Ma szomorú napom volt, mégis hálát mondok Istennek, mert nem tartom a szívembe a haragot és a bánatot. Sírtam, sokat sírtam, és ezt nem panaszként mondom, csak, mint tény. Reggel azzal kezdődött a rossz, hogy hívtak az iskolából, Okoska lelépett és nem tudják, hol van? Aztán kiderült, hogy lógási napot szervezett magának, de hogy fedezete is legyen rá, elment a családorvosunkhoz, és bevetette a dokival, hogy ő nagyon beteg, és hogy megy a gyomra, meg hogy pihenésre van szüksége. Kapott két nap igazolt lógó napot. Velem már nem tudta bevetetni, hogy beteg, mert én erre fel megvontam az ebédnél tőle a finom kolbászt, meg a prézlis húst. Nagyon keservesen nézte, de nem kapott belőle, csak rizst ehetett. Tudtam, hogy nem beteg, de hagytam. A saját játszmájával kínoztam. Aztán szobafogság. Az agyamra ment, végül megszökött, egész nap annyi vita és veszekedés, hogy teljesen kikészültem. Nem is tudom elmondani neked, mennyire ki tudja szívni ezzel a viselkedésével az energiámat. De amint már mondtam, nem panaszkodom. Délután egyet beszélgettünk, aztán kibékültünk, aztán még tett, vagy két-három húzást, de már nem is akarok rá gondolni. Miért ilyen? Egyszerűen nem értem. Nem értem, hogy mi jár a fejébe, hogy mi a magyarázata a viselkedésének? Biztosan rossz anya vagyok. Egész biztos, hogy rosszul neveltem. De már ez sem érdekel. Kell hagyjam, hogy menjen a maga útján, addig, amíg valami jól fejbe nem veri. Hiába mondom én, hogy vigyázz, hiába óvom, mert neki úgyis meg kell tapasztalnia ezeket a dolgokat. Annyira kikészített, hogy le kellett feküdjek. Arra ébredtem, hogy motoszkál körülöttem. Kivette a pénzt a pénztárcámból. Ettől is felháborodtam, aztán visszaadtam neki a pénzt.

Láttam rajta, hogy tudja, nem jó, amit tesz, de azért elvitte a pénzt. Hagytam. Majd csak lesz valahogy. Imádkozom, hogy az Isten segítsen meg, hogy a dühömet és az elkeseredésemet le tudjam gyúrni magamba, és hinni tudjak abba, hogy jóra fog fordulni minden. A papokba már csalódtam. Tudta a papunk, hogy kínlódom, tudta, hogy baj van a fiammal, de soha nem jött, hogy megkérdezzen, hogy esetleg fel ajánlja, hogy… De mit is akarok tőlük? Aki soha nem volt szülő, az nem is értheti meg. Kevés az igazi ember, az igaz pap, aki a lelkével érez, és nemcsak prédikál, hanem tesz is a közösségért.

De én nem ítélkezem felettük, majd az tegye, aki erre hivatott.  Elég nekem a magam baja és keserűsége. Istenem, Istenem, mért érzem magam annyira egyedül? Kérlek, küldj nekem valakit az életembe, aki segít, aki legalább erőt tud adni, hogy elviseljem ezeket az eseményeket.

KELL VALAKI AZ ÉLETEMBE. AKI SZERESSEN, AKI MEGÉRTSEN, AKI VIGASZTALJON, AKI HA KELL A TÁMASZOM, LEGYEN. EGYEDÜL SEMMIT SEM ÉREK, EGYEDÜL NEM AKAROK ÉLNI.