Még mindig sokat gondolok Majdnemszeretőre. Valami forr bennem, valami van, amiért nem tudom elengedni. De már nem sokáig. Ha jobban belegondolok, nem is szerettem, nem is voltak érzéseim iránta. Talán csak az, hogy beletaposott a büszkeségemben, talán csak az, hogy annyira paraszt volt hozzám, hogy nem jött, hogy elhiggyem. De mit is akarnék tőle?
Hát elvárnám, hogy megkeressen, és egyet beszélgessünk. Szeretném, ha a beszélgetés végén, rájönnék, hogy rosszul ítéltem meg, hogy nem is annyira arrogáns, és nem is bunkó, csak lehet, hogy mindketten szerepet játszottunk. Mást nem is szeretnék, nem akarok semmilyen érzelmeket kicsikarni belőle, de igazán jól esne egy, bocsáss, meg kérlek, amiért olyan viselkedésem volt, vagy ami még jól esne, hogy félre ismertelek, és igazán csodálatos nő vagy. Na igen, ez valóban maga volna a csoda, ha ezt mondaná.
Tetszett nekem az elején, és én amilyen őszinte vagyok ezt meg is mondtam. Erre ő vette a bátorságot, és búnkon viselkedett velem. Miért gondolom, hogy aki egyszer bunkó, az hirtelen meg fog változni. Amikor azt mondtam, hogy én azt szeretem, hogy ha a férfi gyöngéd, azt válaszolta.
- Én egy erős férfi vagyok, nem tudok gyöngéd lenni.
Micsoda baromság, micsoda hülyeség. Aki igazán erős férfi, az csak gyöngéd tud lenni egy nővel.
Elég, elég, elég, nem akarok többet még csak rá se gondolni. VÉGE.
