Pasikáról írtam már neked. Helyes fiú, magas barna, világos barna szemei vannak. Telefonon is sokszor beszéltünk, elég kellemes a hangja. Tetszem neki, ő mondta. Látott is netten keresztül, meg képet is cseréltünk.

Na nem pucér képet, nem, csak olyan szokványosat, szolidat. Helyes fiú. És itt megállok, mert nem tudok mi egyebet mondhatnék róla. Lehet, hogy velem van valami baj, de semmi érzelem nincs bennem. Ok, nem is lehet, Interneten keresztül, de akkor Holdsugárral, hogy volt?

Vele már a második levél után éreztem, hogy többet jelent, mint kellene. Ilyen egyszerű. Csak beszélgettünk, és jött hogy megöleljem, és felvidított, és megnevetetett. Érdekes ez a kémia. Miért ő igen, és Pasika nem? Pedig Pasika is jól néz ki, meg kedves, kellemes a hangja, mégis van valami, amit nem tudok megmagyarázni magamnak. Pasika pedig szabad, már amint ő mondja. Na mindegy. Nem is gondolkozom, mert mostanában túl sokat agyalok.

 

No ez van. Megyek lefeküdni, ameddig nem mondok több marhaságot.

Nálam volt Baba. Szép nő, csak kicsit kövér. Tudja, hogy kövér, tisztában van vele, és zavarja is, de nem tesz semmit róla, hogy esetleg változtasson rajta. Nem az a gond, hogy kövér, hanem az, hogy nem tudja így kövéren elfogadni magát. Zavarja nagyon, hogy kövér, de ugyanakkor semmit nem tesz azért, hogy megváltozzon a helyzet. Hát ki érti ezt?

-Nagyon szeretek enni. Tudom, hogy nem kéne annyit egyek, de amikor eszem, egyfajta eufórikus boldogságot érzek magamban. Annyi más bánatom van, annyi megaláztatás, annyi szégyen ért az életbe. De amikor eszem, akkor minden érzékszervem arra összpontosít. Minden más kikapcsol. Nem gondolok a sérelmeimre, nem gondolok a bűntudatomra, nem gondolok semmire csak az ízekre, és valóságos szerelemes leszek beléjük.

-Ez nem is baj, de akkor nem szabad, hogy bűntudatod legyen. Miért van bűntudatod?

Szomorúan néz rám.

-Tudod, már gyerekkoromtól azt sulykolták belém, hogy gyenge vagyok és álhatatlan, hogy semmire nem vagyok képes, hogy bármit is kezdek el, nem tudom befejezni. Így aztán, egy idő után tényleg olyanná kezdtem válni, amilyennek leírtak. Az evés számomra egyfajta menekülés. Amikor eszem, nem akarok senkinek megfelelni, nem akarok, senkinek semmit bizonyítani, egyszerűen élvezem az ízeket, és olyankor nem is gondolok semmire. Ez a nemgondolkodás nagyon jó érzéssel tud eltölteni.

Babának igaza van. Sokan szeretnénk néha lazítani, néha betegre zabálni magunkat, hogy ne keljen agyalni, gondolkozni annyit.