https://www.youtube.com/watch?v=I67Lj8
Minden nap várom a csodát, várom, hogy valami nagyon szép történjen velem. Addig is mosolygok és szeretem magam a bőrömben, a megoldásokat megkeresem és megoldom, amit pedig nem tudok megoldani, azért imádkozom, hogy erőm legyen úgy elviselni, ahogy van. Minden változik körülöttem, most például nagyon csodaváró formában vagyok és nagyon szerelmes. Hogy kiben vagyok szerelmes? Hát nem kibe, hanem mibe. Mindenbe, ami körülvesz, pedig ma mondjuk nem volt olyan jó nap, a néni, akire vigyázok nincs jól, egész nap masszíroztam. Szeretem masszírozni, érzem, ahogy a tenyeremen keresztül árad a gyógyító szeretet. De ma hiába masszíroztam nem gyógyult, a fájdalom csak maradt és annyira fel volt puffadva, mint még soha. Nagyon attól tartok, hogy ki fog újulni a rákja. Adja Isten, hogy ne úgy legyen. Olyan aranyos néni, még élhetne jól egy jó pár évet, de hát ez az, amit senki nem tud előre megmondani. Zenét hallgattam mostanában és eszembe jutott, hogy milyen jó hatással van a zene rám, akár sírok akár nevetek mindig megnyugtat, és utána még vidít is. Több zenét kellene hallgassak. Várom a nagy találkozást, bár nem tudom hol és mikor fog megtörténni, de azt gondoltam, hogy úgy teszek mindennap, mintha akár aznap megtörténhetne és feldíszítem a lelkem és úgy várom. És minden találkozásnak külön örvendek még akkor is, ha nem ő az igazi, még akkor is, ha csak egy mosoly lesz belőle. Talán ezzel megszépíthetem jobban az életem. Az életem az enyém és az úgy van, ahogy van, valami varázst kell, belevigyek, én kell, a varázst kitaláljam. De azért van egy pár rossz szokásom is, és ezeket valahogyan le kell, faragjam. Köztük az egyik az, hogy túl sokat bolyongok a netten, inkább tanulnom kell a németet, nem megy elég jól, amilyen jó ritmusban elindultam most mégsem haladok. Már ott kéne, tartsak, hogy mindent értek, de nem, még sok szó van, amit vagy elfelejtettem, vagy még meg se tanultam. Ismétlés a tudás anyja. Vagy atya? Mi a különbség az anya és atya közt? Érdekes kérdés, hiszen az atyára azt mondjuk, hogy apa, de ha mégse? Ha az atya valami mást jelentett hajdan? Valakit, aki nem nélkül szerepelt, aki a világ teteje volt, aki mindenről és mindenkiről gondoskodott? Na, jó, most nagyon eltértek a gondolataim egyfelé. Amikor nekifogtam ennek a kis naplónak arra gondoltam, hogy amint elérem, a százas posztot addigra sok minden megváltozik az életemben. Na, igen a változás valóban nagy volt, de nem pont, úgy ahogyan én gondoltam. Ember tervez, Isten végez. Érdekes ez, mert az jutott erről eszembe, hogy a jó múltkor körbemagyaráztam ezt a szólást a néninek és erre elmosolyodik, és azt mondja mi is mondjuk, kicsit másképp. Der Mensch denkt, Got lenkt, amit ha lefordítok azoknak, akik nem tudnak németül, annyit tesz, az ember gondolja, Isten (el) téríti. A néni még azt is elmondta, hogy egy vidámabb változata is van ennek, ami magyarul úgy jön: az ember kigondolta, isten pedig kiröhögte. Hát igen, ez nagyon találó, vajon hányszor nevet az Úr rajtunk?
