Hálás vagyok az életnek, mindennap hálát mondok valamiért és valakiért. Mi emberek nagyon gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni hálásnak lenni. Amikor jól megy sorunk, akkor az idő úgy elrepül, hogy észre se vesszük, amikor meg rossz az élet, akkor meg azzal vagyunk elfoglalva, hogy szenvedünk. Pedig a minap hallgattam Gunagrihát, azt mondja, még akkor is hálát kell adni, amikor rosszul megy sorunk. Hálát kell adni, mert az a rossz a javunkra fordul, olyan, mint a drágakő csiszolása. A fájdalmak a lelkünket csiszolják drágakövekké.

De én ma tényleg hálás vagyok, mert egy újabb megvalósításomon vagyok túl. Találtam megfelelő lakást és már be is költöztem. Végre egyedül és szabadon. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Örömmel tölt el, ha tervezhetek, és lassan azok megvalósulnak. Már a következő dolgokon jár az eszem. Bútorokat vásároltam, most azon agyalok, hogyan rendezem be kicsike fészkemet. Tervezem a szőnyegeket, a függönyöket és mindent. Apró kis dolgokkal örvendeztetem magam minden nap. Aztán hónap végén megyek Dániába. Vár a barátnőm és tudom, hogy nagyon jól fogom érezni magam. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Néha arra gondolok, hogy mások azon gondolkodnak, hogyan tudnák a világot megváltani, én meg csak élni szeretnék, a magam kis boldogságán dolgozni. Itt kezdődik el minden. A tömbház ahol most lakom tele van külföldiekkel, inkább szerbek és bosnyákok vannak, de néger családot is láttam, szemben velem a teraszon egy néger kislány integetett. Kicsit zajosabb, mint a régi helyen, de nekem tetszik. Úgy érzem hamar meg fogok barátkozni az emberekkel. Szeretem az egyszerű embereket, még akkor is, ha néha zajosak és bekíváncsiskodnak az életembe. Valahogy több szívet érzek bennük.

Boldog vagyok.