Nem nézek tévét, ez nem is hiányzik, de a hírek is későbben érnek el hozzám. Ami Japánban történt azért nagyon elszomorító.

Mit lehet ilyenkor tenni? Hiába lázadunk, hiába futunk, vagy sikoltunk, a víz jön, és mindent lesöpör a földről. A jót is, a rosszat is. És utána már fel lehet állni, annak, aki fel tud, és nekifoghat eltakarítani a törmeléket, a mocskot, eltemetni a halottakat. Kinek jobb, vagy kinek rosszabb, aki túléli, vagy aki meghal?

Mennyi kérdés marad az életben megválaszolatlan, mennyi kérdés, mennyi MIÉRT, amire sose kapunk választ.

Ma beszélgettem Holdsugárral. Csak röviden, pár mondat. Mintha semmi se lett volna, mintha nem is én lennék az, aki akkor voltam, és aki most vagyok. Nem tudom ő, hogy érez, ő még gondol rám, de én már régen nem gondolok annyit rá. Néha hiányzik az az érzés, az a lelkesedés, az a hit, de már semmi sem olyan, mint régen. Ahogyan M.Nagymenő sem olyan, mint volt. Néha elnézem a szomorú fejét, és azon töprengek, hogy egyszer nagyon szerettem, és már nem jutnak eszembe az érzések, nem tudnak eszembe a boldog percek, és szomorú, nagyon szomorú leszek. Nem fáj, hogy elmentem, nem fáj, hogy elváltam, jó döntés volt. Csak amikor visszatekintek az elmúlt életemre, nincs semmi, amire büszke lehetnék, amit keblemben dédelgethetnék. Amire jó érzéssel visszagondolnék, és azt mondjam, hogy érdemes volt. Nincs semmi. Boldog ember, akinek ez megadatik. De vannak apró kis dolgok. Mint abban az énekben. Filléres kis emlékeim, amiket úgy őrzök, mintha nagyon értékes volna. Egy ellopott csókot, egy simogatás, egy kedves szó, egy ölelés. Vagy egy tánc. Istenem, mennyire szerettem táncolni, és milyen régen nem táncoltam. Mostanában még itthon se táncolok, pedig ahányszor a zene szólt, én már ringattam magam az ütemre. Ennyire magam alatt vagyok? Ennyire elfásultam?

Nem tudom kiért, és miért kellene többet imádkoznom? Magamért, vagy azokért az emberekért, akiket kivetett a víz, de mindenük odaveszett? Annyi szomorúság van ebben az életben. Na de felöltözöm és elmegyek sétálni. Odakint süt a nap, meleg van és egy jó séta kedvre, derít. A pohár félig van, csak az számít, hogy nézed, félig tele, vagy félig üres. A tele részt akarom látni, és annak örvendeni. Boldog vagyok. Ahogyan mondta a volt oszim, akit soha nem szerettem, de aki sok mindenre tanított.

- Gyerekek, nincsen BOLDOGSÁG. Az élet apró örömeit kell értékelni, az maga a boldogság. Aki meg a NAGY és ÖRÖK boldogságot keresi, az elfelejt boldog lenni.