valakit, akkor felelősséggel tartozol érte. Ezért tartok attól, hogy állatom legyen. Pedig nagyon szeretem az állatokat, kutyát, macskát, a lovakat és bármi a hüllőkőn kívül. Mégsem tartok állatot, mert attól félek, hogy nem tudok elég felelősséget vállalni érte. És akkor fájna, ha ettől esetleg szenvedne az állat. Vállaltam két gyermeket és hála Istennek fel is neveltem őket, hiszen nagyok már. Az egyik 21 a másik 18 éves. Már mindkettő felnőtt, mégis néha arra gondolok, vajon mit tehettem volna jobban? Talán nem voltam elég jó anya, talán nem voltam ott ahol kellett lennem, hiszen sokszor annyit dolgoztam, hogy nem tudtam eleget velük lenni, amikor kicsik voltak. Büszke vagyok a fiaimra. Igaz, hogy a kicsivel mostanában már beszélni se nagyon tudok, de bízom benne, hogy hamarosan minden megváltozik. Hogy ne legyen több feszültség köztünk béreltem neki egy garzonlakást és így nem bosszantjuk egymást. Mostanában nem bánt már az, hogy esetleg nem neveltem őket jól. Tudom, hogy minden szeretetet, ami volt és van bennem körülvettem őket, a többit pedig a jó Istenre bízom. Ha igaz az, hogy mi magunk válasszuk meg a szüleinket, akkor nem haragudhatok én se az én szüleimre, amiért olyanok voltak velem, amilyenek, és nem vádolhatom magam a gyerekeim miatt sem, hiszen ők pontosan tudták, mit választanak és miért.

Úgy van jól minden, ahogy van.