Megint ítélkeztem. Nap, mint nap ítélkezünk és megítéltetünk. Észre se vettem, de Meme szerint ítélkeztem. El vagyok kicsit keseredve. Mostanában, mintha minden ellenem szólna. Lelkemet adom mindenbe, tiszta szívből dolgozom, tanulok, teszem a munkám és mégis, mintha minden a fonákjára fordulna. Csak Majdnem jön össze minden. Majdnem lesz szeretőm, Majdnem jön össze a munka is, amit jól fizetnének, Majdnemsminkes leszek az Avonnál, Majdnem megnyerem a versenyvizsgát, Majdnem, de tényleg a tököm tele van vele, már ha lenne. Most meg amikor itt ülök a szerencsétlenségem rakásán, és nyalogatom a sebeim, akkor Meme is gúnyosan azt mondja, hogy ez azért van, mert mindig többet képzelek magamról. Azt találtam mondani, hogy az ellenfeleim nem tudnak románul. De ha egyszer így is van, akkor ezt másképpen nem lehet elmondani. Két olyan lány megy el az országos versenyre, akik nem beszélnek jól románul, de ez úgy látszik, akkor sem számít, amikor a verseny románul fog lezajlani. Egy dolog, hogy a gyakorlatot szó nélkül is meg tudja csinálni, de a teszteket mielőtt megoldaná, hát bizony meg is kéne érteni.

Úgy érzem magam mostanában, mintha mindenki ellenem volna. Mindig úgy meg kell, harcoljak mindenért, amíg másoknak csak úgy az ölükbe hull minden. Néha már azon gondolkozom, hogy valóban annyira akarom, hogy ennyi energiát belefektetek? Azt már megtanultam, hogy ha egy kapcsolat nem megy el kell engedni, legyen az szerelmi, szexuális, vagy baráti kapcsolat. Egyiket sem kell erőltetni, mert akkor már régen nem a kapcsolatról szól, és annyira el tud mérgesedni minden. Úgy érzem belefáradtam. Unom, hogy harcolnom kell a mindennapokért, unom, hogy én csak jót akarok, és mégis sokszor balul üt ki, én viszem mindig a kurtábbat. Egyszerűen meguntam. Semmit sem akarok csak hagyni, hogy történjenek körülöttem a dolgok és passz. És ha valaki, történetesen Meme, kinek a szavára eddig sokat adtam, azt mondja, hogy többet képzelek magamról, mint amennyi vagyok, akkor azt válaszolom…NA ÉS? Ki nem szarja le? Nem érdekel még az se, hogy te, idegen, aki olvasod a soraim, mit gondolsz, mert meguntam, hogy mindig az foglalkoztasson, hogy ki mit gondol rólam. Ideje volna, hogy csak magammal foglalkozzam, és úgy szeressem magam, ahogyan vagyok. Mit számít, hogy mit képzelek magamról, mit számít, hogy te mit képzelsz rólam, lehet, hogy az igazság valahol egészen máshol van. De most még az igazság sem érdekel. Egyszerűen nem érdekel.

IMÁDOM MAGAM, SZERETEM MAGAM!!!!                                           

Na úgy, na. Kimondtam. Van már valaki aki, szeret engem.