Olyan vagyok ma, mint egy nagy cica. Finom és bársonyos tappancsokkal jövök, megyek a házban, és valahogy nem lelem a helyem. Megebédeltünk a fiúkkal, és ahogyan lenni szokott, tele a gyomor, üres az agy. Ilyenkor nem lehet, ilyenkor nincs kedvem gondolkozni. Ha most cica lennék legszívesebben, elnyújtózkodnék az öledbe és dorombolnék, napestig. Hagynám magam simogatni, és szeretgetni. Ma olyan dorombolós idő van. Az jut eszemben, ahogyan Farkas etetett engem. Akár a filmben, kilenc és fél hét. Én meg csak tűrtem, hogy kényeztessenek. Új volt, de hamar bele tudtam volna szokni. A jó mindig hamarabb megszokható. Minden emlékemből marad valami szép, valami sejtelmes. Néha már az arcát sem látom, már az sem érdekel, most hol van, mit tesz, de bennem van. Még bennem ragadt az a kis pillanat és érzem annak minden sejtését, érintését, illatát. Megyek lefeküdni, az álmok szárnyán szeretnék repülni.

Ma érdekes dolog történt velem. Na nem valami egészen különleges, hanem egyszerűen csak az, hogy elkezdtem másképpen gondolkodni, jobban odafigyelek a saját cselekedeteimre, sőt a szavaimra is.

Bevásárolni voltam, kevés a pénz, nagyon meg kell gondolni, mit és mennyit, és közben azon agyaltam, mit fogok főzni. Ott jöttem el a K. szalon előtt és benézve láttam az újításokat. Meme mesélte, hogy új masszőrt vettek fel. De kérem, ő nem csak egy szimpla masszőr, hanem…khm khm kikéri magának, ő egy gyógyító, kinezológus, energia gyógyász és csontkovács. Na ugye, hogy divatosabban hangzik? Pedig valójában ugyanazt teszi mint Meme, és az is lehet, hogy a tudása még olyan sincs. Nekem is nagyon előadta magát, amikor megismertem tavaly ilyenkor. Be akart költőzni ide a szalonba, akkor még lett volna hely, de valahogy hallgattam a belső kis hangocskámra. És az azt mondta, hogy ne, ne engedd, hogy ide jöjjön. Nem tudom miért, hiszen nagyon kedves úriember, és olyan empatikus, meg olyan kedvesen mosolyog, és segítőkész. Felajánlotta, hogy csinál egy tértisztítást, meg, hogy bármilyen problémám van, csak forduljak hozzá. Szívesen segít. Mondtam Memének, hogy még nem tudom miért, de úgy érzem, van benne valami, ami nem tetszik.

Azt nem mondtam meg Memének, hogy azért sem akarom, hogy idejöjjön, hogy ne érezze azt, hogy vetélytársa van. Egy szalonban, ahogyan manapság mennek a dolgok, egy masszőr elég. Sokszor gondoltam rá, milyen lehet egy férfivel megmasszíroztatni magam, de akkor is inkább Zéhez mennék és nem hozzá. Ezt az új masszőrt Kovácsnak fogom hívni, csak azért, mert nem tudok más nevet adni neki. Nos Kovács, miután én elmondtam, hogy sajnálom de, nem tudom neki kiadni a szobát elment a K. szalonba és kivette Meme régi helyét. Az elején minden nagyon jónak tűnt, de aztán hamarosan kiderültek a gondok. A lányok mondták, hogy Kovács alkoholista. Hát persze, ez megmagyarázza a nagy hasat. Aztán Meme még azt is mesélte, hogy főnöknőnek csapni kezdte a legyet. Egyszóval udvarolt neki, de E. nem adott neki teret. Nem is csodálkozom, jobbacska szeretője van annál, hogy egy ilyen Kováccsal leálljon, és különben is, nem lehet a munkát a szexxel összekeverni, abból nem származik semmi jó.

Amikor ma elmentem a szalon előtt, láttam, hogy üres a szoba, Meme mondta, hogy Kovács elment, nem tudta kifizetni az utolsó bért és elment. Felhívtam Memét.

Erre lemerült a telefonom. Hitelen megvilágosodott előttem. Mintha valaki bennem ezt mondta volna.

Ne ítélkezz, mert megítéltetsz.

Elszégyelltem magam. Én ítélkezem ez az ember felett? Hiszen semmi jogom nincs, nem is tudom, mi az igazi gondja baja? Hát nem én is ezt akartam tenni? Nekem is megfordult a fejembe, hogy ha találnék magamnak egy olyan embert, akinek van pénze, akkor mennyivel könnyebb lenne most nekem. Akkor nem kéne aggódnom a mindennapokért. Egy kicsit biztonságban lennék. Hát nem ugyanazt gondoltam én is? Bár csak a gondolat szintjén maradt, de akkor is, nem ugyanolyan vagyok én is, mint Kovács?

Tudom, most már tudom, hogy nem nyavalyogni, nem képzelődni, nem vágyakozni. Amíg nem teszem magam tisztába úgy anyagilag, mint érzelmileg, addig nem is találom meg azt, akit szeretnék. Nem más, hanem én, kell megoldjam a problémáimat. Különben is, kinek kellenék két kamasz fiúval, akiből az egyik még hisztis is és viselkedési problémái vannak? A saját apja nem tudja néha elfogadni, hogyan akarnám, hogy egy idegen ember elfogadja. Hát igen. Az igazi csoda az volna, ha egy olyan férfire találnék, aki értené az én Okoskám nyelvét, és aki szeretettel tudna vele bánni. Egy ilyen férfi aranyat érne, és én nagyon tudnám szeretni. DE hol van már az ilyen férfi? Talán valamelyik aranymesekönyvben?

Minden esetre, jó lecke volt ez nekem, és tudom, hogy ezután jobban odafigyelek a gondolataimra. Nem akartam és mégis ítélkeztem. Azt mondta volt egyszer nekem a Mester, hogy valakit igazán megértsél, két hétig kellene, járj a cipőjébe, és akkor biztosan nem ítélkeznél. Próbálom nem elfelejteni a szavait.