Időnként beszélgetek ezzel, azzal, mikor, hogy adódik. Igaz, már egyre kevesebb elvárásaim vannak az emberek felé, ez is egy fajtavédekezés. Nos, nemrég volt egy Béla. Ausztriában él már évek óta, kialakította a maga kis életét, munkája van, pénze van, állítólag minden megvan, de… mégis hiányzik valami… valaki az életéből.  A randi vonalon ő már törzsgyökeres, elmondása szerint neki hűségkártyát osztottak, mert olyan sok bemutatkozó oldalt olvasott már el, hogy most már ez kijár neki. Azt hiszem ez lett a hobbija, mint másnak a bélyeggyűjtés, vagy nekem az írás.  Élvezem, amikor elkezdik a beszélgetést, mert szinte előre tudom, mi fog következni.

• Tudod, kedves én már abban a korban vagyok, hogy nem érdekelnek a kalandok, én egy TÁRSAT akarok magamnak. Nekem mindenem megvan, az életben mindent elértem, amit csak akartam, de hiányzik egy Társ.

Aztán ecsetelni kezdi, hogy milyen is kell, legyen az a bizonyos társ, mert ugye nagyon nehéz manapság, amikor annyi a szélhámos egy igazi társat találni. Ő már sokat próbálkozott, de amikor elolvas, egy adatlapot azon csodálkozik el, hogy egyesek mit el nem képzelnek magukról. Mindenkinek óriások az elvárásai, de azt, hogy kompromisszumot kell kötni és ők is valamit kell, felmutassanak arra bezzeg nem is gondolnak. Miután jól kibeszélte magát, így köszön el tőlem.

• Na, szia, kedves, most mennem kell a városba, megeszek egy erőlevest és utána vár a pedikűrösöm, mert ugye az embernek ápolnia kell magát. Utána meg megyek dolgozni, mert bár nem vagyok rászorulva, azért mindennap a 12 órát ledolgozom.

Miután kilépett még beírja nekem:

• Jó volt veled elbeszélgetni, igazán találnánk. Költözzél hozzám.

Igazán mondom, néha azt gondolom, hogy az ilyen férfiaknak csak az hiányzik, hogy valaki meghallgassa. Nem is kell, semmit szóljál, de azért tégy, úgy mintha nagyon érdekelne, az erőleves is és a pedikűr is. Na, szóval ez van.

Aztán bekopog a másik, Londonból, képletesen mondva, hiszen ezek csak internetes beszélgetések.

Nevezzük őt Bubinak. Szóval a Bubi ő igen, erőteljesen kezdi, felhív telefonon és fél órán keresztül ecseteli nekem, hogy milyen is kell, legyen egy kapcsolat. Mert ugye ő fázik az ilyen tetkós meg pirszinges csajoktól, neki olyan nő kell, aki keresztény erkölcsök szerint él és egyszerű és blabla egy fél órán keresztül, a végén már én bucsuzom, mert belefáradok hallgatni. Igazán mondom agyilag lefárasztott. Amikor leteszem, a telefont írja nekem:

• Igazán jó veled beszélgetni.

Hát mi vagyok én? Azt hiszem pályát tévesztettem, pszichológusnak kellett volna menjek. Semmi dolgom nem lenne, csak hallgatnám ugyanazt a szöveget, minden héten két-három alkalommal, és még fizetnének is érte. De egy idő után fárasztó tud lenni. Ezek az emberek nem akarnak változást, nem akarnak mást csak vámpirkodnak, leszívják az energiádat.

Másnap a Bubi azt írja nekem.

• Élhetnénk együtt.
• No, komment.

Csak azon gondolkodom el, hogy hol van ezekből az emberekből a humor, a vidámság, az élet?