Már megint hétvége. Örvendenem kéne, hiszen mások azt teszik. Hétvégén a család összejön, pihenés, kikapcsolódás, még lazítás is belefér. Nekem mostanában a hétvége inkább csak munka és szürke unalom. Na nem mintha nem lenne mit tennem, hiszen hosszú listám van, amiből kelletlen kelletve meg-meg csinálom az egyet és a kettőt, de már a harmadiknál elakadok, és inkább feladom. Vonszolva cammognak a dolgok, így érzem, pedig nem. Sok minden történik mostanság, mégis. Az, amire vágyom, az elmarad, az még mindig várat magára. Pedig nem nagyok ezek a vágyak. Miért mindig elégedetlenkedem? Mindig azt búsulni, ami nincs, ami nem lesz, vagy ami még nincs? Lassan bár, de alakulnak a dolgok. Ma kifizettük az utolsó banki tartozást. Most már aludhatok nyugodtabban, hiszen nincsen több nagyon komoly tartozásom. Igaz, még csipp-csupp adóságaim vannak, de azon leszek, hogy azokat is miharabb megadjam. Amikor a válást beadtam, elmentem ügyvédhez. Hiba volt, de ez van. Szerencsére nagyon szépen zajlott le minden, mégis elég sokat lekaszált tőlem az ügyvédnő. Mondjuk úgy, hogy egy jobbacska havi fizetésben került, az, hogy háromszor elküldte maga helyett az ügyvédbojtárját, aki összeállított egy papírt, és szólt egy pár szót. A második tárgyaláson annyira összezavarodott, hogy olyasmit állított, hogy meg kellett szólítsam, és a harmadik tárgyalás előtt arra akart rávenni, hogy fizessem ki még egy kéthónapos havibér, és akkor ő elintézi, hogy én nyugodtan aludjak. Na persze, pénzért anyát, apát lehet venni. Köszönöm nem, mondtam neki, inkább megegyezem az exel.

Nos bármennyire is próbált befolyásolni, a végén mégsem dőltem be neki, és jó választás volt. Néha el kell tudni engedni a dolgokat, néha ha lemondasz valamiről, akkor nyersz igazán. Örülök neki, hogy így döntöttem.

Ma kaptam az Exemtől egy olyan bókot, hogy talán az elmúlt húsz évben sem kaptam.

-Nekem több voltál, mint egy feleség.

Hiszek neki, hiszem, hogy őszinte volt, de nagyon elszomorodtam. Ahhoz, hogy valamit, vagy valakit igazán értékelni tudjunk, el kell veszítsük, és a hiánya, az ébreszt fel, akkor döbbenünk rá, hogy mennyire nem értékeltük, amikor ott volt, amikor a mienk volt. Amikor még az első sérelmek érnek, azt el lehet felejteni, meg lehet bocsátani, de az évek során ezek az apró hajszál kis repedések egyre csak mélyülnek és egyre csak gennyesednek, míg végül elüszkösödnek. Az, pedig végzetes, hiába rúgkapálunk akkor. Én is úgy vagyok már vele, hogy nem haragszom, próbálok megbocsátani neki, néha még sajnálom is, mert látom, hogy szenved, de nem akarok visszafordulni hozzá, mert a repedések túl mélyek, túl fájdalmasak. Lehet, hogy eljön az idő, amikor annyira megbocsátok neki, hogy még elfogadni is tudom és szeretni, de ez már nem szerelem, ez már csak az a Jézusi szeretet. Elfogadlak olyannak amilyen vagy, de nem várok tőled semmit. Én pedig, nem vagyok Jézus, nekem szükségem van társra, akitől igenis várni tudjak. JÓ szót, ölelést, vigaszt és hát igen szerelmet is.

Nagyot sétáltam ma, szép idő volt. Mentem az úton és néztem az embereket, mint a szorgos kis hangyák jönnek-mennek. Közben ott dongott fejemben a szó- TÖBB VOLTÁL, TÖBB VOLTÁL.

Miért nem éreztem? Miért nem éreztette? Ha valakit szeretsz, állj meg és mond el neki! Ha valakit szeretsz, éreztesd vele, hogy fontos neked! Ha valakit szeretsz, ne várd meg, amíg meghall a szerelem, és akkor jusson eszedbe, hogy nem ölelted eleget, hogy elmaradtak a simogatások, hogy talán egyedül volt és magányosan melletted, mert te mással voltál elfoglalva, azzal, amit nem tudtál elfogadni, azzal, ami rossz volt benne.

Nem könyörgök soha senkinek ezután,

Nem kérek szeretetet, nem kérek ölelést,

De, elveszem, ami jár, ami jut, ami hozzám tart,

Mert rohan az idő, és nincs az a PÉNZ

Mi visszahozná még egyszer az elmúlt szerelmet.

Nincs JÓ, és nincs ROSSZ,

Érzés mindkettő,

Te rajtad múlik, hogyan éled meg,

Hiába siratod a múltat,

Hiába vágyod a jövőt,

Élni, jól élni csak most lehet

A JELEN, az, mit magadnak mondhatod.