Már két hete beteg vagyok, megfáztam, vagy felfáztam nem tudom, de mindegyre kiver a víz, aztán reszketek. Amint hazamentem a munkából bele az ágyba, forró palack a lábam közé és tea és tea és várom a csodát. Aztán belenézek az internetben és elolvasom. A felfázás lelki oka a düh, a harag valami ellen, amit nem tudunk, nem vagyunk képesek sem megoldani, sem elengedni.

Hét végén elmegyünk az Alpokba, egészen jól érzem magam, kevés időre elfelejtem azt is, hogy beteg vagyok, hétfőn a munkában újból rám tör, már szinte az ájulás kerülget, és közben arra gondolok, hogy fáradt vagyok és el fogok ájulni. Aztán odamegyek a főnökhöz és mondom, haza kell, menjek, mert mindenem fáj. Még csak nem is hazudok, abban a pillanatban mindenem fáj. Hazamegyek, és félájult állapotban töltöm az egész napomat, pedig se nem ittam, se nem szívtam, csak egyszerűen beteg a lelkem. Másnap az orvos azt mondja nincs felfázás, grippés vagyok attól nincs erőm és attól fáj mindenem és attól izzadok, mint egy ló minden félórában. Ha legalább fogynék ettől a sok izzadástól.

Jól van, kezdek már gyógyulni, hiszen, már hülyeségen jár az eszem. De azért ezt a hetet itthon maradok, és várom, mennyiben fog nekem fájni, mert ugye itt úgy van, hogy az orvos elküldi a számlát és fizetni kell.

De hogyan lehet kipihenni a szív fájdalmát? Nem is tudom, miért fáj a szívem, talán már nem is fáj. Hallgatom Echárt Tollt és arra jövök rá, hogy nekem is nagy a FÁJDALOM TESTEM. Csak tudnám, hogyan kell megszüntetni ezt.

Éljél a jelenbe… ezt mondja, holnaptól a jelenbe fogok élni és nem érdekel, hogy egyik fiam se dolgozik, mosolyogni, mert szép az élet. Különben a hegyeim gyönyörűek, mindent hó borit, olyan fenséges. Ha rájuk nézek, a szívem megtelik melegséggel, még így is, hogy minden fehér és hideg. Lehet, hogy ez a szerelem?