A tegnap emlék a holnap remény, de az igazi csoda az a Mában rejlik. Mégis a MOST izét tudjuk a legkevésbé értékelni, mert amíg a tegnapon nosztalgiázunk és a holnapon reménykedünk szép lassan kifolyik a ujjaink közt a ma és a most varázsa.

Sokszor feltettem magamban a kérdést miért találkozunk emberekkel akikről azt gondoljuk, hogy fontosak életünkben, aztán csak azt vesszük észre, hogy már a tegnap illatává váltak? Görcsösen fogjuk még a gondolatokat és próbáljuk magunkhoz láncolni a nagy semmit. Pedig de szép az élet! Milyen csodás tud lenni egy nap, ha azzá tesszük. Nekünk mégis mankokra van szükségünk, amibe kapaszkodva vonszoljuk magunkat, és hiába süt odakint a nap a szemünk könnytől ázott és annyira de annyira boldogtalanok vagyunk. Miért? Mert nem kaptuk meg az, az napra kiszemelt játékunkat? Mert element az életünkből az, aki tegnap még olyan kedves volt? Egy napon mindannyian elmegyünk, akkor meg minek busulni?

Van úgy, hogy belép az életünkben valaki kedves, vagy éppen mi vagyunk kedvesek valakinek. Nincsenek véletlenek. Mindenki tanít valamire. Van aki kedvesen, telve szeretettel, van aki türelmetlen, fájdalmat okozva, de mindenki tanít valamire. Ha megértjük a tanítást, akkor továbbléphetünk, ha nem újból és újból benne ragadva ismételjük önmagunkat. Az ismétlés a tudás anyja. Van úgy, hogy nem elég a fájdalomból, újra és újra át kell élni, hogy végül elengedd és azt tudd mondani....Legyen meg Uram a te akaratod.