Olyan érdekes hangulat a mai. Nem mennyekben szálló és nem depresszív, van benne enyhe szomorúság, de még az egészséges kereteken belül. Köszönöm jól vagyok, nem vet fel az öröm, de enyhe nyugalom vesz körbe, és békét érzek a szívembe. Ez addig tart, amíg be nem robog Okoska és valamivel fel nem kavarja ezt a békét. Mindig azt mondom, hogy nem engedem meg neki, nem engedem meg magamnak, hogy átvegyem az ő ideges mindent felforgatni akaró energiáját, és mégis. Sokszor megesik, pedig eléggé tudatos vagyok. Tudja, hogy hol a gyengém és ott döf belém, de aztán keményen. A szavak bántanak sokszor, amikor olyan szavakat dob felém, amit meg sem érdemlek. Tudom, hogy meg sem gondolja, hogy a düh beszél belőle, de ilyenkor magával kap engem is a gépszíj és nem tudok, egyszerűen nem tudok mit tenni. Úgy képzelem, mint amikor meditálsz egy csendes tengerparti részen és minden olyan nyugodt benned és belül és kívül csupa béke és csend van, majd hirtelen a semmiből felbukkan egy cunami és minden létező mocskot úgy borít rád, hogy még megszólalni se tudsz. Még benned él a csend idillje és máris egy olyan káosz vesz körül, és érzed, hogy zuhansz, mint a sz… a vécé lehúzón. Minden megy egyszerre, legyen az érték vagy értéktelen, szép vagy csúf a cunaminak minden mindegy. Szóval ilyen érzések vesznek körül. Mit lehet ilyenkor tenni?